2019. november 29., 01:07

Egressy Béniről nevezik el a Komáromi Városi Művelődési Központot

A városi önkormányzat november 28-i ülésén hosszú vita bontakozott ki Lakatos Róbert, a Komáromi Városi Művelődési Központ igazgatójának javaslata kapcsán, hogy a pár hónapja általa irányított intézményt Lehár Ferenc világhírű zeneszerzőről nevezzék el. Végül a képviselő-testület 16 igen, 1 nem és 6 tartózkodó szavazattal úgy döntött, hogy a Szózat és a Klapka-induló zeneszerzőjének, Egressy Béninek a nevét veheti majd fel a bő egy évvel ezelőtt felavatott szobra közelében működő VMK.

Egressyről VMK-t
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Lakatos Róbert elmondta: e szándéka már a tavasszal benyújtott pályázati anyagában is szerepelt, mivel Lehár Ferenc egész életében kötődött szülővárosához. Hangsúlyozta: mérföldkőnek számítana e névadás, hiszen ekképp világviszonylatban a Komáromi VMK lehetne az első intézmény, amely Lehár nevét viselné.

Azt is megemlítette, hogy Egressy Béni nevét már megkapta szülővárosának, Kazincbarcikának a művelődési központja.

Keszegh Margit képviselő, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (JKME) elnöke felidézte a városi önkormányzathoz öt évvel ezelőtt benyújtott arra vonatkozó kérvényüket, hogy a VMK Egresy Béni nevét vegye fel. Miután a testület akkor elnapolta a várva várt döntést, az érintett polgárok Komárom weboldalán szavazhattak a névadásról. A voksok 37 százalékát Egressy Béni, 7 százalékát Lehár Ferenc kapta, de mivel 56 százalék meghagyta volna a „sima“ VMK nevet, az önkormányzat a továbbiakban nem foglalkozott e kérdéssel.

Leszögezte: a JKME több helyi civil szervezettel és magánszeméllyel együtt ragaszkodik az Egressy Béni név ismételt mérlegeléséhez. Hozzátette: bár nem vitatják Lehár Ferenc nagyságát, életművét, de mivel Komáromban az ő nevét már szobor, utca, park, állandó tárlat, polgári társulás és több rendezvény is öregbíti, most inkább Egressy Béni nevét kellene jobban bevinni a köztudatba. Mivel a szobrát, Nagy János szobrászművész alkotását, több társulás hosszadalmas küzdelme után tavaly ősszel sikerült felavatni, e folyamat kicsúcsosodása lehetne, ha a közeli VMK-t is végre róla neveznék el. Végül beterjesztette az erre vonatkozó módosító javaslatát.

Ondrej Gajdáč alpolgármester azt javasolta, hogy ha a város mindenképpen akarja követni a névadási trendet, akkor a VMK elnevezése magyarul Lehár Ferenc VMK, szlovákul pedig MKS Franza Lehára legyen, mivel Lehár a város szülötte, Egressy azonban nem. Azt gondolja, hogy ezt az elnevezést a komáromiak többsége pártolná, s külföldön is jobban hangzana, mint Egressy neve.

Knirs Imre, ex-alpolgármester azt hangoztatta, hogy bár Egressy Béni nem Komárom szülötte, ám komáromi várvédőként helytállásával és műveivel belopta magát a komáromiak szívébe, akik számára ma is nagyon sokat jelent.

Fontosnak tartja, hogy a tavalyi szoboravatás után a tervezett névadással még láthatóbbá váljon személyisége és életműve.

Ifj. Batta György városatya szerint mindkét indítványozott névválasztás helyénvaló, ám az Egressy-szoborállítási kezdeményezés méltó záróakkordja lehetne, ha a VMK is a Szózat és a Klapka-induló zeneszerzőjének a nevét viselhetné. Azt is megjegyezte, az épülő új hidat pedig talán érdemes lenne Lehár Ferencről elnevezni, ahogy azt már többen is kezdeményezték, hiszen az éppen annyira nemzetközi lesz, mint Lehár művei.

Andruskó Imre képviselő Lehár Ferenc neve mellett azzal érvelt, hogy amikor Budapest központi repterét nevezték el, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc neve közül kellett választani, de úgy vélték, hogy az előbbi világviszonylatban jobban csengő név, ezért azt választották. Úgy véli, hogy most Komáromban is a jobb és a legjobb közül kell választani, s a budapesti logika szerint a Lehár-nevet kellene pártolni. Hozzátette: az új híd elnevezéséről pedig majd úgyis a két érintett kormány dönt.

Szabó Csilla képviselő szerint „nagyon felelőtlen és inkorrekt lépés lenne a JKME közel tízéves igyekezetét lesöpörni az asztalról“, ezért Egressy nevét választaná. Az illetékeseknek felrótta, hogy az újból tervezett névadás kapcsán korábban nem egyeztettek az egyesülettel.

Feszty Zsolt képviselő úgy gondolja: hálásak lehetünk a sorsnak azért, hogy Komáromhoz nagyon sok jeles személyiség kötődik, s erről a kérdésről kell vitatkozni. Elárulta: Egressyre fog szavazni, de akkor sem lesz hiányérzete, ha a versenyből Lehár kerül ki győztesként. Kollégáit felelősségteljes szavazásra sarkallta, mert döntéseik súlyát az utókornak is viselnie kell. Ennek kapcsán negatívumként az egykori Deák Ferenc utca Határőr utcává való korábbi átnevezését hozta fel.

Végül a képviselőtestület 16 igen, 1 nem és 6 tartózkodó szavazattal úgy döntött, hogy a Szózat és a Klapka-induló zeneszerzőjének, Egressy Béninek a nevét veheti majd fel a VMK.

Egressy Béni (eredetileg Galambos Benjámin) 1814. április 21-én Sajókazincon született. Előbb tanítóként, majd vándorszínészként tevékenykedett, s 1840-től zeneszerzéssel is foglalkozott. Ő volt Petőfi Sándor verseinek (pl.: a Nemzeti dalnak) első megzenésítője és számos népies műdal szerzője. Legnagyobb sikerét Vörösmarty Mihály Szózat című versének a megzenésítésével aratta, amelyet 1843. május 10-én mutattak be a Nemzeti Színházban. Foglalkozott színművek, operaszövegek (Báthory Mária, Hunyadi László) írásával és fordításával is. Katona József drámáját, a Bánk bánt is átdolgozta, s az opera szövegét nem sokkal halála előtt átadta Erkelnek. A komáromi Kőnig Rózát vette feleségül. Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, s bár Kápolnánál komoly lábsérülést szenvedett – követve zászlóalját – Komáromba ment, ahol Klapka seregének zenekari igazgatójává vált. 1849 szeptemberében honvéd főhadnagyként ott volt a komáromi várvédők között, s parancsnoka tiszteletére akkor szerezte a Klapka-induló zenéjét, amelyhez szöveget később Thaly Kálmán írt. A szabadságharc leverése után Klapka menlevelével szabadult, és visszatért a Nemzeti Színház színpadára. Magyar nyelvre fordított 50-nél több színdarabot és 19 operaszöveget. Elhatalmasodó tüdőbetegsége miatt 1851. július 17-én, harminchét évesen halt meg Pesten.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.