Érsekújvár és Párkány is a folytatásra szavazott
Érsekújvárban taroltak a függetlenek. Párkányban a helyzet nem sokat változott. Muzslán fölényesen győzött Farkas Iván, Zoboralja néhány községében is születtek meglepetések.
A jelenlegi polgármester Klein Ottokár (független) 2014-ben azt a Pischinger Gézát váltotta a polgármesteri székben, aki három választási cikluson át állt Érsekújvár élén. A regnáló polgármesternek most három kihívója akadt: Karol Borik (Most-Híd), Hudecová Andrea (ĽSNS) és Prešinský Štefan (független). Az MKP Klein Ottokár mögé sorakozott fel, a Most-Híd Karol Borikot támogatta.
Klein Ottokár végül meggyőzően nyerte a választásokat. A hivatalos eredmény szerint a polgármesterekre leadott 11 532 szavazatból Klein Ottokár 8 113-at (70,4%) kapott, így elkezdheti második ciklusát. A második helyezett Prešinský 2098 szavazatot kapott.
Nagy harc folyt a 25 képviselői helyért, ugyanis 89-en indultak. Végül taroltak a függetlenek. A 25 képviselőből mindössze öten jutottak be valamely párt listájáról. Az MKP két képviselőt ad, Nagy Pétert, Török Józsefet, egyet-egyet adott a Most-Híd, a Smer, illetve a DOMA DOBRE formáció.
Szabó Eugen, négy éve afelett a Ján Oravec felett győzedelmeskedett, aki majd 25 évig állt Párkány élén. Most négy ellenjelöltel kellett szembenéznie: Lukovics Tamással (MKP), Nagy Károllyal (független), Parkanský Norberttel (független) és Szalatnyai Gáborral (független). Sokak véleménye szerint a polgármesteri posztra leginkább két jelölt volt esélyes: a jelenlegi polgármester Szabó Eugen és az MKP által támogatott Lukovics Tamás.
Párkányban végül megőrizte pozícióját a második választási ciklusát kezdő polgármester Szabó, akit 1897 szavazattal választottak újra. A második legtöbb szavazatot Lukovics Tamás az MKP polgármesterjelöltje kapta 832-őt. A részvétel 40,04 %-os volt. Érdekesség, hogy a régi képviselőkből 12 tagja az új testületnek is.
Párkányi képviselők:
1-es számú választókörzet: Andrea Vitkóová (Most-Híd), László Szigeti (MKP), Jozef Borovič (MKP), František Árendáš, Judita Večerková (Most-Híd), Gabriel Szalatnyai, František Šimon (Most-Híd), Norbert Parkanský
2-es számú választókörzet: Mónika Benyó (MKP), Ján Oravec, Miroslav Chalmovský, Zoltán Csepregi, László Fekete (MKP), Dominika Blaháková, Zoltán Környi (MKP)
Muzslán felfokozott kampányidőszakot élhettek át a község polgárai, és szinte senki sem merte megjósolni a végeredményt. A kétkedők számára viszont frappáns feleletet adott a jelenlegi polgármester, hiszen Farkas Ivánra 716-an szavaztak, míg ellenfele Zalaba Zsófiára 311-en. A kilenctagú képviselőtestületbe két független jutott be a többiek az MKP listáján indultak.
A választásokon már nem induló Lukács Valériát Lukács Imre független jelölt váltotta, aki legyőzte a Most-Hidas Peter Ďuriant. Lukács Imre a szavazatok 59,9 százalékát nyerte el. A képviselőtestületben is jó eredményt ért el az MKP, hiszen a két független jelölt mellett öten jutottak be az MKP listáról.
A polgármesteri választásokon egyedüli indulóként Tóth Marián, a Most-Híd színeiben 1 153 érvényes szavazatot kapott, így a következő négy éves választási időszakban immár harmadik alkalommal is ő tölti be Tardoskedd község polgármesteri pozícióját. A választásra jogosult 4 358 választópolgár közül 1 360 vettek részt a szavazáson, ez 31,20 %-os részvételt jelent.
A választási eredmények alapján a 12 tagú képviselőtestületben öten képviselik a Most-Hídat, hárman a KDH-t, ketten az MKP-t , és ketten függetlenek.
Bób János polgármester 614 szavazatot kapott a helyhatósági választásokon, így szinte kuriózum, hogy már a hatodik választási ciklusát kezdheti meg. Az ellene induló jelölt Balogh Miklós - Most-Híd, 341 szavazatot kapott.
A 9 tagú kéviselőtestület összetétele: Illés Anikó MKP, Bobicz Roman MKP, Kocsis Ilona MKP, Balogh Miklós Most-Híd, Pristin Zoltán független, Kurucz Viktor független, Václavek Mónika független, Balogh Péter független, Nagy Henrietta független
Alsóbodokon a szavazatok 50,2 százalékával Paulisz Marián az MKP színeiben legyőzte két kihívóját, így elkezdheti harmadik megbízatási időszakát.
Gímesen új polgármestert avatnak. Az eddigi polgármester, Ladislav Púchovský ellen öten indultak, közülük a legtöbbet, a szavazatok 45,8%-át Varga Iván, független jelölt kapta.
Kolonban az eddigi polgármesternek, Balkó Róbertnek nem volt kihívója. A hét képviselői helyre pedig heten jelölték magukat. Egy az MKP színeiben, egy a Most-Hídéban, egy a KDH-éban, és négyen függetlenként. Ennek ellenére az 1294 szavazásra jogosultból 561-en elmentek szavazni.
Nagycétény – A független Mészáros Ferencet nem sikerült Tóth Klárának (MKP) megszorítania. Mészáros Ferencet a szavazatok 64,1 százaléka jogosítja fel, hogy elkezdje sokadik ciklusát.
Pográny – Szoros küzdelemben maradt alul Hajdu László eddigi polgármester. Kihívója Laura Prešinská a szavazatok 51,1 százalékával megnyerte a választást.
Zsére – Zsebi József, Most-Hidas polgármestert csak megszorítani tudta az MKP-s Šonkoľ Zoltán. Zsebi minimális előnnyel,a szavazatok 51,8 százalékával szerzett jogot, hogy sokadik ciklusát kezdhesse.