Egy haldokló városba érkezett, Elnök Úr!

2020. október 18., 17:31
Böszörményi István

Kilencven éve, 1930 szeptemberében T. G. Masaryk csehszlovák államelnök a Kékkői és a Losonci járásban tett látogatást. Alsósztregován koszorút helyezett el Madách Imre sírján. Losoncon az elnök fogadásán többek között dr. Giller János, a Magyar Nemzeti Párt tartománygyűlési képviselője is szót kapott. Beszédében hangzott el az elhíresült mondat: „Egy haldokló városba érkezett, Elnök Úr!”

A kijelentés arra utalt, hogy a 10 éves Csehszlovákia keleti országrészében, főleg a magyarlakta vidéken, így Losoncon is katasztrofális volt a gazdasági helyzet. Ennek nemcsak a világgazdasági válság volt az oka, hanem a Trianon óta folytatott cseh gazdaságpolitika.

A losonci helyzetről a Prágai Magyar Hírlap 1930 februárjában így számolt be:

Kisebbségi életünk legjelentősebb politikai, kulturális és gazdasági életjelenségeinek Losonc a kiindulási helye. A régi eleven, nyüzsgő, az ipari, az üzleti élet zajától hangos, a gyárak füstjével bevont Losonc elcsendesült, a Szlovenszkót fojtogató ipari krízis megállította a zakatoló gépeket, kicsavarta a munkás kezéből a kalapácsot, kioltotta a kazánokból a tüzet.

1920 után a virágzó losonci gyáripar, a hagyományos déli piacokat ellehetetlenítő új államhatár, a kiélezettebb versenyhelyzet, a cseh vállalatok kormányzati támogatása, valamint az állami támogatások elvesztése következtében elhúzódó válságba került. Tarján Ödön, a losonci mezőgazdasági gépgyár igazgatója mint gazdaságpolitikus-publicista számos cikkben, főleg a Prágai Magyar Hírlapban (amelynek egyik alapítója volt) tárta fel az áldatlan helyzetet, a háttérben folyó érdekharcot. A csökkenő termelés miatt nőtt a munkanélküliek száma, a vásárlóerő visszaesése a kisipart és a kiskereskedelmet is nehéz helyzetbe hozta. Tarján a probléma lényegét abban látta, hogy Csehszlovákia túlfejlett iparral rendelkezett, értékesítési lehetőségeit a külpolitikai érdekeket követő kereskedelmi politika csak súlyosbította.

Losonc Masaryk

1927–1929 között tárgyalások folytak a losonci vállalatok képviselői és a kereskedelmi minisztérium között. A miniszter a gyárak vezetőségével külön tárgyalt; megvizsgálták az üzemek kapacitását, életképességét, végül a szanálási akcióra 3 millió koronát terveztek.

A tárgyalások elhúzódtak, majd néhány cseh cég eredményes lobbizásának köszönhetően a támogatást felfüggesztették, így a losonci gyáripar megmentésének a kísérlete kudarcot vallott.

Tarján közelről látta a prágai gazdaságpolitika mozgatórugóit, a cseh tőke és ipari csoportok, bankok érdekeit. Vállalkozói tapasztalatai is hozzájárultak a csehszlovák demokrácia kritikájához, a prágai centralista gazdaságpolitika szlovákiai irányvonalának elutasításához. A PMH 1930. március 20-i vezércikkében felvázolta a losonci, egyben a szlovenszkói ipar helyzetét, keményen bírálva a prágai vezetés érzéketlen gazdaságpolitikáját.

A köztársaságnak sokkal több ipara van, mint amennyit elbír, különösen a mai helytelen kereskedelmi politika mellett, tehát sorsukra kell bízni azokat, akik messzebbre esnek a hatalomtól. (…) A munkát nemcsak a tőkeszegényebb, kisebb üzemek, de a nagy gyárak is kénytelenek voltak beszüntetni, amelyek nagy bankok érdekkörébe tartoznak, így például a gácsi posztógyár és a Nemzeti Egyesült Textilművek apátfalvi gyára. A Rakottyai-féle zománcedénygyár csődbe került. A Sternlicht-féle már évek óta vergődik a fizetésképtelenség bilincseiben. A gazdasági gépgyár már hónapok óta nem dolgozik. (…) A kereskedelmi miniszter megijedt azon gyárosok tiltakozásától, akik a világháború utáni áruhiány által okozott konjunktúra idejében leszüreteltek minden gyümölcsöt éppen akkor, amikor a losonci gyáripart a bolseviki betörés pusztította. (…)

Ez jellemzi a hatalmi viszonyokat, és azt bizonyítja, hogy Prágában nagyobb befolyása van egyetlen cseh gyárosnak, mint Szlovenszkó valamennyi törvényhozójának, közéjük számítva a nemzethű szlovákokat is. (…)

Nem csak én, a nemzetiségi politikus győződtem meg, de meggyőződhettek a hivatalos orgánumok is arról, hogy Prága csak a saját zsebe iránt viseltetik érdeklődéssel, és hogy az illetékes tényezőkből teljesen hiányzik a jóakarat a baj orvoslására. Amit szándékaik fedezésére felhoztak, hogy tudniillik magyar tulajdonosok üzemeiről van szó, csak ostoba kifogásnak lehet nevezni. (…) Prága mindaddig folytathatja eljárását Szlovenszkóval szemben, amíg ellenségei lesznek a szlovenszkói ügynek, akik vagy tudatlanságból, vagy személyi érdekekből támogatják a Szlovenszkó ellen irányuló centralista gazdasági politikát. Amíg ezek elrejtőzhetnek Prága háta mögé, addig nincs kilátás a losonci gyáripar szanálására.”

A PMH szeptember 14-én címlapon számolt be az elnöki látogatásról. Ugyanott jelent meg a Szegény ostoba Szlovenszkó című vezércikk is, melynek szerzője bírálta Matoušek kereskedelmi minisztert, aki szintén járt Szlovenszkón, „megnézte a Walesi tartományt”. Tarján Ödön figyelmeztette a minisztert, hogy

Szlovenszkó nem oly ostoba, mint amilyennek Prágában tartják (…) a gazdasági helyzet annyira nyomasztó, a jövő kilátásai oly súlyosak, hogy Szlovenszkó népeinek kenyérre és nem maszlagra van szüksége. (…) De tudja meg azt is, hogy van a köztársaságban egy olyan magyar kisebbségi sajtó, amelyik nem ismer megalkuvást, amelyik nemcsak a magyarság, hanem a félrevezetett szlovák tömegek érdekében is világgá fogja harsogni az igazságot, hogy itt lelkiismeretlen gyarmatpolitika folyik.

Visszatérve Giller János beszédéhez, az ügyvéd-képviselő így jellemezte a helyzetet, és fogalmazta meg az általa képviselt közösség elvárásait:

„Ebben a városban ősidők óta békességben éltünk mi, többségben levő magyarok és kisebbségben élő szlovákok, de mindkét nemzethez tartozó polgárai ennek a városnak panaszosan tűrjük nehéz gazdasági helyzetünket.

Egy haldokló városba érkezett Elnök Úr! A kihűlt gyárak egy lüktető, eleven gazdasági múltnak a bizonysága, az égnek meredő kémények (…) figyelmeztetőink a szomorú jövőre. Mi nem tudjuk elhinni, hogy ez a pusztulás az új államalakulásnak természetes következménye lenne (…) hogy ezt a pusztulást a gazdasági politika jóakaratával és megértésével ne lehetett volna megakadályozni,

s éppen ezért mi hálásak vagyunk Elnök Úr, hogy eljött közénk és tőlünk akarja hallani panaszainkat, mert aki meghallgatja a panaszokat, az remélhetőleg segíteni is akar azokon. Legyen az Ön gondja a mi sorsunk is!”

Az elnök válaszában az ipari válság és a munkanélküliség okát „valamennyi állam közös problémájaként” a nagy háború után kialakult helyzetben látta, és hangsúlyozta: „A kormány rajta van, hogy minél alaposabban támogassa úgy az ipart, mint a mezőgazdákat”. Elutasította Giller felvetését, hogy a kormányban nem lett volna elegendő jóakarat a gazdasági válság elhárítására, ugyanakkor elismerte, hogy „mindannyian messzebbre tekintők lehettünk volna”.

Losonc Masaryk
Masaryk és a kivezényelt közönség

A látogatás utolsó napján „a magyar kulturális és társadalmi egyesületek nevében és megbízásából Kövy Árpád ref. lelkész mondott üdvözlő szavakat”. Válaszában Masaryk nagy horderejű ígéretet tett, hogy „a kultúra iránt érzett őszinte tiszteletemet tettekkel is bizonyítsam, elhatároztam, hogy a 80. születésnapom alkalmából létesített alapból egy magyar tudományos, irodalmi és képzőművészeti társulat céljaira megfelelő összeget juttatok”.

Ezt az ígéretét az elnök beváltotta, a 20 milliós alapból egymillió koronát adott a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) megalapítására. A gazdasági életet illetően azonban nem történt semmilyen előrelépés. A helyzet a későbbiekben sem javult, a PMH 1933 nyarán drámai képsorozatot közölt a „leépített szlovenszkói gyáriparról”.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/42. számában.