2018. május 8., 10:32

Fülek: fiatal családosok költözhetnek az átalakított Szputnyik Hotelbe

Hamarosan 21 család foglalhatja el új otthonát Füleken az egykori Szputnyik Hotelben. A több mint egymillió euró értékű lakóházat a város önkormányzata állami támogatás lehívásával szeretné megvásárolni.

Szputnyik Hotel Fülek
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Kovács Klaudia

A lakótömb átalakítását a losonci székhelyű KP REALSTAV kft. végezte. Az érintett egy-, két- és háromszobás lakások főleg fiatal családok első lakhelyéül fognak szolgálni. Az egykori Szputnyik Hotel pusztulófélben lévő épületét egy losonci vállalkozó építette át.

"Egyrészt a lakásfejlesztő alap 567 ezer eurós hiteléből, másrészt a Közlekedési, Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium 464 ezer eurós állami támogatásából finanszírozzuk a beruházást, amennyiben a pályázatunk sikerrel jár. Az előbbi hitelről tudni kell, hogy nem fogja terhelni a városi költségvetést, hiszen a bérlők havi béreiből fogjuk ezt összegyűjteni" – nyilatkozta a Magyar7-nek Agócs Attila, Fülek polgármestere. "Mivel a Losonci járás a legkevésbé fejlett járások közé tartozik, ezért Fülek önkormányzata kedvezményes hitelt tud felvenni az ingatlan megvételére, valamint a hitel és az állami támogatás aránya is kedvezőbb. Így a város a saját kasszájából csak valamivel több, mint 45 ezer eurót invesztál."

Fülek önkormányzatának a célja, hogy a megvásárolt ingatlannal növelje a városi bérlakások számát, hiszen az elmúlt 18 évben nem épült többlakásos új lakóház a városban. Kivéve a Vasúti utcai lakóházat, amelyet 2015-ben a marginalizált roma közösséghez tartozó családok részére építettek. Ekkor 12 család kapott új otthont. A város a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól több, mint 600 000 eurós vissza nem térítendő anyagi támogatást kapott erre a célra. A háromszintes lakótömb minden szintjén négy háromszobás lakást alakítottak ki. A program célja az volt, hogy a szegregált környezetből kitörni szándékozó romáknak segítséget nyújtsanak, hiszen a tizenegyezer lakosú városban 32,7 százalék a roma lakosság aránya.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy most újabb 21 lakásegység megvásárlását tudjuk megvalósítani, hiszen van érdeklődés a városi bérlakások iránt" – mondja a polgármester. Az új bérlőknek szigorú követelményeknek kellett megfelelniük, amelyek a pályázati felhívásból erednek. Az egyik ilyen feltétel, hogy meglegyen a megszabott minimális jövedelmük, amiből ki tudják fizetni a lakbért. Ugyanakkor nem léphetik túl a törvény által a konkrét családtípus számára megszabott maximális jövedelmet. Hiszen teljesen logikus, hogy az állam nem  azokat fogja támogatni, akiknek telne a jövedelmükből saját lakásra is.

A 21 lakásból öt egyszobás, hét kétszobás, kilenc háromszobás. Összesen 61 kérvényező felelt meg a fenti kritériumoknak. Ebből viszont csupán 21 párnak, családnak van lehetősége a beköltözésre. Fülöp Barbara és Farkas András a sikeres pályázók körébe tartozik, így hamarosan átvehetik új, háromszobás lakásukat.

Fotó:  Kovács Klaudia

"Olyan lehetőséget láttunk benne, amit egy fiatal párnak kár lett volna kihagynia. A bérleti díj ugyan nem a legalacsonyabb, de az hatalmas segítség, hogy a szobák gyakorlatilag csak bútorozást igényelnek. Az elhelyezkedésének is vannak előnyei – hiszen a központban van –, viszont hátrányai is. Mivel forgalmas helyen épült, elég hangos" – nyilatkozták a fiatalok. Azt mondják, tisztában vannak vele, hogy ez nem öröklakás, inkább átmeneti lehetőségként szolgál, de úgy gondolják, mégis hatalmas segítséget jelent. "Aki megfelelő tőkével rendelkezik, az még mindig jobban jár egy saját lakással. Mi viszont nagyon örülünk, hogy megkaptuk!" – tették hozzá.

"Évek óta próbálok bérlakást szerezni, de ez idáig nem jártam sikerrel. Nemcsak Füleken, de a környező városokban is ritka az albérlet. Eladó lakások vannak ugyan, de sokunknak az anyagi háttere nem engedi meg egy új lakás vásárlását. Éppen emiatt örültem nagyon ennek a lehetőségnek. Amint megtudtam, hogy igényelni lehet bérlakást, rögtön jelentkeztem, és a szükséges iratok benyújtását követően pozitív elbírálásban részesültem. Így én is az új lakók egyike lehetek" – újságolta örömmel egy másik sikeres kérvényező.

Varga Zoltán, a gazdasági és vagyonkezelő osztály vezetője lapunknak elmondta, hogy a lakáshiány évek óta gondot okoz a városban. "Az új bérlakásokra több mint száz érdeklődő jelentkezett. Közülük 61 kérvényező felelt meg a formális kritériumoknak. Ez a szám is azt mutatja, hogy van igény a bérlakásokra" – nyilatkozta, hozzátéve: további, mezonet típusú sorházak építése is a tervek között szerepel. "Ez a Vöröskő alatt, míg a négyemeletes, 12 családos bérház a Papréten, a CBA-val szemben kapna helyet. Ezáltal 30 család kaphatna újabb bérlakásokat. A Papréten egy négyemeletes, 12 családos, egy- és létszobás lakótömb, a Vöröskő alatt pedig 14 darab háromszobás és 4 darab egyszobás, földszintes lakás épülhet, amelyhez kert és parkoló is tartozik majd. Ezek megépítése még az elkövetkező évek kihívása."

Amennyiben az önkormányzat kérvényei kedvező elbírálásban részesülnek, az Ifjúság utcai többlakásos új lakóház megvételére szánt támogatást leghamarabb októberben kapja meg a város, és csak azután tudják megvásárolni azt. Ha nem sikerül, ismét kérvényezni fogják, egészen 2021-ig. A lakások a megvásárlásukat követően legalább 20 évig a város tulajdonában maradnak.

(Cikkünk a MAGYAR7 c. hetilap bevezető számában jelent meg.)

Szputnyik Hotel Fülek
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék