2020. június 21., 14:47

Egység, rugalmasság, szeretet

Blanár Eriket már évtizedek óta ismerem, feleségét, Gabikát alig két éve. Mindketten a Bodrogközben születtek, de kissé távolabb, Komáromban, a Calvin János Teológiai Akadémián ismerkedtek meg. Azóta elválaszthatatlanok.

Három szép és okos gyermek szülei, és immár tizenötödik éve Kisgéresben teljesítenek szolgálatot. Erik a helyi gyülekezet lelkésze, Gabika pedig az óvoda és a helyi alsó tagozatos iskola hittanosa. De a kötelező feladatokon túl számtalan más dolgot is csinálnak. Beszélgetésünk elején arra voltam kíváncsi, mi ösztönözte őket a pályaválasztásban.

Erik: Érettségi után még nem voltam igazán képben, mit is szeretnék. Bár felvételt nyertem a kassai Műszaki Egyetemre, fél éven belül tudtam, ez nem az én utam. Egyre inkább azok a kérdések foglalkoztattak, amelyek létünk értelmét boncolgatják, így kerültem egyre közelebb az Istenhez. Azután az is megfogalmazódott bennem, hogy teológiát szeretnék tanulni. Ám a gyülekezethez tartozás igénye csak harmadévesként alakult ki bennem.

Gabika: Számomra teljesen természetes volt a pályaválasztás, nem kellett rajta gondolkodnom. Szorgalmas gyerekként egyszer megkaptam a Bibliát, és ha már megkaptam, úgy éreztem, illik elolvasni. Amint belekezdtem az olvasásába, azonnal megéreztem, hogy hazaérkeztem. Komáromban is nagyon jól éreztem magam, hiszen remek tanárok, családias légkör, maximális figyelem vett körül bennünket.

Tanulmányaitok után hová kerültetek?

Gabika: A Rimaszombat közelében fekvő Nagybalogra, egy olyan településre, amelynek már húsz éve nem volt saját lelkésze. Olyan vidékre, ahol teljesen mások a szokások, a hagyományok, mint nálunk. A parókiát a szövetkezet használta, mi másfél évig egy volt presszóban laktunk. Nagyon romantikus helyzetbe kerültünk, ahol mindent újra kellett teremtenünk. Ráadásul Panka és Ábel is ott született. Négy és fél év után azonban éltünk a lehetőséggel, és hazajöttünk a Bodrogközbe. A balogiak valószínűleg rosszul élték meg, hogy elhagytuk őket, ugyanakkor az lett az első lépésük, hogy saját lelkészt akartak. Mára szép templomuk és az első hittanosaim közül kikerült helyi lelkészük van. Ez boldoggá és nyugodttá tesz, egyébként ma is ápoljuk velük a kapcsolatot, Ábel keresztmamáját is onnan választottuk.

Amikor Kisgéresbe kerültünk, azonnal megéreztük, hogy hazaérkeztünk. Itt nőttünk fel, jobban értjük ezt a mentalitást, ezt a nyelvet. Nem véletlen, hogy itt vagyunk, hiszen itt van dolgunk. Nem véletlen, hogy itt járnak iskolába a gyerekeink, hiszen azt akarjuk, hogy megismerjék  a gyökereiket, később még eleget szárnyalhatnak! Csak Erik a beiktatott lelkész, ettől függetlenül nekem is izgalmas feladatok egész sora jut. Szeretek tanítani, gyerekekkel foglalkozni, ráadásul nemcsak a hagyományos módon. Mustármag néven létrehoztunk egy bábcsoportot, amellyel rendszeresen ott vagyunk a Duna Menti Tavaszon. Mi voltunk az úttörők abban, hogy egy bibliai történettel szálltunk a többiekkel versenybe. Azóta is ragaszkodunk ehhez a hagyományhoz, egy-egy evangéliumi üzenettel kiegészülve. Az idén Ézsau és Jákob történetének a feldolgozásával készültünk, Ősök szelleme címmel, de a járvány miatt ezt kénytelenek vagyunk a jövő évre átvinni.

Hogyan készül el egy darab?

Gabika: Mi nem a hagyományos értelemben vett bábozást képviseljük, hanem az ún. tárgybábozást. Voltak darabjaink, ahol a strandfelszerelések, máskor az iskolai eszközök vagy épp az öltözékek játszották a főszerepet. Én már szeptemberben elkezdem a gyerekekkel a kiválasztott történet megismertetését, majd rajzokat készítünk róla, megismerjük a szereplők tulajdonságait, eljátsszuk a cselekményt, képregényként feldolgozzuk a témát.

A járvány idején sem tétlenkedtél, lelkésztársaiddal elkészítetted tanítványaid számára a papírszínházi történeteket.

Gabika: Miután az igehirdetést Erik szórólap segítségével oldotta meg, úgy éreztem, az elmaradt hittanórák helyett bibliai magyarázatokat, érdekességeket nekem is kellene küldenem a gyerekeknek. Előbb telefonnal próbálkoztam rögzíteni elképzeléseimet, majd Böszörményi Tamás és Kiss Miklós lelkésztársakkal összefogva egy minőségileg profibb változatot sikerült készítenünk. Eddig kilenc kisfilm került fel a YouTube-csatornára Papírszínház a papnénivel címmel, és hála istennek, nagyon jó visszajelzéseket kapunk. Hisszük, hogy a lelkészi szolgálatnak ma nyitottabbnak kell lennie, a módszereket a kor követelményeihez kell igazítanunk. Mottónk: A lényegben egység, a részletekben rugalmasság, mindenben szeretet! Ennek szellemében tartjuk a vasárnapi iskolát, vagy a házastársi bibliaórákat is.

A Blanár család

Talán fölösleges is megkérdeznem, hogy érzitek magatokat itthon?

Erik: Bennünket itt szeretettel fogadtak, és bár Kisgéres a leginkább hagyományőrző falvak sorába tartozik, elfogadták mindazt, amit magunkkal hoztunk. Kaptunk egy igazi nagycsaládot, hiszen a 600 fős gyülekezetből mintegy 150 emberrel napi kapcsolatban állunk. Az ünnepeinket is először velük üljük meg, s csak azután jön a szűkebb család. Nem ott kell szeretni az embereket, ahol tartaniuk kellene, hanem ott, ahol tartanak!

Ha már a család szóba került, essék néhány szó a három gyerekről is.

Erik: Panna lányunk a legidősebb, gimnazista, imád közösségben dolgozni. Ami igazán érdekli, arra nem sajnálja a befektetett energiát. Szorgalmas, jó ízléssel megáldott, szeret segíteni másokon. Sokrétű érdeklődése miatt valószínűleg gondjai lesznek a pályaválasztással.

Gabika: Ábel a legérzékenyebb gyerek, az ő érdeklődésének középpontjában most a futball áll. Még a cicát is a debreceni Lokiról kellett elneveznünk! Nem kell sokat tanulnia, a szereplések is teljesen természetesek számára. Nyugodt, laza gyerek. Matyi, a kicsi, harmadikos alapiskolás. Számára Kisgéres maga a mennyország. Most a biológia és az I. világháború izgatja leginkább a fantáziáját.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/25. számában)

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!