2021. november 16., 07:45

Elkészült a füleki magyar ház kinti kemencéje

A Csemadok Füleki Alapszervezetének vezetősége, szűk körben, a járványügyi előírások betartásával, átadta a Magyar Közösségi Ház udvarán elkészült búboskemencét. A kinti sütögető létrejöttét a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága támogatta anyagilag.

Kemence
Fotó: Schnelczer Zoltán

Szvorák Zsuzsanna, a Csemadok Füleki Alapszervezetének elnöke portálunknak elmondta, a helyi szervezet fontosnak tartja azt, hogy a lehetőségeihez mérten emlékjelhagyással emlékezzen meg a különböző történelmi eseményekről. A legelső jelhagyás egy jurta színpad volt. Ezt követték a hősök emlékére állított kopjafák, amelyeket 2020-ban, a Nemzeti Összetartozás Évében felújítottak, és az ugyanebben az évben felavatott Trianon emléktábla. De a gyerekek örömére, a magyarországi Kő Boldizsár Meseterek jóvoltából, szintén a magyar kormány támogatásának köszönhetően, elkészült a II. Rákóczi Ferenc szellemiségét hordozó homokozó is.

Kemence
Fotó:  Schnelczer Zoltán
Miután ezekkel a jelhagyásokkal díszítettük és szépítettük a magyar ház udvarát és környezetét, a vezetőség megszavazta azt az ötletet, hogy ha sikerül támogatást szerezni, egy kinti búboskemencét építve is segítsük a közösségek kényelmét, együttlétét, a közösségépítést. A pályázat szerencsére sikeres volt, így elkészült a fedett kemence, amely Tankina István, füleki magánvállalkozó keze munkáját dicséri”

- nyilatkozta Szvorák Zsuzsanna.

Kemence
Fotó:  Schnelczer Zoltán
A kemence alkotója, Tankina István

Az eredeti elképzelés szerint az átadón szerették volna már használatba venni a kemencét, a járványügyi előírások azonban ezt nem tették lehetővé. Ezért csupán szűk körben köszönték meg a munkát azoknak, akik segítették a kemence építését. A Csemadok Füleki Alapszervezetének vezetősége a hivatalos avatóünnepséget tavaszra tervezi.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!