2019. augusztus 20., 16:10

Cséfalváért szólt a tárogató

Gelle község önkormányzata és a Pósfa Polgári Társulás kezdeményezésére emlékművet építettek a csallóközi Cséfalván, a falu első írásos említésének 670. évfordulójára. Az ünnepélyes leleplezésre a kápolnabúcsú vasárnapján, augusztus 18-án került sor. Az eseményről Gelle polgármestere, Iván Lajos tájékoztatta portálunkat.

Cséfalva 670
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Kovács Tamás
Voltunk, vagyunk, leszünk

A Pósfa zenekar toborzó muzsikájára meglepően szép számban gyűltek össze Cséfalva és a többi hét gellei falurész, Egyházgelle, Pósfa, Beketfa, Ógelle, Kisbudafa, Nagybudafa és Csentőfa lakosai, hogy felavassák az új emlékművet. Az avatási ceremónia kezdetén felharsant Iván Zoltán tárogatójának szíveket szorongató hangja, majd ifj. Mester Ferenc, Cséfalva szülöttje mondta el Gyurcsó István A költő kérdez című versét. 

Ezután Iván Lajos, Gelle község polgármestere és Farkas László önkormányzati képviselő leleplezték az emlékművet, amelynek a sziklába erősített időálló acéltábláján az első írásos említés dátuma, a község neve és három szó áll: voltunk, vagyunk, leszünk.

A király szabad embereinek faluja

A leleplezést követően a polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Cséfalva legidősebb lakosát, a 95. életévében járó id. Jankó Béla bácsit és a legfiatalabb lakost, Ferenczi Dánielt, aki nem egészen fél éves. Majd beszámolót tartott Cséfalva község és a tőle elszakíthatatlan Cséfalvay család rövid történetéről Kovács László tanár úr és Nagy Attila helytörténész adatgyűjtő munkája alapján. Beszédéből az is kiderült, hogy Cséfalva a szabad királyi népeknek a faluja volt a kezdetektől fogva, ugyanis egyetlen középkori oklevél sem sorolja Pozsony vármegyében a Pozsony várához rendelt birtokok közrendű népei közé. Ezért nevezik aztán az oklevelek a Cséfalván lakó szabadokat a király embereinek és nevük után ezért kezdik használni a település nevét, amely később aztán vezetéknévként, a magyar nyelv szabályainak engedelmeskedve, a személynév elé kerül. Így alakul a település nevéből a nemzetség, majd a nemzetség tagjainak neve, mai szóhasználattal vezeték, illetve családneve. Ez a Cséfalvay név eredete. Cséfalvát először egy 1349-es oklevél említi Chefalva alakban (akkori kiejtésben: Csefalva) az Anjou kori okmánytár V. kötetében.

Fotó:  Kovács Tamás

A beszámoló után Jankó Gábor, Gelle község plébánosa és kollégája, Nagy Tibor atya megáldották és megszentelték az emlékművet, majd a jelenlévőkkel közösen elmondtak néhány imát Cséfalva község elhunyt és élő lakosaiért, valamint a jövő nemzedék községe iránt való szeretetének megmaradásáért.

Ezt követően Rajcsányi Ádám, a somorjai Csali és Cséfalvay Sára a dunaszerdahelyi Csalóközi néptáncegyüttes tagjai táncában gyönyörködhettek a jelenlévők. A táncosoknak a talpalávalót Pósfa zenekar húzta.

Az anyanyelvhez és a szülőföldhöz hűnek megmaradni, ez a cél

Az ünnepi megemlékezés végén újra a község polgármestere szólt a cséfalvaiakhoz. Iván Lajos elmondta, hogy az emlékmű jelzi tiszteletüket elődeik iránt, akik az évszázadok során túlélték a tatárjárást, a török hódítását, túlélték a pusztító járványokat, a kuruc-labanc háborúskodást, a világháborúkat, impériumváltásokat, megélték a kitelepítések és a megszállások borzalmait, elviselték a különböző rendszerek támadásait és megaláztatásait. „Ez az emlékmű jelzi köszönetünket az iránt, hogy elődeink a sok megpróbáltatás során nem feledték nyelvünket, kultúránkat, megóvták hagyományainkat és szülőföldjükhöz mindvégig hűek maradtak.” 

A polgármester végezetül a következő szavakkal adta át az emlékművet Cséfalva lakosságának: „Kívánom, legyen ez az emlékmű az örömükre és a jövő nemzedék büszkeségére, hogy mindig bátran nézhessünk gyermekeink, unokáink szemébe, hogy majd ők is büszkén említsék elődeik nevét, munkásságát és büszkén adhassák tovább hagyományainkat, hagyatékunkat.” 

Az ünnepélyes rész után a zenekar kíséretében a jelenlevők elvonultak a helyi vadászház udvarán megrendezett ünnepi fogadásra. A cséfai lakosok elmondása szerint legalább húsz éve nem volt ilyen, a mai falunapi rendezvényeket megszégyenítő, családias hangulatú kápolnabúcsúja a falunak, amely egy késő estébe nyúló, fergeteges búcsúi népi mulatsággal zárult.

Cséfalva 670
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.