Brutálisan meggyilkolta zsarnok apját: a bíró a galántai fiút börtönbe küldte

ma7 2019. április 12., 18:48

Pénteken a nagyszombati bíróság a fiatal fiút borzalmas tette miatt elítélte. A tragédia két éve egy galántai családi házban játszódott le. A fiú azzal védekezett, hogy már nem bírta elviselni, ahogy apja édesanyját kínozta. Tettét megbánta.

Fotó: noviny.sk

A családban látszatra minden rendben volt, hogy mi játszódott a zárt ajtók mögött, csak a családtagok tudták.

A 41 éves férfi feleségét állítólag lelkileg és fizikailag is kínozta. 2017 szeptemberében a 17 éves fiú a szülők veszekedése után, édesanyját sírni látta, majd kiment az udvarra, ahonnan egy nagy kalapáccsal tért vissza. Az ágyon fekvő részeg apját meggyilkolta: háromszor a kalapáccsal fejbe verte, majd 17 alkalommal konyhakéssel hátba szúrta.

Képgalériánk:
Fotó: noviny.sk

A fiú tette után maga jelentkezett a rendőrségen.

Erős indulati, emocionális befolyásoltság következtében valóban elvesztheti az egyén az önkontrollját, aminek következtében nincs teljesen tisztában tette következményével. Miután az indulat alábbhagy, kitisztult elmével tettét fel tudja mérni, mondta Lenka Šajtlavová pszichológusnő. 

Dávid, aki kiskora óta szemtanúja volt állítólagos zsarnok apja kegyetlenkedésének édesanyjával szemben, tette után feladta magát a rendőrségen.

A bíróság Dávidot bűnősnek mondta ki, négy év börtönbüntetést kapott.

A bíró döntését azzal is indokolta, hogy sem Dávid, sem az édesanya az állítólagos apa kegyetlenkedését egy alkalommal sem jelentették a rendőrségen, nem tettek feljelentést.

Dávid védője fellebbezett a bírósági döntéssel szemben. A büntetés végső magasságáról a kerületi bíróság dönt.

Forrás: noviny.sk
0 HOZZÁSZÓLÁS