Célja a nemzetnevelés volt
A 2017-ben meghirdetett Sajó Sándor Emlékév záró rendezvényeként került sor a Sajó Sándor költő-tanár születésének 150. évfordulója tiszteletére megtartott emlékülésre a Palóc Társaság szervezésében az ipolysági Szondy György Gimnázium épületében.
Az emlékülést megnyitó és levezető Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke beszédében kiemelte, az emlékév keretében megtartott rendezvényeikkel ahhoz szeretnének hozzájárulni, hogy Ipolyság méltatlanul elfeledett szülötte nemzeti és irodalmi tudatunkban visszakerüljön az őt megillető helyre.
A rendezvény fővédnöke, Csáky Pál EP-képviselő, aki képviselői elfoglaltságai miatt nem lehetett személyesen jelen a rendezvényen, köszöntő levelében kiemelte, bár vannak, akik elmarasztalják Sajót, úgymond, túlzott nemzeti hevületéért, ám a teljes értékű nemzeti szimfóniában az ő verseinek is helye van. „Mert azt minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy Sajó ráérzett valamire, amit mai szóhasználattal talán nemzeti ihletésű intuíciónak mondhatnánk. Érezte, hogy a végnapjait élő Monarchia, s utána a trianoni terhet cipelő Magyarország – és a leszakított területek kisebbségi sorsba került magyar közösségei – is akkor tudnak (tudhattak volna) egy jobb, értelmesebb fejlődési ívre kerülni, ha hatékonyabban tudták volna – és tudnák napjainkban is – kiteljesíteni a nemzeti összetartozás eszméjét és a közös cselekvés parancsát” – fogalmazott az EP-képviselő.
Dr. Szabó Pál Csaba történész, egyetemi tanár előadásában az 1868 és 1921 közötti korszak Magyarországának helyzetét és körülményeit ecsetelte. A történész hangsúlyozta, az a közösség, amelyik nem tud a múltjával és a történelmével szembenézni, halálra van ítélve. Nekünk is szembe kell néznünk az elmúlt száz év történéseivel, elemezni kell azokat, le kell belőlük vonni a következtetéseket, és érvényesíteni a szükséges intézkedéseket, fűzte hozzá.
Sajó Sándor, a revízió költője címen tartotta meg előadását dr. Medvigy Endre irodalomtörténész, aki elsősorban arra mutatott rá, hogy Sajó, aki kiváló költője volt a vidéknek, nem volt egyedülálló abban, hogy egységes Kárpát-medencében gondolkodott. Mint mondta, az erdélyi írók közül Reményik Sándor állt hozzá a legközelebb. Ugyanakkor Medvigy csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy Zalabai Zsigmond a 2006-ban megjelent Sajó-kötetében az ipolysági születésű költő irredenta verseit megtagadja, hiteltelen szólamoknak tartja azokat. Mint mondta, nincs egység abban, mit kellene Sajó életművéből megtartani és továbbadni, és mit kellene elvetni.
Dr. Szarka Emese oktató a nevelési értékek és a tudás szerepére mutatott rá Sajó pedagógiájában, valamint a költő társadalmi és irodalmi működésére, illetve a közoktatásügy terén kifejtett tevékenységére. Mint mondta, Sajó tanárságához mindig hű maradt, célja a nemzetnevelés volt, és vallotta, hogy nevelni csak szívvel lehet.
Metykó Béla helytörténész elsősorban „az emlékezetből kiradírozott költő” jászberényi állami gimnáziumban való ténykedésére hívta fel a figyelmet, ahol Sajó magyart és latint tanított, illetve irodalmi, közművelődési és társadalmi munkásságára a városban. Jászberényben erőteljesen hat rá Apponyi Albert személyisége, műveltsége s nemzetféltése.
A következő előadó dr. Kiss László orvostörténész azt boncolgatta, miért tisztelik Sajó Sándort a Partiumban és Erdélyben is. Kiss László szerint Sajót nem az irredenta volta miatt övezi tisztelet a Partiumban (elsősorban Zsibó és Zilah települések kötődnek a nevéhez), hanem Wesselényi Miklós, a pesti árvizek hajósa kapcsán, aki Zsibóban született, a század elején Fadrusz János által készített híres szobra pedig Zilahban áll. A szoboralakzat Wesselényi Miklóst ábrázolja, amint kinyújtott jobb karját a hozzá panasszal forduló felszabadított jobbágy vállára teszi. Ez a szobor ihlette meg Sajó Sándort (bár valószínűleg sohasem járt a szobornál), és verset írt hozzá, amelyet az Útközben c. kötetében jelentetett meg (A zilahi szobornál). Kiss szerint Sajó a Felvidéken még a kilencvenes években is elfelejtett költőnek számított, cikket írni se nagyon lehetett róla, az ő Sajóról írt évfordulós cikkét is egy évig fektették az egyik szerkesztőségi íróasztal fiókjában.
Cságoly Péterfia Béla világhálós lapszerkesztő arra a kérdésre kereste előadásban a választ, miért fontos a nemzetnek napjainkban Sajó Sándor magyarsága. A lapszerkesztő szerint Sajó magyarsága megingathatatlan, s amikor Sajó magyarságverseiről beszélünk, a mostani iskolások nemzedékének, majd a gyermekeiknek továbbadandó hűséget, a magyarságukhoz való viszonyukat alapozzuk meg.
Az emlékülés során közreműködött Dóczy Péter színművész, aki Sajó Sándor verseket szavalt, valamint a Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság, amely a Szép szülőföldem, Felvidék c. emlékműsorával tette a rendezvényt még emlékezetesebbé.
Az emlékülés befejezéseképpen a résztvevők megkoszorúzták Sajó Sándor mellszobrát a Szent István téren, ahol Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke mondott ünnepi beszédet.
