Bábszínház az egész világ

A két leány neve színházi berkekben ismerősen csenghet, mindketten az Apropó Kisszínpad és a füleki Zsákszínház tagjai voltak. Utóbbiban ismerkedtek össze, azóta barátnők. Azt állítják, hogy a humor hozta össze őket. Ezt kamatoztatják legújabb formációjukban, a MeseFigurákban is.

– 2016 decemberében Szvorák Zsuzsa, a Csemadok helyi szervezetének elnöke kért fel bennünket, hogy az Örvendezzünk című karácsonyi ünnepváró rendezvényre készüljünk gyerekeknek szóló programmal – mondja Gyetvai Viki. – Akkor jött a bábszínház ötlete, amire természetesen vevők voltunk. Igaz, azelőtt csak felnőtt színházban játszottunk, de úgy éreztük, érdemes kipróbálni magunkat az új műfajban is. Akkor Zsuzsától három kész darabot kaptunk, amiket kicsit magunkra szabtunk. A sün és a nyúl, a Piroska és a farkas és a Csipkerózsika, ezekkel indultunk.

Azóta több mint 15 mesét dolgoztak fel, és áprilistól nem telt el hétvége fellépés nélkül.

– Mindig úgy kezdjük az előadást, hogy megkérdezzük: Na gyerekek, ki látott már bábszínházat? Milyen bábokat láttatok, milyen előadáson voltatok? Akkor elmondják, hogy kesztyűre volt húzva, vagy botokon, zsinóron rángatták. És mi mondjuk, hogy nagyon jó, na mi nem ilyenek vagyunk! – mondja nevetve Viki.

Hiszen az ő bábjaik hétköznapi eszközökből, használati tárgyakból állnak össze. Játszanak tisztítóeszközökkel, zöldséggel, konyhai eszközökkel, mécsesekkel, gyertyákkal. Mindenből tudnak bábot készíteni.

– Az előadásunk improvizatív és interaktív egyben. Vannak történetek, amiket kifejezetten csak mi mesélünk el, és vannak improvizatív meséink, amiket a gyerekekkel közösen mesélünk. De az is mindig jól sül el, mert a gyerekek vágynak rá, hogy bevonjuk őket a játékba – teszi hozzá Andi.

Azt mesélik, először az eszközöket találják meg, azokhoz keresik a mesét. A Tücsök és a hangya mesébe hangszereket vontak be, a Hófehérkét gyertyákkal és mécsesekkel oldották meg, a Csipkerózsikában varróeszközöket használtak, míg a Piroska és a farkasnál a zöldségekre esett a választás. Jelenleg az Egyszer egy királyfi című népdalt próbálják, amiben asztalterítőkkel személyesítenek meg egy-egy szereplőt. Ebben a színekkel, motívumokkal, anyagokkal próbálnak variálni. A gyerekek pedig kitűnő fantáziájuknak köszönhetően rögtön tudják társítani a szereplőket. A meséket szeretik magukra szabni, ezért gyakran belenyúlnak a szövegbe.

– A szövegátírásra és a rövidítésre azért van szükség, mert ezek a mesék hosszúak, és a gyerekek nem bírják ki túl sokáig egy helyben – meséli Andi. – Ezért 45 és 60 perces előadásokkal készülünk. Mostanára annyira belejöttünk, hogy a gyerekek kérik a folytatást, és gyakran másfél órát is játszunk. Általában négy mesével készülünk, az ad ki egy órát. De mindig viszünk plusz egyet, és legtöbbször jó, hogy van még egy a tarsolyban. Volt olyan eset, hogy a gyerekek a plusz mesén túl is kérték, meséljünk még. Szerencsére már nem okoz gondot az improvizálás. Sőt, a gyerekek sokszor új ötleteket adnak. Odajönnek, kipróbálják az eszközöket, nevetgélnek, játszanak velük, és új szerepeket találnak ki.

A csapat mára magáévá tette az új stílust, de nem volt egyszerű a váltás. Viki korábban nem foglalkozott gyerekekkel, ezért kezdetben nehéz volt megszoknia őket, tartott tőlük.

– A gyerekszáj nagyon őszinte, úgyhogy nem tudtam, kész vagyok-e arra, hogy elviseljem az esetleges nemtetszésüket. Színészként ahhoz vagyok szokva, hogy a közönség csendben figyel. A gyerekek mások, őket nem lehet fegyelmezni. Egyrészt ebből kellett kilépnem, másrészt nagyon ott akartam lenni a színpadon, az adott szerepben. Idővel rájöttem, hogy ezeket az eszközöket, például egy vécépumpát, nem lehet úgy megformálni, mint egy hús-vér szereplőt. Nekünk az eszközeink nem engedik ezt meg. Mostanra már sikerült megszabadulnom a tipikus kőszínházi beidegződésektől – folytatja Viki.

– Nekem a gyerekekkel való foglalkozás nagyon fontos – teszi hozzá Andi –, azt vagy őszintén csinálja az ember, vagy sehogy. A kicsik nagyon érzik, ha a felnőtt szívvel-lélekkel átadja magát a darabnak, de azt is rögtön észreveszik, ha nem így van. Pedagógusként az iskolában is sokat foglalkozom gyerekekkel. A felnőtt színjátszás is hiányzik, de annak megvannak a buktatói. Most úgy érzem, azzal már nem szeretnék foglalkozni, mert ebben kiteljesedtem.

Andi és Viki azt állítja, hogy szerencsések, amiért olyan műfajt találtak, ahol rengeteg irányban tudnak fejlődni. Nagyon sok tervük van, mondják, hiszen az eszközök tára kimeríthetetlen. Ilyen például az esőköpeny vagy az esernyő. Ezek jó vizuális elemek, úgyhogy már csak a mesét kell hozzá megtalálni. Illetve szeptembertől próbálják a Rómeó és Júliát, amit a Pepsi és Coca Cola termékeiből mintáznak meg. Ezt már felnőtteknek is elő lehet adni.

A repertoárjukat tehát folyamatosan bővítik. Terveik közt szerepel iskolás tananyagok, versek, balladák, kötelező olvasmányok stb. feldolgozása is, így várhatóan hamarosan a felnőtt közönséget is meglepik valamivel.