2021. december 13., 16:39

Elfogadták Nyitra megye jövő évi költségvetését

A Nyitra Megyei Önkormányzat december 13-án tartotta az idei utolsó ülését. A 2022-es évi költségvetés jóváhagyásáról és a magyarlakta járásokat is érintő további fontos döntésekről Farkas Iván, a Szövetség megyei frakcióvezetője tájékoztatta portálunkat.

Elfogadták Nyitra megye jövő évi költségvetését
Páran a magyarlakta járásokban élők érdekeiért lobbizó megyei képviselők közül
Fotó: Archív felvételek

„Kiegyenlített a 284 millió 543 ezer eurós bevétellel és ugyanakkora kiadással számoló megyei költségvetés. A pandémiával kapcsolatban várható további esetleges kockázatokra is számítva, óvatos gazdálkodást tervez Nyitra megye. Ezen összegből a tőke jellegű bevételek 34 millió eurót, a beruházások pedig 68,1 millió eurót tesznek ki.

Jó hírnek számít, hogy a Szövetség-frakció által szorgalmazott beruházások, például a Duna Menti Múzeum (épületszárny rendbehozatala), továbbá a Jókai Színház által kérelmezett fejlesztések (pl.: a kelléktár felújítása, gépkocsi vagy busz vásárlása stb.), valamint az oktatási és szociális intézményeink felújítását célzók bekerültek a költségvetési tételek közé”

– mondta el Farkas Iván..

Hangsúlyozta: külön említést érdemelnek a tervezett útfelújítások, amire 2015 óta évi 7 millió eurót fordítottak.

„Érdekes, hogy bár idén emelkedett az építőanyagok ára, mégis egészen őszig kevesebb pénzért újíttathattuk fel az útburkolatokat, mint a korábbi években. Az év utolsó hónapjaiban azonban már az utóbbi terén is áremelkedés mutatkozott, ezért a 60,5 kilométer hosszú útburkolat jövő évi elkészítésére szánt eddigi 7 milliót 10 millió euróra emeltük fel.

Örvendetes, hogy az egész rendbe hozható úthossz 64 százaléka a megyénk déli járásaiban található“

– fejtette ki.

Elfogadták Nyitra megye jövő évi költségvetését
A Nyitra megyei testületi ülés egyik pillanata
Fotó:  Archív felvételek

Majd a frakcióvezető azt is elárulta, hogy további fontos döntés született a feleslegessé vált megyei vagyon értékesítéséről, így két komáromi telek 9900, illetve 9200 euróért került egyazon kft. tulajdonába, valamint egy karvai községi kültelken levő romháztól és az érintett parcellától 5600 euróért vált meg a megye.

Azután egy korábban elfogadott általános érvényű rendelet módosítása is megtörtént: a gyermekek szociális ellátásával, gyámságával kapcsolatos anyagi források nagyságát a 2022-es évre vonatkozólag növelték.

A különféle költségeik folyamatos növekedése miatt az 1 gyermekre már több éve egyformán adott 14 ezer eurós évi megyei támogatást 20 ezer euróra emeltük”.
Elfogadták Nyitra megye jövő évi költségvetését
A Szövetség Nyitra megyei frakciójának fotózáskor jelen levő képviselői
Fotó:  Archív felvételek

Végül a 2021-27-es programidőszakra vonatkozó régiófejlesztést szolgáló uniós pénzek elosztásáról tájékoztatott.

„Tudvalevő, hogy az illetékesek ezen uniós ciklusra Szlovákiának összesen 28 milliárd euró támogatást ítéltek meg, amiből régiófejlesztésre a 8 hazai megyének csupán 890 millió eurót akarnak adni, amit a helyi és a megyei önkormányzatok nagyon kevesellnek. Nem helyeselhető az említett pénzelosztási arány, ezért a megyék közösen azt kérik, hogy az e célt szolgáló pénzek 30 százalékáról a megyék dönthessenek, 70 százalékáról pedig az államigazgatás. A mai ülésünkön határozatot fogadtuk el arról, hogy Nyitra megye is a 0,3 : 0,7 arányt támogatja, vagyis a többi megyével együtt kiáll a pénzelosztás módosítása mellett“ – magyarázta.

Hozzátette: a pénzosztók eredeti, két évvel ezelőtti terve szerint ezen uniós ciklusra mindegyik megye 200 millió eurót kapott volna, majd ez év elején az összeget 150 millióra akarták csökkenteni.

Jelenleg pedig már azt tervezik, hogy az említett 890 millió euróból Nyitra megye mindössze 93 millió eurót kapjon, amivel nem érthetünk egyet. Az állami hatóságot e terve alapos átértékelésére kérjük fel“

– szögezte le Farkas Iván.

A Nyitra Megyei Önkormányzat 2022 februárjában tartja a következő rendes ülését.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.