2021. szeptember 16., 17:23

Csaknem 40 ezren álltak ki a rimaszombati kórház mellett

Rövid idő alatt 36 049 aláírás gyűlt össze a rimaszombati kórház megmentéséért indított petíció során - jelentették be a petíciós bizottság tagjai és a régió politikusai a csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon.

rimaszombati kórház petíció
Fotó: Virsinszky Tamás/ma7.sk

Mint ismert a kormány egészségügyi reformja keretében több fontos regionális kórházat, köztük a Rimaszombatit is leminősítené, megszüntetve ezáltal számos fontos egészségügyi ellátást. A rimaszombati kórházat is hátrányosan érintő kórházreform ellen augusztus végén indítottak petíciót, amellyel széles rétegeket sikerült megszólítani, s kis túlzással szinte az egész gömöri lakosság támogatását fejezte ki.

Cziprusz Zoltán, a petíciós bizottság elnöke elmondta, hogy álmukban sem gondolták volna, hogy mindössze három hét leforgása alatt ennyi aláírás fog összegyűlni. A mozgósításnak és az összefogásnak köszönhetően mostanáig több mint 36 ezer aláírás gyűlt össze, s ha még minden kint lévő petíciós ív befut, akkor Cziprusz szerint ez a szám könnyen a 40 ezret is meghaladhatja.  

Ez egy akkora szám, hogy a minisztérium nem tudja egy legyintéssel letudni. A régió egy irányba mutat. Jártunk északon, délen, szlovák, magyar és roma többségű településeken, s mindenki teljes mértékben kiállt a kórház és a petíció mellett” –

közölte Cziprusz, hozzátéve, hogy a holnapi nap folyamán elszállítják a petíciós íveket Pozsonyba és leadják az illetékes minisztériumnál. Ezúton is felszólítjuk a kormányt, hogy ezt vegye komolyan és álljon el ettől a tervétől, hogy a rimaszombati kórházat leminősítse – hangsúlyozta Cziprusz.

Juhász Péter, a rimaszombati kórház sebészeti osztályának vezető főorvosa megköszönte a munkát mindenkinek, aki gyűjtötte az aláírásokat és főként azoknak, akik aláírták. Elsősorban a Rimaszombati, Losonci és Poltári járások lakói érdekeltek, így legnagyobb számban ők írták alá az íveket, de a régión kívülről is többen támogatásukat fejezték ki.

Juhász rámutatott a térség elmaradott infrastruktúrájára, a hiányzó beruházásokra, s feltette a kérdést, hogy hol tart ez a régió, és mi az, amit még elvehetnek tőle?

A rimaszombati kórházat egy működőképes járási kórháznak nevezte, minden egyes szegmensével együtt. Úgy gondolom, hogy aki itt él és mozog nem kérdőjelezi meg a kórház létjogosultságát

– jelentette ki.

juhász
Kép forrása: Virsinszky Tamás
Juhász Péter főorvos

A főorvos szerint a koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy az egészségügy nagyon rossz állapotban van. Kétségtelen, hogy szükség van egy átfogó egészségügyi reformra, de ennek fokozatosnak kell lennie és csak kölcsönös egyeztetés és konzultáció útján mehet végbe.

Ott kell kezdeni, hogy mindenhol legyen elérhető alapellátás a háziorvosok és gyermekorvosok szintjén, s azt követően a másodlagos ellátást (fogorvosok, belgyógyászok, nőgyógyászok) kell biztosítani.

petíció
Kép forrása: Virsinszky Tamás
A petíciós ívek

Ha mindez megtörtént, akkor lehet hozzányúlni a kórház-hálózathoz, de nem úgy, hogy kihúzunk a listáról néhány kórházat és elküldjük a történelem süllyesztőjébe – fejtette ki Juhász Péter. 

Megosztás
Címkék