Emberségből jeles! Négy embert, köztük két kisgyermeket, mentett ki a sodrásból két lúcsi férfi

Minden nyár tragikus statisztikái közé tartoznak a vízbefulladásos esetek, amelyekről portálunkon is rendszeresen beszámolunk. Éppen ezért külön öröm, szívet-lelket melengető élmény számunkra, amikor valami örömteliről is hírt adhatunk. A csallóközi Lúcson élő Elek Dávid és apósa, Fialka Antal jókor volt jó helyen és az égiek is mellettük álltak, amikor Gútán, a Vágon négy ember, köztük két kisgyermek, életét mentették meg. Példás helytállásukért a város polgármestere, Halász Béla köszönő oklevelet nyújtott át nekik.

Fotó: Gúta Város FB-oldala

Nem vagyunk hősök, csak tettük, amit kellett, amit a váratlan helyzet diktált, visszakozik Elek Dávid, amikor arra kérem, mesélje el annak a nagyjából gyenge fél órának a történetét, amikor apósával, a saját életüket kockáztatva négy embert mentettek ki az örvényből.

„Feleségem 13 éves öccsével voltunk strandbirkózóversenyen, ahová ezúttal családunk több tagja, apósom, anyósom, testvérek is eljöttek. A verseny egy óra körül véget is ért, de úgy döntöttünk, maradunk még egy kicsit strandolni. Ez tulajdonképpen szerencsés véletlennek is nevezhető, a későbbek tükrében. Azon a részen voltunk, ahol nyugodt és nem túl mély a víz. Két 17-18 év körüli fiú is ott élvezte a fürdőzést, az egyik kimondottan kisportolt alkattal, akik később kicsit hátrébb, egy fás-bokrosabb rész felé húzódtak.

Egyszercsak azt hallottuk, hogy kiabálnak. Pomoc, hallottuk, de elsőre azt hittük, ez csak afféle fiatalos viccelődés. Aztán tört magyarsággal azt kiáltották, hogy Segítség. Ekkor ugrott be, hogy talán tényleg baj lehet. Indultam is feléjük és már csak karokat láttam, amikkel csapkodtak ki a vízből. Az a tipikus vergődés volt, amikor valaki az életéért küzd. Észrevettem, hogy nem is egy valaki, hanem két ember van bajban. Egy erősebb sodrásba, örvénybe kerültek "

– kezdi a mesélést Dávid.

Először azt hitte, talán görcsöt kaptak a vízben. Elindult feléjük és mondta az egyik srácnak erélyesebben, hogy használja a kezeit és figyeljen arra, amit mond. Ezzel visszarántotta a valóságba és biztonsággal ki tudta terelni a vízből. A második fiú kimentése már nem volt ilyen egyszerű. Ő ugyanis belekapaszkodott a karjába, méghozzá olyan erősen, hogy azt hitte, őt is lehúzza. Ekkor mentő ötlete támadt, és azt mondta a fiúnak, hogy a lábába kapaszkodjon.

Ez egy nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen a felsőtestem szabadon maradt. Elkezdtem vele kiúszni. Kicsit már fáradtam, lenyújtottam egyik lábam valahogy és szilárd talajt éreztem alatta. Megálltam, néhány perc alatt úgy nagyjából lenyugtattam a fiút, és biztattam, tegye le ő is a lábát, biztonságban van. Azt láttam, hogy sokkos állapotban van. Nyugi, mondtam neki, minden rendben van, nincsen baj, rendben vagy, kimegyünk. De azt mondta, hogy nem érzi a karjait, a testét, nem is lát... Apósom, az volt a szerencse, hozott mentőmellényt. Azt nagy nehezen a nyakig érő vízben valahogy ráadtam, aztán nagy nehezen sikerült rávenni, hogy próbáljunk meg lebegni, s kitoltuk a partra. "

Hozzáteszi még, az előző fiú háta, nyaka szinte véresre volt vakarva, mert ösztönösen is igyekezett felmászni a hátára a társa.

A parton töltöttek néhány percet, ahol megbeszélték a történteket, amikor elkezdődött a nem várt második fejezet. Kifele tartottak a szigetről, mikor jött szembe egy színes bőrű férfi két kicsi – nagyjából 3 és 6 éves korú - gyerekkel. Az apósa angolul még rájuk is szólt, hogy arrafele vigyázzanak, mert ott mély a víz.

„Mire kiértünk volna a partra, apóssal nézelődtünk, valamelyikünk meglátta, hogy ugyanott mennek be a vízbe, ahonnét az előbb a két srácot kihoztuk. Valahogy ösztönösen visszafordultunk. Még félúton sem voltunk, már kiabálta az apuka, hogy Help, segítség. Láttuk, hogy a két gyereket két irányba vitte a sodrás. Abban a helyzetben az apuka talán el sem tudta dönteni, hogy melyiket mentse. Sokkba került, alig tudott reagálni, az odadobott mentőmellényt meg sem fogta.

Akkor, a másodperc tört része alatt úgy döntöttem, hogy az apukát magára hagyom, talán képes kiúszni és a mellénnyel indultam a kisebbik fiúcska mentésére. Őszintén szólva a másik, távolabb lévő gyerek nekem akkor úgy tűnt, talán már nem is él. Pár pillanatig láttam a feje búbját, de az arcát nem, nem vett levegőt. Odamentem a kicsihez, rátettem a mentőmellényre, belekapaszkodott és húztam sebesen kifelé, mert láttam, hogy rossz állapotban van. Azt akartam, hogy minél előbb kint legyünk a parton. Az apósom meg bement a másikért, akiről azt gondoltam, ő már nem él. Mégis úgy tűnik, a kicsi volt a rosszabb állapotban, akkora volt a hasa a sok lenyelt víztől, mint a labda. Oldalra fordítottuk, vizet hányt. A másodikat az apósom mentette ki. Az volt a nagy szerencse, hogy nem vitte el a sodrás. "

Habár sikerült mind a kettőt kimenteni a vízből, azért még nem nyugodtak meg, hiszen ha a tüdejük tele van vízzel, akár még parton is megfulladhattak volna. Ott akkor nem kis lélekjelenlétre volt szükség, megpróbálták kinyomni belőlük a vizet és mentőt hívtak. Nagyon gyorsan kijöttek a mentők, és megmondták nekik, hogy a tüdejükbe is víz került. Tudomásuk szerint egy nap megfigyelésen bent tartották őket a kórházban, aztán hazamehettek. A másik két fiú szerencsésebben megúszta, ők talán még otthon sem mondták el, mi történt velük.

Elek Dávid szerint az a fél óra a gyors, de higgadt döntések sorozatát hozta. Miközben mások életét mentették, a sajátjukra is gondolniuk kellett. Nagyon jó volt az összmunka közte és az apósa között. Szinte szavak nélkül is értették egymást. A parton a szeretteik izgultak értük.

A két nagyfiút úgy kihozták a vízből, hogy a partról észre sem vették, de a kisgyerekek mentése látványosabb volt, mert velük szinte szaladtak a partra. Ezek az esetek is arra figyelmeztetnek, hogy a folyókban nem árt az óvatosság, főleg, ha ismeretlen vízbe merülünk. Sokkal felelősségteljesebben kell viselkedni. Úgy véli, rengeteg szerencsés véletlen játszott közre abban, hogy négy embert is meg tudtak menteni. S mi még hozzátesszük, talán valahol a Jóisten is besegített.

A vízbe fulladás legtöbbször csendes és gyors folyamat, van, hogy észre sem veszi senki. Ez esetben azonban segítségért tudtak kiabálni az érintettek. És gyorsan ott voltunk, mindketten elég jól úszunk. Az külön szerencse, hogy ketten voltunk, így apósom ki tudta menteni a másik kisfiút. Nekem egyedül csak az egyiket sikerült volna"

– zárja az életre szóló élmény elbeszélését.

Megosztás

Címkék