Fiatalkorú italozók a lévai kórházban
A lévai kórház a minap megjelent közleménye szerint 2022 első félévében összesen hét fiatalkorút láttak el alkoholmérgezés tüneteivel. Azért is tekinthető magasnak ez a szám, mert az elmúlt esztendőkben az éves átlag mindössze négy fő volt.
A tinédzserkor számos esetben a határtalan bulizásról szól, aki viszont hajlamos a szenvedélybetegségre, mivel az italozás szociális, sőt genetikai okokra is visszavezethető, könnyen a kórházban találhatja magát. Ha a fiatal nem szeretne a társasági életben perifériára szorulni, egy bizonyos életkorban szinte megkerülhetetlenné válhat az alkoholfogyasztás.
– fogalmazta meg az anonim alkoholista csoportokat vezető Szalóki Levente.
Közeledik a nyári szünidő, így az iskolás fiatalok több időt töltenek el a kortársaikkal, szórakozásuk azonban időnként a kórházban érhet véget. Nem ritkán olyan alkoholtartalmú italokat fogyasztanak, amelyek szervezetükre rendkívül veszélyesek, s esetenként mérgezést is okozhatnak.
– magyarázta az AGEL csoport által működtetett lévai egészségügyi intézmény pediátriai-neonatológiai részlegének vezetője, Kristína Apostolov. Mint mondja, a pácienstől rögtön vért vesznek, hogy felmérjék a véralkoholszintet, figyelik az életfunkciókat és szükség esetén infúziós folyadékpótlást is alkalmaznak:
Egyes felmérések szerint a 14 és 18 év közötti fiatalok 80 százaléka 15 évesen vagy annál korábban ivott először, minden harmadik pedig rendszeresen fogyaszt alkoholt. Ha valaki rendszeresen fogyaszt alkoholt, azt már kockázati ivónak kell tekinteni, hiszen ha látványos hatása még nincs is rövidtávon, hosszútávon a toleranciaszint növekedéséhez, végül a függőség kialakulásához vezet.
Tanulmányok bizonyítják, hogy azoknál a gyerekeknél, akik 12 éves korukban rendszeres alkoholfogyasztásba kezdenek, 41 százalék az esély az egy életen át tartó függőség kialakulására, míg azoknál, akik 18 éves koruktól kezdenek italozni, ez az arány mindössze 11 százalék.
Kristína Apostolov fontosnak tartja, hogy az iskolások körében téma legyen a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításának a témája, s hogy időben találkozzanak az alkohollal kapcsolatos problémákkal, és tudjanak rá megfelelő, felelős válaszokat adni.