2021. augusztus 8., 15:51

Fenékig gulyás volt az élet Királyrévben - KÉPEKKEL

Jól sikerült családi sportnapot tudhat magáénak Királyrév község. A gulyásfőző versenyen – amelynek zsűrielnöke a népszerű gasztroblogger Szarka Zsófi volt – huszonhárom csapat mérte össze erejét. Örök barátságok születtek. 

Királyrév családi fesztivál
Médialapozó
Fotó: Horváth Szomolai Andrea
A királyrévi önkéntes tűzoltók győztes csapata

Két héttel a Réfveszt multifesztivál után újra összegyűlt a mátyusföldi mikrorégió apraja-nagyja Királyrévben. A falu és annak Interreg-beli partnertelepülése, a magyarországi Győrsövényház szervezésében családi sportdélutánra került sor. 

A programban nagyszabású főzőverseny, baráti futballmérkőzés, koncert és kötetlen, zenés szórakozás is szerepelt.

Királyrévben több mint tízéves hagyománya van a gulyásfőző versenynek. Az idei alkalomra egy határon átnyúló pályázat keretén belül került sor, amelynek célja összekovácsolni Királyrév és a partnerközség, Győrsövényház generációit.

királyrév
A zsűri díjat ad át.
Huszonhárom gulyás egy bendőben

A gulyásfőző verseny iránt óriási volt az érdeklődés, huszonhárom csapat jelentkezett be a megmérettetésre.

Készültek étkek, marhahúsból disznóhúsból, szarvasból, őzből, de még vaddisznóhúsból is. A csapatok zömmel helyiekből tevődtek össze, de a környező települések is képviseltették magukat. A zsűri tagjai, Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, Agócs Gergely, Királyrév polgármestere, Hokstok Imre, Győrsövényház polgármestere és Czibula József, Királyrév jegyzője nevetve mondták, hogy most egy jó ideig biztos nem akarnak gulyást enni, minden nagyon finom volt, de végigenni több mint húsz tartalmas, erős étket, nem kis kihívás volt számukra.

Szarka Zsófi, a zsűri elnöke, aki népszerű gasztroblogger elmondta portálunknak,

a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, mert a szakácsmesterek nagyon értették a dolgukat, rendkívül nehezen tudták eldönteni, melyik csapatok legyenek a győztesek.

Királyrév családi fesztivál

„Isteni finom ételek születtek, a csapatok minőségi húsokkal dolgoztak. Elsősorban a gulyás konzisztenciáját kerestük. Az ízekben mindig a harmóniát kutatom, nagyon fontos a jó fűszerezés, a megfelelő állag és a szép kínálás” – nyilatkozta Szarka Zsófi.

A gulyásfőzőverseny első helyezettje a királyrévi önkéntes tűzoltók csapata lett, a második helyen az alsószeli Józan csapat végzett, míg a harmadik helyért járó kupát az apácaszakállasi csapat vihette haza a Csallóközbe.

Dušan Hirka, a helyi önkéntes tűzoltók vezetője elmondta, már hatodik alkalommal vettek részt a gulyásfőzőversenyen, de először sikerült ezt a rangos első helyet elérniük. A gulyást három fiatal önkéntes tűzoltó: ifj. Racskó Pál, ifj. Kilácskó Pál és Mikus Zoltán főzte dámszarvasból és őzhúsból. A húst egy vadászkollégájuk adományozta az önkéntes tűzoltóknak.

Királyrév családi fesztivál
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Az alsószeli Józan csapat a második helyen. Berényi József, megyei alelnökkel.
Barátságos futball

Agócs Gergely polgármester maga is elcsodálkozott azon, milyen sok csapat szerepelt a családi sportdélután főzőversenyén. A Királyrév önkormányzata és a helyi Csemadok által jól megszervezett rendezvényen a gyermekek számára különböző játékokat, légvárakat, arcfestést, mesefigurákat, kézműves foglalkozásokat készítettek elő.

Királyrév és a partnertelepülése, Győrsövényház futballcsapatai barátságos mérkőzésen csaptak össze.

Királyrév „rossz” házigazdának bizonyult, hiszen négy:egy gólaránnyal győzte le a baráti sportellenfelet. Az este folyamán Valasko Ferenc és DJ. Umma szórakoztatta a közönséget. A tombolahúzáson az első díj egy piros női bicikli volt.

Királyrév családi fesztivál
Királyrév és Győrsövényház – örök barátság születőben

A családi sportdélután rendezvény a határon átnyúló Interreg projekt Királyrév és Győrsövényház már harmadik közös rendezvénye.

A következőkben Győrsövényházán kerül sor még két rendezvényre - egy falunapra és egy lecsófesztiválra, a projektet pedig a királyrévi alma-és kacsafesztivállal zárják szeptember utolsó hétvégéjén. Hokstok Imre és Agócs Gergely is hangsúlyozták, Interreg projekt ide-vagy oda, ők már mindenképpen nyertek, hiszen a két falu polgárai és vezetősége közt is örök barátság született.

Királyrév családi fesztivál
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Hokstok Imre, Győrsövényház polgármestere és Agócs Gergely, Királyrév polgármestere örök barátságban örök fiatalon

A futballisták, az önkéntes tűzoltók és a fiatalabb generációk már kialakították a szép baráti kapcsolataikat, a közeljövőben a két falu nyugdíjasaikat is szeretnék összehozni.

Királyrév családi fesztivál
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.