2022. január 22., 09:32

Építési telkek a zselízi kemping területén

Növekszik a zselízi lakhatás iránt érdeklődők száma, így a városvezetés az igényekre reagálva további építési telkeket alakít ki; a ház- és lakásépítési hullám – az építőanyagok drágulásától függetlenül – még mindig jelentősnek mondható.

 

építkezési telkek - Zselíz
Fotó: Kaszmán Zoltán

A különböző magánvállalatok lakásépítési kezdeményezései mellett Zselíz város önkormányzata is aktivitást mutat ezen a téren. A Nyári utcában az elkövetkező években 96 lakás épülhet, míg a Kert utca mögötti öthektárnyi területen – egy új, önálló utcát létrehozva – 42 építési telket alakítanának ki. Mindeközben a Folyóparti és a Posta utcában is zajlottak, zajlanak az építési előkészületek, s a szódói városrészben – állami támogatásból és az Állami Lakásfejlesztési Alap hiteléből – tizennyolc bérlakás épülne meg.

A város egyes részein különböznek a telekárak, többek közt a közművek kiépítettségétől függően”

– nyilatkozta korábban a város polgármestere, Juhász András a Zselízi Hírmondónak, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a tulajdonjogi, a területrendezési és a gazdasági kérdések tisztázása hosszadalmas folyamat.

építkezési telkek - Zselíz
Fotó:  Kaszmán Zoltán

Amint azt a város havilapja is közölte, hamarosan a kemping Rozmaring utca melletti sávjában is családi házak épülhetnek. Nyolc építési telek létesül a területen; a város ezeket 25 eurós négyzetméterenkénti áron értékesíti majd 2022 első félévében:

A telkeken minden közmű elérhető, kivéve a megfelelő terhelést bíró villanyvezetéket, amelyet szintén az év első felében építenek ki.”

Kepka Márk önkormányzati képviselő is fontosnak tartja az új házak és lakások építését. Mint mondta, a lakásárak emelkedése és a beadott kérvények száma is bizonyítja, hogy óriási kereslet van a városban a lakások iránt:

– Nem csak zselízi fiatalok, de a környékről érkezők száma is növekszik. A telkekre és új családi házakra is van igény. Ezt igyekeznek kielégíteni a magánvállalkozók és a város is új beépíthető telkekkel, s időnként a városi rendezési terv módosítása is szükségessé válik, ami gyakran időigényes folyamat. A kivitelezésben problémákat vethet fel az építőanyagok drasztikus drágulása, de a város minden nehézség ellenére folytatja és támogatja a lakóingatlanok minden lehetséges fejlesztését – mondta a képviselő.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/3. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.