Breznóbányától Selmecbányáig
„Az első, ami a kilátásból megragadja figyelmünket: a Magas-Tátra. Mindhiába, bármerre visz is utam barangolásaim között, a Pilistől kezdve az Alacsony-Tátráig, felérve a csúcsokra, tekintetem első sorban szinte ösztönszerűleg, mint a delejtű, észak felé fordul a Magas-Tátra irányába. Az az a mágnes, melynek vonzó erejét mindenkor és mindenütt megérzem.”
Reichart Géza írta e sorokat a múlt század 20-as éveiben, s mi is a múlt század ’90-es éveiben éltük át azt a felejthetetlen pillanatot a Chopokon, amely végérvényesen a hegyek felé taszította ifjonti lelkesedésünket.
Mikor útjára indítottuk a Hazajárót, csak idő kérdése volt, mikor másszuk meg a Chopokot délről, hogy újra átéljük azt az érzést, amikor hirtelen elénk tárul a Magas-Tátra látványa.
Ez a pillanat 2012. január 27-én érkezett el. Bár elérkezhetett volna egy nappal előtte is, ám akkor még ítéletidő tombolt, ahogy megmásztuk a Trangoska felől a csúcsot. Két éjszakát töltöttünk odafent az Alacsony-Tátra főgerincén, hogy a legjobb képeket készíthessük el a sokak által jól ismert hegységről. A film azonban nemcsak a csúcsrégiót mutatta be, hiszen a Garamtól indulva, a Vághoz érkezve keltünk át a hegységen, és fűztük fel a látnivalókat mind a zólyomi, mind a liptói oldalon. Mindezzel azonban nem ért véget legújabb felvidéki kirándulásunk.
A bakter a toronyban lakott. Valójában már unta, hogy minden éjjel pontban kettőkor indulnia kellett ébresztenie a várost, de hát, gondolta, ez még mindig jobb, mint minden hajnalban leereszkedni a bányába. Felsétált a lépcsőn, aztán elkezdett kopogni a kopogtatóval. A Klopacska hangjára kigyúltak a fények az ablakokban, majd elindult a sok száz pislogó bányamécs. „Glück auf!”, és már irány is a bánya mélye, ahol jóval 40 fok feletti a hőmérséklet.
A vasárnap az más. Akkor a bányász is ünneplőbe öltözik, hogy végigsétáljon Selmecbánya girbe-gurba utcáin.
Odafentről a Leányvár figyeli a vasárnapi csendet, amelyet még Rössel Borbála épített, állítólag azért, mert nem akarta látni a helyén álló városi akasztófát. Mondják, hogy önteltsége miatt leányvári boszorkánynak is hívták, de azt is mondják, hogy nem csak gazdag, hanem nagyon gyönyörű is volt. Kérőit sorra kosarazta ki, és addig szórta a pénzt, míg szegényen halt meg. Temetését óriási vihar szakította félbe, s miközben mindenki elmenekült, holttestét kutyák falták fel.
A kissé racionálisabb változat szerint a Leányvárat a török veszély idején építették, hogy a várost 24 ágyúval védje a Léva és Bakabánya irányából várható támadásoktól.
Szintén ebben az időben alakították át a város központjában épült gótikus bazilikát erőddé, melyet ezután Óvárnak neveztek. A török után a város központja a Szentháromság tér lett. Itt iktatták be a polgárokat jogaikba, de itt mondták ki a polgárjog elvesztését is. Itt tettek a bányászok fogadalmi esküt, és itt szentelték fel a zászlókat is. Elsétált a bányász is jó néhányszor a téren; felső végében talán láthatta Petőfit vagy Mikszáthot is, ahogyan kilépnek az Evangélikus Líceum kapuján, de láthatta a Kék Szőlő Fogadóban, vagy a Szitnyai Házban mulatozó diákokat is.
Aztán elsétált a Szentháromság-szobor mellett, talán még keresztet is vetett Szent Borbála, a bányászok védőszentje előtt, leért a Szent Katalin-templomhoz, majd a sarkon felnézett a Városháza óratornyára. Ismerte ám az óra furfangját, tudta, hogy a mutatók fordítva jelzik az időt: a kismutató számolta a perceket, a nagy az órákat. Azt is tudta, mindez azért van így, mert a városon átutazó kereskedők nem akartak hozzájárulni a torony építésének költségeihez. Hát akkor a pontos időt se tudják, gondolták a selmeciek.
A Városháza után már a város egyetlen sík területén, a Teraszon sétált, amely egyben a korzó is volt.
Ő még árkádok alatt sétált el a Maflasarokig, ahol az itt tanuló diákok lesték a selmeci lányokat. Innen, a Kossuth térről indulva még feltekintett az Akadémiára, a Fritz-házra, a Kammerhofra, de most már tényleg ki kellett lépnie, hogy a Hegybányai-kapun kilépve a Kálvária felé induljon. Nem volt elég, hogy olyan messzire kelljen sétálni, ráadásul még a Kálvária-domb legfelső templomába is fel kellett mászni, mert a németeké legfelül volt, míg a tótoké legalul, a magyaroké középen. Ám amikor felért, elégedetten állapíthatta meg: gyönyörű városban lakik.
Eszébe jutott Sebenitz, a pásztor is, aki az Óhegyen legeltette a birkáit, miközben két szalamandrára lett figyelmes.
Az egyik háta ezüst, a másik arany színben csillogott. Ezek vezették el őt a vidék arany- és ezüstlelőhelyeire. Eszébe jutott egy másik legenda is, amely szerint a középkori Magyarország hármas lakat alatt volt, amelyeket fel kellett nyitni, hogy az ország igazi európai nagyhatalommá válhasson. Az egyik lakat rézből, a másik ezüstből, a harmadik aranyból készült. Az elsőhöz a rézkulcsot Besztercebánya, a másodikhoz az ezüstkulcsot Selmecbánya, míg a harmadikhoz az aranykulcsot Körmöcbánya adta.
Eszébe jutott az is, hogy ez a vidék hány évszázadon át ontotta az ezüstöt, hogy aztán a bányák kimerülése után Selmecbánya a Bányászati Akadémia révén iskolavárossá váljon.
De arra álmában sem gondolt, hogy pár évtized múltán Selmecbánya már nem egy német kisváros lesz a Magyar Királyságban, hanem Banská Štiavnica Csehszlovákiában….
