2019. március 24., 14:07

Évzárót tartott a Csemadok Rimaszombati Alapszervezete

Március 22-én este a Csillagházban tartotta évzáró taggyűlését a Csemadok Rimaszombati Alapszervezete, amely ezúttal az elmúlt két évet összegezte.

img_7650.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Virsinszky Tamás

A gyűlést a Blaha Lujza Vegyeskórus műsora nyitotta, amely Sósik Szilárd távolléte miatt Szarvas Erzsébet vezényletével adott elő énekeket. Ezt követően Mács Zoltán ismertette az évzáró taggyűlés menetét, majd Cerovsky Gyula, a Csemadok Rimaszombati Alapszervezetének elnöke tartotta meg évértékelő beszédét.

Cerovsky beszédében kitért arra, hogy már száz éves a szlovákiai magyar közösség és azon belül 70 éves lett a Csemadok. Hangsúlyozta, hogy kevés ilyen szervezet van, amely ennyi időn át aktív tudott maradni, s ez különösen fontos a rimaszombati alapszervezet esetében, amely egy szlovák többségű közegben teszi a dolgát.

„Jelszónk a küldetés és megőrzés, mindaddig amíg bírjuk, vagy amíg nem akad más, aki felkarolja ezt a sokszínű tevékenységet”

– jelentette ki Cerovsky Gyula. 

A Csemadok helyi szervezetének elnöke ezután az elmúlt két év eseményeit ismertette, mivel a tavalyi évben külső és belső okok miatt elmaradt az évzáró, így most a 2018-as mellett a 2017-es évi tevékenységről is beszámolt.

Cerovsky Gyula, a Csemadok Rimaszombati Alapszervezetének elnöke tartja meg évzáró beszédét
Cerovsky Gyula, a Csemadok Rimaszombati Alapszervezetének elnöke tartja meg évzáró beszédét
Fotó:  Virsinszky Tamás

A szervezet első rendezvénye minden évben a Csemadok-bál, amely idén már 67. alkalommal került megrendezésre. Sajnos évek óta tapasztalható, hogy csökken ez iránt az érdeklődés – mutatott rá Cerovsky, hozzátéve, hogy talán változtatni kellene a bál jellegén, vagy a szervezésen. A legutóbb mintegy 200 mulatni vágyó farsangolt a Csemadokkal, holott voltak idők, amikor ez a létszám a négyszázat is meghaladta. 

A helyi Csemadok minden évben főszervezője a március 15-i megemlékezésnek, amely talán a legnépszerűbb a lakosok körében, köszönhetően annak, hogy abba a diákságot, az egyházat, a különböző szervezeteket és a városvezetést is be tudják vonni.

További sikeres rendezvények közé tartozik a cserkészotthon és a gimi udvarán megtartott majális, a júliusi napközis és kézműves Fonóka-tábor, az október 6-i megemlékezések, illetve a Gömöri Kórustalálkozó, melyre általában novemberben kerül sor. A hagyományos rendezvényeket az idei és a következő évben is megtartanák, valamint a tagság határozott arról is, hogy az október 23-ai megemlékezésen való részvételt is figyelmébe ajánlja tagjai számára.

Blaha Lujza Vegyeskórus
Blaha Lujza Vegyeskórus
Fotó:  Virsinszky Tamás

Cerovsky Gyula az elmúlt két év szomorú eseményei közé sorolta Lévay Tibor, Csemadok Életmű díjas tanár halálát, viszont felemelőnek nevezte, hogy kaptak helyette egy másik Csemadok Életmű díjast, Sebők Valéria személyében.

„Sajnos egyre kevesebb ilyen ember van a városunkban, akik a közösség érdekeit a személyes érdekeik fölé tudják helyezni”

– mondta a Csemadok Rimaszombati Alapszervezetének elnöke.

Az ülés további részében Horváth Zsuzsanna tartotta meg pénztári beszámolóját, majd a Csemadok helyi alapszervezete mellett működő két csoport – az Új Gömör tánccsoport, illetve a Blaha Lujza Vegyeskórus – éves tevékenységét Topor Pál Judit, valamint Czikó Norbert ismertette.

A taggyűlés ezt követően egyhangúlag elfogadta a határozati javaslatot, amely többek között a 2019-es év programtervezetét és költségvetési tervét is tartalmazza, valamint egy megbízást arra vonatkozólag, hogy az elnökség a megyei képviselők segítségével vizsgálja meg a Csemadok számára egy közösségi ház kialakításának a lehetőségét. 

img_7650.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.