2021. november 6., 12:09

Forgalommal szemben – petíció indul a közlekedés túlterheltsége ellen

Öt település polgármestere – Dunaszerdahely, Érsekújvár, Gúta, Komárom és Naszvad – tartott sajtótájékoztatót arról a petíciós kezdeményezésről, amely az egyre tarthatatlanabb közlekedési terheléssel és gondokkal foglalkozik a térségben. A városok vezetői találkozót sürgetnek a közlekedési miniszterrel, továbbá nyomatékosan kérik az R7-es kiépítésének mihamarabbi folytatását, és az infrastrukturális fejlesztések arányos elosztását az ország egyes régióiban.

Forgalom-sajtó-Gúta
Fotó: Reczai Lilla

Portálunk korábban már beszámolt az első komoly munkaértekezletről, amelyet október 13-án a Gútai Városi Hivatalban tartottak meg az érintett polgármesterek, járási elöljárók, közlekedési mérnökök, valamint Nyitra megye, a rendőrség és az útkezelő vállalatok képviselői. Szerintük mielőbb orvosolni kellene a Komárom és Vágsellye közti II/573-as út túlterheltsége miatt kialakult, egyre elviselhetetlenebb forgalmi helyzetet. 

A pénteki sajtótájékoztatón felsorakoztak a petíciós bizottság tagjai: Dunaszerdahely, Érsekújvár, Gúta, Komárom és Naszvad települések polgármesterei, akik beszámoltak az eddig megtett lépésekről. Gúta város polgármestere, Horváth Árpád kijelentette, hogy ezt a problémát regionális szinten kell kezelni, hiszen a környező járások mind érintettek az ügyben.

A kamionforgalom tönkreteszi az útjainkat, a zaj, a por, mind-mind elviselhetetlenné teszi az út mellett lakók életét. Nem beszélve az elmúlt években, időszakokban történt súlyos közúti balesetekről"

– tette hozzá Horváth.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere azt nyilatkozta, hogy Nyitra megye az egyetlen olyan megye, amelyben autópálya sincsen, de még terv sem készült rá, és a vonatközlekedésben is hiányoznak az alternatív lehetőségek (például Komáromból nincsen egyenes csatlakozás Nyitrára).

"Felgyorsult a forgalom és új adottságokra kell reagálnunk – itt elsősorban a Monostori hídra gondolok, amely felelős a teherforgalom kialakulásáért. Olyan megoldásokra törekszünk együttes erővel, amely az egész régiónak kedvez.

Közös levélben fordultunk Andrej Doležal, közlekedési miniszterhez, amelyben felhívtuk a figyelmét a közúti problémákra, és egyúttal arra kértük, hogy a stratégiai építkezések listáján pontosítson – az erre fordított költségvetésen módosítani kell!”

– jelentette ki Keszegh.

Forgalom-sajtó-Gúta
Fotó:  Reczai Lilla
Balról: Molnár Zoltán (Naszvad), Klein Ottokár (Érsekújvár), Horváth Árpád (Gúta - takarásban), Hájos Zoltán (Dunaszerdahely), a mikrofonnál Keszegh Béla (Komárom)

A közlekedési miniszter november 23-án találkozik a polgármesterekkel, valamint Milan Belica megyeelnökkel, aki szintén fontosnak tartja orvosolni a problémákat. A petíció elsősorban annak szeretne hangot adni, hogy az érintettek konkrét előrelépéseket kívánnak az ügyben látni, érzékelni.

A petíció további három fontos pontot tartalmaz: az első az R7-es kiépítésének folytatása, mert így az R7-es vonalán lévő települések tehermentessé válnának. A másik fontos dolog, hogy a kormány nagyobb pénzcsomagot csoportosítson az útfejlesztésekre. Gyakorlatilag a megjelent listákon a pénz csak arra elég, hogy befejezzék azokat a munkálatokat, amelyeket már elkezdtek. A harmadik pont: legyen igazságosság a regionális támogatások elosztásában.

,,Az országban számos olyan hidunk van, amelynek katasztrofális az állapota, illetőleg az első és másodosztályú útjaink is borzalmasan néznek ki. Az állami autópályakezelő a régióban igencsak kevés aktivitást mutat, márpedig a mi elsőosztályú útjainkért is ugyanúgy fizetnek” – magyarázta Keszegh Béla.

Forgalom-sajtó-Gúta
Fotó:  Reczai Lilla
Horváth Árpád a mikrofonnál.

Érsekújvár első embere, Klein Ottokár örül annak, hogy elindult egy folyamat, s történelmi pillanatnak nyilvánította az öt település összefogását, a régióval a háttérben. ,,Együtt talán eredményesebben harcolhatunk majd azért, hogy a lakosaink biztonságosabb életet élhessenek.

Forgalom-sajtó-Gúta
Fotó:  Reczai Lilla
Klein Ottokár a mikrofonnál.

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere hozzátette: "Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Vámosszabadiból érkező kamionok Ekecs, Nádszeg, Galánta felé járnak át a településeken, ezáltal tönkre teszik a megyei utakat, nem utolsósorban pedig veszélyforrások is. A megye nem kevés pénzt fektet abba, hogy a települések megfelelő infrastruktúrával legyenek összekötve. A nemzetközi kamionforgalom pedig tönkreteszi az utakat, holott az első osztályú utakon és az autópályán kellene folynia a nemzetközi kamionforgalomnak” – vázolta Hájos Zoltán.

Forgalom-sajtó-Gúta
Fotó:  Reczai Lilla
Hájos Zoltán a mikrofonnál

Azt is hozzátette, hogy a mostani kormány sem fektet kellő hangsúlyt a déli régió ügyeire, s politikailag nincsen megfelelőképpen képviselve. Ezen is változtatni kell. Naszvad első embere, Molnár Zoltán – a legfiatalabb város képviselője – a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kamionforgalom érzékenyen érinti Naszvadot is, hiszen Érsekújvár felé arra rövidítik az utat a többtonnás járművek vezetői. ,,Lakosaink panaszait napi szinten érzékeljük az önkormányzatban. Mi, naszvadiak ezért is támogatjuk az R7-es kiépítését, s bízunk abban, hogy a problémákra minél gyorsabban megoldást találunk”.

Forgalom-sajtó-Gúta
Fotó:  Reczai Lilla
Molnár Zoltán a mikrofonnál

A polgármesterek biztosították a sajtó képviselőit, hogy az elkészült petíciót az érintett települések honlapjára feltöltik, s eljuttatják a lakosok részére, akik majd aláírhatják azt. Különféle szervezeteket, a környező települések polgármestereit is szeretnék megszólítani. 

Forgalom-sajtó-Gúta
Fotó:  Reczai Lilla
Már a helyszínen is alá lehetett írni a petíciót.

A témáról bővebben a Magyar7 hetilap következő számában olvashatnak majd.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék