Fiatalokkal bővült a Csemadok Füleki Alapszervezete
Március 8-án, nőnapon tartotta évzáró taggyűlését a Csemadok Füleki Alapszervezete, melyre a Magyar Közösségi Házban került sor.
Az egybegyűlteket Fekete Gábor, a Csemadok Füleki Alapszervezetének alelnöke üdvözölte és a hölgyeket e jeles nap alkalmából külön is köszöntötte. A gyűlés üde színfoltja volt a Füleki Gimnázium Legere csapatának kultúrműsora. Ezt követően Szvorák Zsuzsanna, a Csemadok Füleki Alapszervezetének elnöke, megtartotta elnöki beszámolóját, kiértékelte a 2018-as esztendőt és ismertette a 2019-es év munkatervét.
A tavalyi év meglehetősen mozgalmasan telt, havonta több színvonalas programot kínált a Csemadok. A nagy rendezvények közül említésre került a január 20-án megrendezett Magyar Kultúra Napja, melyen hagyományosan kiosztásra kerültek a Nógrád Közművelődéséért díjak is. Az elnök asszony örömét fejezte ki, hogy két füleki díjazott- Nôta Farkas Gabriella és Agócs Mária is elismerésben részesült, valamint Fehér Miklós, a Pro Kultúra Férfikar karnagya a Csemadok Országos Választmánya elismerő oklevelét vehette át.
A Csemadok helyi szervezetének egyik leglátogatottabb rendezvénye a március 15-i megemlékezés, melyet tavaly Allegro Barbaro – Férfiasan, erősen! címmel rendeztek. A füleki római katolikus templomban tartott megemlékezés főszereplői fiúk és férfiak voltak, akik egy-egy verssel, énekkel tették meghittebbé az ünnepet.
A kisgyermekes családokat szólítja meg minden év decemberében az Örvendezzünk! című hagyományos ünnepváró fesztivál, melyet néhány éve adventi gyertyagyújtással bővítettek. Szvorák Zsuzsanna kiemelte: a tavalyi Örvendezzünk! különösen nívósra sikerült, hiszen a sikeres pályázatoknak köszönhetően színvonalas produkciókat tudtak meghívni a rendezvényre.
A nagy rendezvények mellett minden évben megszervezik a Hagyományos Magyar Bált, a Koháry polgári társulással karöltve az Aradi vértanúkról való megemlékezést, illetve több városi rendezvény társszervezői is. Ilyen a Palóc húsvét, az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő májusi gulyásfőző fesztivál, a Szent István napi családi piknik, a Nemzetközi Színházi workshop.
A Csemadok támogatásával működnek az országosan elismert Zsibongó és Apropó színjátszócsoportok, melyek a tavalyi évben is sikeresen mérettek meg a Duna Menti Tavasz és a Jókai Napok fesztiválon. A Csemadok égisze alatt jött létre a Mesefigurák bábcsoport is, mely üde színfoltjává vált a füleki színházi palettának.
A gazdasági beszámolót Tari Béla, gazdasági felelős tartotta meg. Beszámolójában elmondta: a rendezvények mellett a szervezet életében fontos szerepet tölt be a Magyar Közösségi Ház fenntartása, mely nem kis terhet ró a vezetőségre. A civilszervezet főként pályázati forrásokból tudja fedezni a rezsiköltséget és a rendezvények szervezését, lebonyolítását, melynek legnagyobb hányadát a Bethlen Gábor Alap adja. Támogatóként említette még Fülek várost, a Besztercebányai Megyei Önkormányzatot és a Kisebbségi Kulturális Alapot.
A Magyar Közösségi Házban heti rendszerességgel működik Ringató foglalkozás, melyről Botos Tímea, foglalkozásvezető számolt be. Elmondta: a füleki foglalkozásvezetők immár öt helyszínen, Füleken, Losoncon, Ajnácskőn, Ipolyvarbón és Bénán tartanak foglalkozásokat. Havi rendszerességgel pedig, a Szülők iskolája keretében, előadásokat szerveznek.
Bár még év elején tartunk, a füleki Csemadok már jó pár sikeres rendezvényen van túl. Január 18-án, a Kállai Pincében szervezte meg a Magyar Kultúra Napját, melyen Szvorák Katalin, Kossuth- díjas népdalénekes, Szvorák 60 jubileumi műsorát láthatta és hallhatta a közönség.
Az idei évben Simon János, a Pro Kultúra Férfikar zenei kísérője, szólamvezető, dalszerző, sokrétű zeneművészeti és közművelődési munkájáért vette át a Nógrád Közművelődéséért díjat. Egy nappal később rendezték meg a Hagyományos Magyar bált, melyre, a füleki kultúrház felújítási munkái miatt, Fülekpüspökiben került sor.
A közelgő események közül az egyik legfontosabb a március 15-i megemlékezés, mely idén a Rákóczi évforduló jegyében telik. A program szabadtéren, négy helyszínen valósul meg, s mindenhol egy-egy műsortöredéket láthat a közönség. Az év kiemelt rendezvénye a Csemadok 70. évfordulójáról való megemlékezés, melynek időpontja egyelőre nem eldöntött.
Mindezek mellett a hagyományos rendezvények is megvalósulnak.
A beszámolót követően az évzáró taggyűlésen megválasztották a következő év vezetőségét. Az alapszervezet elnöke, egyhangú döntés alapján, Szvorák Zsuzsanna marad. A tagság hét új taggal is bővült. Olyanokkal, akik ezidáig is különféle szervezetekben tevékenykedtek a magyar közösségért.
Agócs Attila, polgármester, örvendetesnek nevezte, hogy fiatalodik a szervezet, hisz fontos a kontinuitás. „Ez a megmaradásnak, a fáklyavivésnek a záloga”- hangsúlyozta. Hozzátette: örömére szolgál az is, hogy évről-évre mélyül az együttműködés a Csemadok és a város között.
A Csemadok Nógrádi Területi Választmányának elnökségi tagja, Böszörményi István, felszólalásában rendkívül pozitívan értékelte a helyi szervezet munkáját, majd kiemelte a Csemadok 70. jubileumának fontosságát, és Szvorák Katalin szavaival élve, éltető oázisnak nevezte a szervezetet.
– mondta.
A gyűlés lezárásaként Galcsík Károly, a Csemadok Nógrádi Területi Választmányának titkára, egy-egy szál virággal ajándékozta meg a jelenlévő hölgyeket.