Bajorországi magyar emlékek Rimaszombatban
Tíz évszázad magyar emlékei Bajorországban címmel megjelent útikönyvét mutatta be Rimaszombatban Kucsera János, a müncheni Széchenyi Kör elnöke.

A Csillagházban megtartott esemény szervezője a Gömöri Ifjúsági Csoport és a Kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulás volt. Ez utóbbi társulás tagjaként Benedek László, a Gömöri Fotóklub vezetője áprilisban meghívást kapott Münchenbe, hogy a Felvidékről tartson egy előadást a bajorországi magyaroknak. Most pedig az ő meghívására érkezett Gömörbe Kucsera János, hogy vetítéssel egybekötött előadása során Bajorországba kalauzolja közönségét.
A polgári társulásunk a határon túli és a Kárpát-medencén túli magyarokkal már több évtizede felvette a kapcsolatot. Programokat cserélünk és állandóan tartjuk velük a kapcsolatot. Idén meghívták a szervezetünket, hogy a Felvidékről tartsunk egy előadást, így három napot náluk tölthettem Münchenben, a Széchenyi Egyesületnél.
Ebből jött az ötlet, hogy ezt érdemes lenne elhozni ide Gömörbe is - mesélte az előzményeket Benedek László, aki a magyar kultúra ápolása érdekében végzett munkájáért idén a Magyar Kultúra Lovagja címet is megkapta.
Az ötletet főleg az adta, hogy 10 évig nem mehettem haza és akkor ezt az időt fel lehetett használni arra, hogy az itteni magyar emlékeket kutassam és összeírjam, hátha egyszer egy kis füzet, vagy könyv formájában megjelenik, ami aztán végül tavalyelőtt megvalósult – mondta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett szerző, aki a több mint ezer éves magyar-bajor kapcsolatok tárgyi emlékeit, helyszíneit dokumentálta. Kiadványában
bemutatja a közös történelem egyes részleteit, a magyar vonatkozású épületeket, sírhelyeket, szobrokat, kiállításokat, festményeket egyaránt.
Kucsera felhívta a figyelmet a magyar-bajor barátságra, hisz 1100 esztendeje nem volt összecsapás a két nemzet között. Noha az idő rostája és a második világháború sok mindent eltüntetett, mégis sok magyar emlékbe ütközünk - mutatott rá.
Bajorországban közel 25 templom névadója Szent Erzsébet, a magyar szent, akinek számos köztéri szobra is van. Münchenben 5, Nürnbergen 11 magyar nevű utcát találni. Bambergben az ezer esztendős dóm felszentelésén maga Szent István király is részt vett 1012-ben. A bambergi lovas Magyarország első királyát ábrázolja, minden bizonnyal ez lehet Szent István legrégebbi köztéri szobra, mintegy 800 éves.
A legtöbb magyar vonatkozású emléket, látnivalót Kucsera szerint Münchenben találni, ahol számos szecessziós épület látható, a bajor főváros architektúráját négy magyar építész is gazdagította.
Emléktáblák, sírok, stílusgazdag bérházak tucatjai jelzik nyomukat. Több mint félezer magyarországi tanulni és alkotni vágyó képzőművész, főleg festő, filmművész, operaénekes, író, költő élt hosszabb-rövidebb ideig Münchenben.
A kiadványból Gizella királynétól kezdve, a Hunyadiakon, Balassin és Rákóczin át, Liszt Ferenc, vagy éppen Benczúr Gyula és még számos más ismert személy bajorországi kötődésére is fény derül.
A könyv ezek feltárásához nyújt segítséget, s emellett csaknem 90 fényképet tartalmaz és több mint 200 települést, várost említ, ahol valamilyen magyar vonatkozás található.
