Dunaszerdahely és Nagyszombat megye fejlesztéséről egyeztettek a közlekedési államtitkárral

2021. július 9., 17:01
ma7

Pénteken informális megbeszélést tartott Berényi József, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alelnöke és Hájos Zoltán, Dunaszerdahely Város polgármestere Jaroslav Kmeťtyel, a Közlekedésügyi Minisztérium államtitkárával és két szakértőjével a várost és a megyét érintő infrastrukturális beruházások tervezési és kivitelezési munkálatainak egyeztetése céljából. A találkozóra Iró Tibor, a Dunaszerdahelyi Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal igazgatója szervezésében került sor.

kmet talalkozó
Fotó: MKP sajtóosztálya

A több, mint egyórás találkozó fő témája a kerékpárutak építésének pályázati lehetősége volt, mivel a tárca az Európai Unió fejlesztési alapjából e célra jelentős összeget kíván elkülöníteni. Az államtitkár tájékoztatta az MKP két politikusát a kerékpárutak létesítésére kiírandó pályázat feltételeiről, és arra ösztönözte a megye és a város képviselőjét, valamint rajtuk keresztül a környező falvak polgármestereit, hogy éljenek az adódó lehetőséggel és pályázzanak.

A találkozón szóba került a Dunaszerdahelyt elkerülő út nyomvonalán tervezett két körforgalom megépítésének a kérdése is, az előkészületi munkák állása, mivel a Karcsai út végére tervezett körforgalom megvalósításában mindhárom fél érdekelt, a minisztérium, a megye és a város is. Megegyeztek abban, hogy mindkét körforgalom mielőbbi megépítése fontos lépés lenne a gyakran bonyolult és veszélyes közlekedési helyzetek kialakulásának megszüntetése érdekében.

Értelemszerűen szóba került az R7-es gyorsforgalmi út építésének további sorsa is. Az államtitkár ígéretet tett arra, hogy amennyiben sikerül biztosítani a szükséges hazai vagy uniós forrásokat, az R7-es építését az előzetes terveknek megfelelően folytatni kívánják.

Megvitatták továbbá a Galánta, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Medve közti állami utak állapotát és egyetértettek abban, hogy a masszív teherforgalom által sújtott községek lakosai számára az elkerülő utak megépítése jelentené a megnyugtató megoldást.

Ezzel kapcsolatban Berényi József tájékoztatta a miniszterhelyettest, hogy a megye e célra uniós pályázat útján próbálja kidolgoztatni a szükséges tervdokumentációt. Továbbá arról, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha Galánta és Dunaszerdahely között első osztályú út épülne, Nagymegyer és Medve között pedig mielőbb felújítanák a nagyon rossz állapotban lévő, nemzetközi forgalmat is bonyolító utat.

Ez ügyben jó hírrel szolgált Kmeť úr, elmondta hogy ősszel befejeződik a közbeszerzés az említett, Nagymegyer és Medve közötti út felújítására, és ha minden jól megy, akkor 2022-ben el is kezdődhet a munka.

A vasútfejlesztések kapcsán az államtitkár tájékoztatta partnereit a tárca ezirányú terveiről, amely beruházások megvalósítása a Magyarország és Szlovákia között tervezett nemzetközi vasúti fejlesztéseket is érinti.

Végezetül a felek megegyeztek abban, hogy a jövőben rendszeresen tájékoztatni fogják egymást a fejleményekről, és folytatják a konzultációt.

Kövesse facebook oldalunkat is!