Etele, a csallóközi csúcshódító
Csicsón cseperedett fel, 2014-től Komáromban él, mégsem a sík déli tájainkon, hanem a vadregényes Nyugati-Tátrában ismerkedtem meg Bognár „Etele” Attilával, a csallóközi csúcshódítóval, aki azt vallja: imád hegyet mászni, de nem mindenáron.
A sport meghatározta az egész eddigi életét, miután a csicsói alapiskolából a pozsonyi Duna utcai magyar gimnáziumba került, ahol intenzíven kézilabdázott, majd átpártolt az atlétikához, és országos bajnokságokon is versenyezett. Aztán pozsonyi edzőjének tanácsára mégsem a Comenius Egyetemen, hanem Nyitrán, a pedagógiai főiskolán előbb alsó tagozatos tanítónak készült, majd a testnevelés szak megnyitása után a kedvenc tantárgyát a biológiával párosította, s lediplomázott. A hobbijának köszönhetően azonban több egy átlagos testnevelő tanárnál.
Az alapiskolai sítanfolyamon szeretett bele ebbe a téli sportba, s folyamatosan csiszolta sítudását.
– Már hetedikesként elbűvölt a titokzatos hegyvidék, megcsapott a hegyi levegő illata, ami azóta is fogva tart, s vissza-visszacsal a hegycsúcsokra. A síelésen kívül a hegyi turisztika és a lenyűgöző természeti szépségek miatt minden évszakban szívesen térek vissza a magaslatokra. Korábban verbuváltam egy túrázó csapatot, s egyre magasabbra merészkedtünk. Hegyi vezető segítségével feljutottunk a 2665 méter magas Gerlachfalvi-csúcsra, magasságfüggővé váltunk, s még feljebb kívánkoztunk. Mivel idehaza nincs magasabb csúcs, ezért az osztrák Alpok felé vettük az irányt, ahol elviseltük a hegymászással együtt járó fájdalmakat is, mert kárpótolt minket a csodálatos látvány – idézte a múltat.
Hogy miként lehet felkészülni a három-ezer méter feletti csúcsok meghódítására, s odafenn mit érez, Bognár „Etele” Attila elmondta, nem lehet otthon teljesen fekészülni. – A fokozatosság elvét betartva szervezetünk olyan állapotba hozható, hogy minél könnyebben tudjon alkalmazkodni az ilyen magasságokban adódó problémákhoz, a hegyi betegség tüneteihez. Miután 2018-ban hazajöttem Európa legmagasabb csúcsáról, a Kaukázusban ágaskodó, 5642 méteres Elbruszról, sokan faggattak, hogy mit éreztem odafenn. Azt feleltem, hogy a feljutással még csak a túrám felét teljesítettem, amitől mindig veszélyesebb a lefelé vezető út. Miután valaki épségben leér, csak akkor kezdi feldolgozni a csúcstámadás alatt történteket, s tudatosítja saját sikerélményét.
Vérbeli túlélő cserkészként a hegyi túrázással és annak előkészületeivel kapcsolatos tapasztalatait szívesen megosztja a csallóközi gyerekekkel virtuális hegyi túrákon.
– Már huzamosabb ideje tartok előadásokat iskolákban, és levetítem a Kósa Lőrinc operatőr barátom segítségével készített rövid filmeket. Tanárok és a diá-kok is mindig nagy érdeklődéssel fogadnak. A nyári táborozók között is szeretek időzni. Mindenütt hangsúlyozom, a síkságon felnőtt gyerekeknek is van keresnivalójuk a magasabb hegyekben, és csúcshódítókká válhatnak. Azt is elmondom nekik, hogy a hegyi túrázáshoz három alapvető dolog kell: a sportboltokban beszerezhető műszaki felszerelés, továbbá a rendszeres napi edzésekkel megalapozható kondicionális és a legnehezebbnek számító, pszichés felkészülés. A fejben dől el ugyanis az, hogy valaki milyen mértékben tud, illetve mer kilépni a saját komfortzónájából.
Hiszen a hegyekben mellőzöm kell a napi rutint, hogy a kinyitott vízcsapból folyik a víz, bármikor tisztálkodhatok, toalettre mehetek, válogathatok a hűtőben az élelmiszerek közül... Nos, aki egy időre képes minderről lemondani, csak az vállalkozzon a hegymászásra!
Hiszi, hogy ha minden alkalommal csak egy-két gyermekben sikerül felkeltenie a hegyi túrák iránti érdeklődést, akkor már megérte elmenni közéjük.
– Nemrég az egyik dunaszerdahelyi alapiskolában tartottam előadást, aminek jó híre kerekedett, s mindjárt egy másik helyi intézménybe is meghívtak. Folyamatosan vannak felkérések, amelyeknek igyekszem eleget tenni, ahogy az időm engedi.
Szeptembertől ugyanis heti négy napon az SJE Testnevelés Tanszékén, hétfőnként pedig a gútai Nagyboldogasszony Iskolaközpontban oktatok. Az egyetemen a tanszékvezető asszony, Dobay Beáta docens támogat abban, hogy folytatódjon az előadás-sorozatom, s a közös munkával, programjainkkal a jövendő óvodapedagógusokba is próbáljuk beoltani a mozgásvágyat, hogy szeressenek sportolni. Elsődlegesen ugyanis rájuk hárul a nagy feladat, hogy már az óvodásokkal megszerettessék a különféle mozgásformákat, sarkallva őket a későbbi rendszeres, egészséget és erőnlétet is óvó sportolásra.
Mivel tanév közben kevés a szabad-ideje, ezért további nagyszabású magashegyi túrát csak jövőre tervez.
– Régebbi álmom a 4478 méter magas, Svájc területén magasodó Matterhorn fizikailag nagyon kimerítő megmászása. Alacsonyabb az említett Elbrusznál, de a kőomlások és a hegy jellege miatt sokkal veszélyesebb. Egy fotón láttam meg, rögtön beleszerettem és elhatároztam, hogy feljutok erre a félelmetesnek tűnő sziklaoromra. Ahhoz előbb meg kell találnom az időjárás tekintetében is legmegfelelőbb időszakot, s alaposan fel kell készülnöm az útra. Addig is rendszeresen kerékpározom a Duna töltésén, meg sem állok Pozsonyig, ahonnan akár Ausztriába is át lehet tekerni. A karácsony közeledtével alkalmam lesz egy kis pihenésre családi körben, de lélekben már készülök a közelgő kihívásra. Végül minden kedves olvasónak meghitt adventet, kellemes ünnepeket kívánok!
Megjelent a Magyar7 hetilap 50. számában.
