2019. május 1., 19:43

Értünk, nekünk: pihenőparkot adtak át Kistárkányban

A kistárkányi Aranka Vendégház udvarán ún. pihenőzónát alakítottak ki, amely a gyerekeknek számtalan játszótéri eszköz használatára nyújt lehetőséget.

az-atadas.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

2018 a külhoni magyar családok éve volt, és ebből az apropóból a Bethlen Gábor Alap lehetővé tette olyan pályázatok benyújtását, amelyek családbarát vállalkozásokra kérnek támogatást.

A kistárkányi Kondás Aranka, aki évek óta egy családi vendégházat üzemeltet, pályázott és nyert. Az Aranka Vendégház udvarán egy pihenőzónát alakítottak ki, amely a gyerekeknek számtalan játszótéri eszköz kipróbálására, illetve használatára nyújt lehetőséget, miközben az őket kísérő szülők, nagyszülők a gyümölcsfák árnyékában megpihenhetnek, elbeszélgethetnek.

A park átadására a kassai magyar főkonzul, Haraszti Attila is ellátogatott és Kistárkány polgármesterével, Bálint Csillával együtt április utolsó napján délután megnyitották azt a nyilvánosság előtt.

Haraszti Attila köszöntőjében hangsúlyozta: a magyarság száma határon belül és kívül egyaránt csökken, ezért a Magyar Kormány minden előremutató kezdeményezést anyagi támogatásban részesít gyarapodásunk érdekében. Példaként említette a felvidéki óvodák felújítását, az iskoláinkban történő fejlesztéseket, a tematikus évek bevezetését. Ha a pihenőparkban folyamatosan lesz élet, ha az emberek jól érzik majd benne magukat, a befektetés jó helyre érkezett - mondta.

Bálint Csilla, Kistárkány polgármestere szintén köszöntötte az egybegyűlteket, és kifejezte abbéli örömét, hogy településükön újra létrejött valami, ami javítja az itt élők életminőségét.

Az átadás előtt bemutatkoztak a nagytárkányi iskola diákjai, akik Balázs Lilla, illetve az iskola pedagógusai vezetésével táncprodukcióval lepték meg a közönséget. Ők lehettek az elsők, akik önfeledten élvezhették a pihenőpark nyújtotta élményeket.

Csak vidáman!
Csak vidáman!
Fotó:  Zsebik Ildikó

Birtokba vettük!
Birtokba vettük!
Fotó:  Zsebik Ildikó

A merész kislány
A merész kislány
Fotó:  Zsebik Ildikó

az-atadas.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.