2019. november 26., 17:57

Csemadokosnak lenni büszkeség – Somorján is

A Csemadok fennállásának 70. évfordulóját november utolsó vasárnapján ünnepelte meg a szövetség somorjai helyi szervezete. Az ünnepségen jelen volt a Csemadok országos elnöke, Bárdos Gyula is.

Csemadok 70, Somorja
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Szabados Kati

A somorjai alapszervezet harmadikként alakult meg az országban, 1949 áprilisában. A Csemadokra hárul napjainkban a legnagyobb feladat, hogy a településeken ápolja és éltesse a magyar kultúrát és összetartsa a közösséget.

Somorján az énekkart és a tánccsoportot a Csemadok hozta életre és máig fenntartója ezeknek a csoportoknak, mondta el ünnepi beszédében Kovács Koppány, a Csemadok Somorjai Alapszervezetének elnöke és megköszönte a jelenlegi és volt vezetőségi tagoknak a munkát. Azokról is megemlékezett, akik már nincsenek az élők sorában, de példaértékű tevékenységük sokáig élteti emléküket a fiatalabb generációkban.

Kovács Koppány
Kovács Koppány
Fotó:  Szabados Kati

Kovács Koppány csaknem két éve vezeti a legtöbb tagot tömörítő alapszervezetet. A vezetőségi tagokkal több olyan dolgot sikerült létrehozniuk, ami a jövőbe mutat és egyedülálló az egész országban. Ilyen például a Csemadok-hűségkártya bevezetése, amelyet csaknem háromszázan igényeltek eddig. A tagokat a kor lehetőségeit kihasználva több módon is értesítik az eseményeikről, ennek köszönhetően az elmúlt két év alatt megháromszorozódott a rendezvények látogatottsága. Kovács Koppány beszédében kihangsúlyozta, hogy a legnagyobb múltú közművelődési szövetség tagjának lenni büszkeség.

Ez az ünnepi gálaműsor azt jelenti, hogy még mindig itt vagyunk, és erősebbek, egységesebbek vagyunk, mint valaha. A Csemadok lényege ma is ugyanaz, mint régen: Vinni a fáklyát, a magyar kultúra fáklyáját és kellő időben továbbadni a fiataloknak. Ehhez pedig az kell, hogy a Csemadok folyamatosan megújuljon, de a lényege, a tartalma megmaradjon.”
Somorja a művészetek városa is

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke is köszöntötte az ünneplő közönséget. Kifejezte háláját a mindenkori somorjai Csemadok tagoknak. Kiemelte, hogy az a kulturális érték, amely az elmúlt évtizedekben a somorjai alapszervezet által létrejött, nem csak a városnak, de az egész Felvidéknek hírnevet és elismerést szerzett. Megemlítette, hogy nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy néhány héttel ezelőtt a Csemadok nevében Esztergomban átvehették a Szent István-díjat. Továbbá a néhány évvel ezelőtt Brüsszelben megkapott Európai Polgár Díj is komoly elismerésnek számít a szövetség életében.

Bárdos Gyula
Bárdos Gyula
Fotó:  Szabados Kati

Ezekért a díjakért az alapszervezetek, köztük a somorjai alapszervezet is rengeteget tett, mondta az elnök. „A Csemadokot mindig is a tagság tartotta meg és tevékenysége nélkül már jóval kevesebben lennénk. Ha meg akarunk maradni magyarnak a szülőföldünkön, akkor a Csemadok munkájára, összefogó erejére szükségünk van.”

A Híd Vegyeskar és Batta Gergely Sebestyén
A Híd Vegyeskar és Batta Gergely Sebestyén
Fotó:  Szabados Kati

Orosz Csaba polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy Somorját idegenben is gyakorta a kultúra városának emlegetik.

A művészeteknek talán nincs is olyan ága, amelyben somorjai ne alkotott volna valami kiemelkedőt”

– mondta a polgármester és kiemelte a Csali és a Csalló néptáncegyütteseket, zenekarokat, valamint az ötvenéves Híd Vegyeskart, amely csoportok Somorja jó hírnevét gyakran vitték országhatárokon túlra is.

Orosz Csaba
Orosz Csaba
Fotó:  Szabados Kati

Kijelentette, hogy a város vezetősége tisztában van a helyi Csemadok-alapszervezet jelentőségével, és ennek megfelelően igyekszik biztosítani a csoportok működésének a hátterét.

A továbbiakban a Csemadok Somorjai Alapszervezete fennállásának 70. évfordulója alkalmából Hűségért emléklapot adományozott azoknak, akik évekig, sokszor évtizedekig fontos szerepet töltöttek be a szervezet életében.

Csali Gyermek Néptáncegyüttes
Csali Gyermek Néptáncegyüttes
Fotó:  Szabados Kati

Az ünnepi rendezvényen a Híd Vegyeskar, Batta Gergely Sebestyén, a Madách Imre Gimnázium diákja, valamint a Csali és a Csalló táncosai, zenészei és szólistái léptek fel, nagy sikert aratva a közönség körében. A műsor a Himnusz közös eléneklésével zárult.

Csemadok 70, Somorja
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.