Felavatták a Reviczky-melldomborművet Léván

Kaszmán Zoltán 2019. szeptember 20., 21:28

2019. szeptember 19-én a lévai Reviczky Házban – az író-költő halálának 130. évfordulója alkalmából – avatták fel Reviczky Gyula melldomborművét.

Wirth Jenő és Tolnai Csaba a domborműnél Fotó: Reviczky Társulás

A vitkóci születésű irodalmár gyermekkorában néhány esztendőt Léván töltött; az elemi iskola első négy évfolyamával kezdte itt tanulmányait, mielőtt a pozsonyi főgimnáziumot látogatta volna.

Köveskuti Jenő tanítóképezdei igazgató kezdeményezésére a Reviczky nevét felvevő társaság 1912-től az első világháború végéig vállalt szerepet a város kulturális életében. Ennek a közösségnek a szellemi utódjaként alakult meg 1997 nyarán a Reviczky Polgári Társulás, amelynek első elnöke az az Újváry László volt, aki huszonkét esztendővel később, a társulás jelenlegi vezetőjével, Wirth Jenővel közösen leplezte le Túri Török Tibor alkotását. A keszthelyi szobrásznak köszönhetően, Kittenberger Kálmán és Koháry István mellszobra után újabb lévai kötődésű jeles személyiségre emlékeztető alkotással gazdagodott a járási székhely magyar ajkú lakossága.

Az ünneplő közönséget Léva város alpolgármestere, Tolnai Csaba is köszöntötte. A rendezvény során a Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatónője, Kiss Beáta mutatta be Reviczky Gyula életútját és pályáját, de közreműködtek a gimnázium diákjai, a Juhász Gyula Irodalmi Színpad versmondói és a Lévai Magyar Dalárda tagjai is.

Képgalériánk:
Fotó: Reviczky Társulás

0 HOZZÁSZÓLÁS