2020. augusztus 26., 15:42

Fiatal lánglovagok versenye Dunatőkésen

A dunatőkési Önkéntes Tűzoltók Testülete első alkalommal szervezte meg az ifjúsági tűzoltó versenyt a polgármester asszony kupájáért Dunatőkésen, amely egyben a Nyugat-szlovákiai ifjúsági tűzoltó liga 2. fordulója is volt.

Fotó: Dunatőkési közösség

Dunatőkésen nagyon jelentős az önkéntes tűzoltók munkássága, hiszen aktívan kiveszik részüket a falu közösségi életéből, s nem utolsó sorban a fiatalokat is motiválják. A fiatal lányokból és fiúkból álló csapatuk számos alkalommal bizonyított már, több elismerést és díjat is megszereztek az elmúlt pár évben. A falu idén már két ificsapattal büszkélkedhet.

Dunatőkési tűzoltó verseny
Fotó:  Dunatőkési közösség

A 2020-as Nyugat-szlovákiai ifjúsági tűzoltó liga versenye hat fordulóból áll és idén rendezték meg harmadszorra a megmérettetést. Az idei második forduló a dunatőkési focipályán valósult meg. Mindig nagy az izgalom a versenyeken, a dunatőkési eseményre 20 csapat regisztrált. Két kategóriában versenyeztek a gyerekek (3–17 éves): lányok, fiúk. Minden csapat kétszer állt rajthoz. A gyerekek két versenyszámban mérték össze tudásukat, a tűztámadásban és a stafétában. Ez a két gyakorlat szerepel általában a versenyeken, s a gyorsaság számít leginkább.

Dunatőkési tűzoltó verseny
Fotó:  Dunatőkési közösség

A dunatőkési csapatot Cséfalvay Péter és Petrovits Dóra készítették fel, akik mindig nagy odaadással végzik munkájukat. Csiba Mária, Dunatőkés polgármestere portálunknak elmondta, rengeteget köszönhetnek a szülőknek és a támogatóknak, hiszen nélkülük nem valósulhatott volna meg a rendezvény.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.