2019. január 7., 08:53

Egy sokoldalú angol fiatalember, aki egy Komáromhoz közeli falucskában találta meg a számításait

Egy angol mondás szerint a boldogság ott van, ahol megtalálod, nem pedig ott, ahol keresed. Mindenki eldöntheti, mennyi igazságot talál magának az említett gondolatban, egy valami azonban biztos: a boldogság nem országfüggő. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint főhősünk, Simon Andrew története. A rendkívül sokoldalú, sportos, kedves angol fiatalember Európa egyik legfejlettebb országából indulva néhány évvel ezelőtt úgy döntött feleségével, hogy egy komáromi járásbeli falucskában, Pat községben teremtik meg a családi otthont, s mindezt pontosan akkortájt, amikor sok ezer szlovákiai fiatal próbált letelepedni az ő hazájában, Angliában. Simon – csakúgy mit bármelyikünk – millió okot találhatna, miért nem éppen a világnak ezen a szegletén kellene élni. Ehelyett életigenlő hozzáállásával itt, nálunk teremti meg magának és családjának a boldogságot.

Simon Andrew

Mesélj magadról, hol és hogyan nőttél fel?

Angliában nevelkedtem vidéken, és azt hiszem különös gyerekkorom volt, mivel egy ideig a szüleimmel egy vallásos közösségben éltünk. Ezt úgy képzeld el, hogy több család élt együtt, mintegy közösséget alkotva, és nem volt se TV, se számítógép, se telefon, igazából semmi, ami a mai modern társadalom része. Ennek köszönhetően rengeteg olyan dolgot csináltam gyerekkoromban, ami ma már nem divat. Fára másztunk, szenvedélyem lett a hegymászás, a biciklizés, és egyáltalán, nagyon természetközeli életet éltünk.

Hogyan folytatódott ez a "meseszerű" gyermekkor?

Az egyetemen egyebek mellett pedagógiát tanultam, és a tanulmányaim befejezése után több dologban gondolkodtam. Mivel nagyon szerettem hegyet mászni, először profi hegymászó akartam lenni. Aztán elhatároztam, hogy bicikliversenyző leszek, de ez néhány sérülés miatt nem jött össze. Mindig vonzott a történelem, és elkezdtem járni egy közösségbe, ami a régi lovagi tornák hangulatát próbálta felidézni. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, aki szintén kedvelte ezt az időtöltést.

A feleséged Szlovákiából származik. Mindig tervben volt, hogy ide költöztök, Szlovákiába?

Igen-igen, ő Komáromból származik, de megismerkedésünk után még pár évig Angliában maradtunk. Nem igazán volt elképzelésünk, hogy hol fogunk élni hosszú távon. Együtt dolgoztunk egy sérült felnőtteket kezelő központban. A gyerekeink is itt, Angliában születtek. Egy alkalommal, mikor hazalátogattunk Szlovákiába, egy ingatlan iroda kínálata közt véletlenül megpillantottunk egy házat, amibe mindketten egyből beleszerettünk. Egy lerobbant, lakhatatlan épületet képzelj el. Fokozatosan elkezdtük javítgatni, mígnem úgy éreztük, ideje feladni az angliai életünket, és ide költözni.

Milyen volt a kezdet? Nem kis változás lehetett a fejlett Angliából átköltözni a "vidéki" Szlovákiába.

Az igazi sokk akkor ért, amikor először jártam Szlovákiában, a 2000-es évek elején. Akkor még egészen más volt itt minden, mint most. Még nagyon lehetett érezni a kommunizmus hatásait. A költözéssel inkább az volt fura, hogy itt álltam munka nélkül, nyelvtudás nélkül, két gyerekkel, és meg kellett találni a helyünket.

Hogy állsz a nyelvekkel most?

Szlovákul sajnos nem igazán tudok, magyarul elboldogulok, de szerencsére a munkám olyan, hogy nem annyira hiányzik a helyi nyelvtudás. Weblapkészítéssel foglalkozom, és egy nyelviskolában tanítok angolt.

Szereted a munkádat? Elég különböző természetű a két tevékenység...

Nagyon szerencsés kombináció ez, mivel teljesen kiegészíti egymást a két dolog. A tanítás egy közösségi folyamat, emberekkel kell dolgozni, a weblapkészítést pedig egyedül csinálom, ott senki nem szól hozzám. Mindkettő nagyon le tudja meríteni az embert, de így tökéletesen kiegészítik egymást. És nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy szeretem a munkámat, ugyanakkor nem a hobbim. Mert ha az lenne, akkor talán megutálnám csinálni, kiábrándulnék az egészből. A múltban a biciklizéssel voltam így. Imádtam a nyeregben ülni és tekerni, és gondoltam éppen ezért leszek jó a versenyzésben is. De nem lett igazam. Amint elkezdtem napi 7-8 órákat edzeni, már megszűnt a hobbim lenni, sokkal inkább munka lett.

Egy volt kollégádtól hallottam, hogy elképesztően élvezetesen tudod angolra tanítani a gyerekeket. Mi ennek az oka?

Ezt jó hallani (nevet). Igazából nem tudom, szeretek tanítani, főként a gyerekeket. Tulajdonképpen azért is nem akarok csak és kizárólag tanítással foglalkozni, mert szeretem jól csinálni, és ha valaki 12 órában ugyanazt csinálja, az kimerítő, és a minőség rovására megy. Úgyhogy inkább kevesebb órában tanítok, de úgy, hogy én is maximálisan élvezem, és remélhetőleg a diákok is. Ami a gyerekeket illeti, általánosságban nagyon aggaszt, hogy rossz irányba megy a világ. Ha kimegyek a teremből az órán, rögtön a telefonjukat piszkálják és facebookoznak, ahelyett, hogy a mellette ülővel beszélgetne. Ez a tendencia általánosságban félelmetes. Legalább az óráimon megpróbálok változtatni ezen.

Miért gondoltátok úgy, hogy jobb ötlet itt nevelni a gyermekeiteket, mint Angliában?

Ez talán akkor dőlt el, mikor beleszerettünk a házba, ami azóta az otthonunk lett. És hát a feleségemmel azt szerettük volna, hogy a gyermekeink a természet közelében, jó iskolákat látogatva, két- vagy többnyelvűen nőjenek fel. Ha Angliában maradunk, ez nem valósulhatott volna meg. Itt pedig magyar iskolába járnak, azt remélem, szlovákul is tökéletesen megtanulnak majd. Én természetesen angolul beszélek hozzájuk, szóval ez így szuper. Sokat vagyunk együtt, kirándulunk, sportolunk, és tudjuk élvezni a családi életet.

Milyen különbségeket látsz az angliai és az itteni mentalitás között?

Úgy érzem, sajnos Szlovákia még mindig nyögi a kommunizmus hatásait. Túl gyorsan történt ebben a régióban a változás, és nehezen kezeli a térség a hirtelen jött anyagi gyarapodást. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy a családnak még mindig sokkal mélyebb, nagyobb jelentősége van ezen a vidéken, és ez egy olyan dolog, amit mindenképpen meg kellene őrizni. Erre tudatosan vigyázni kellene. Az együtt töltött minőségi időre, hogy ne csak a munka, a pénz legyen a középpontban, hanem a gyerekekkel, a családdal töltött idő. Ez egy óriási érték, erre vigyázni kell.

Ért esetleg negatív élmény azzal kapcsolatban, hogy más országból jöttél?

Nem, úgy érzem, mindenki nagyon kedves, és segítőkész. Nyilván néha vannak nehézségeim a nyelv miatt, de ez normális. Néha fura az angol és az itteni kommunikáció stílusa közti különbség. Az itteni emberek sokkal nyíltabban, közvetlenebbül megmondják a véleményüket dolgokról, míg az „angolos“ kommunikáció felszínesebb, ha úgy tetszik udvariasabb. Az angolok nem nyílnak meg rögtön, így ha megkérdezed egy angoltól, hogy „Hogy vagy?“, akkor nem fogja azt mondani, hogy „vacak a hangulatom, fáj a fejem, és inkább most ne beszélgessünk, mert nincs kedvem“, hanem azt fogja mondani, hogy „jól, köszönöm“. Tehát néha arculcsapásként hat a helyi őszinteség, de már tudom, hogy ez nem udvariatlanság, hanem itt ez a normális.

Hol képzeled el a jövőt, itt, vagy Angliában, esetleg máshol?

Természetesen itt, itt van az otthonunk, én már itt vagyok otthon. Aggódva figyelem ugyanakkor a brexit folyamatát, mert nyilván valamilyen szinten érintett vagyok, de mindenképpen ide köt minden, ami fontos nekem.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.