2018. szeptember 1., 17:22

Felújítják a posta előtti teret Rimaszombatban

Szeptember első hetében elkezdődhetnek a felújítások Rimaszombatban a posta előtti téren. A városi önkormányzat elképzelései szerint egy olyan övezet kerül kialakításra, amely az eddiginél több zöld területet foglal magába.

posta_ter_rimaszombat.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Virsinszky Tamás

A téren új szökőkutat is építenek, amely a legmelegebb hónapokban a levegő hűtésére szolgálna. Más időszakokban a téren jégpályát hozhatnának létre a korcsolyázók számára, esetleg futballpályát, de a terület más rendezvények szervezésére is megfelelne  – közölte honlapján az önkormányzat.

A Jánošík utcai posta bejárati része, s egészen a református templom kertjéig nyúló sáv jelenlegi állapotában elszomorító látványt nyújt. A teljesen leaszfaltozott, sivár téren az emberek sietősen áthaladnak, a padokon leggyakrabban hajléktalanok tanyáznak. A rimaszombati építészmérnök, Erik Klau­bert tervei alapján elkészült projektdokumentáció szerint a környék egészen új, modern kinézetet kapna. A felújított tér a revitalizáció után is összeköti a Fő teret a Kis­honti úttal, de több lesz az ún. „zöldsziget" rajta, miközben azok nem akadályozzák a gyalogosok útvonalát.

A repedezett, felhólyagzott aszfaltburkolatot kicserélik és színes térköveket raknak le helyette. A nyilvános vécéket is felújítják, s a térre betonvirágcserepeket, új padokat, bicikliállványokat és szemétkosarakat helyeznek ki.

A város vezetősége kéri a lakosok türelmét és megértését, amiért a felújítási munkálatok ideje alatt nehezebb lesz igénybe venni a környéken lévő szolgáltatásokat. Egyúttal felmérést is végeznek a helyi lakosok között, hogy milyen nevet kapjon majd az újjáépített tér.

posta_ter_rimaszombat.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás