2021. július 31., 09:39

Az ifjúság egyre kevésbé érdeklődik a vadászat iránt

Köbölkúton új alapokra helyezték a vadásztársaság működését. Bevezettek egy újszerű dolgot - a vendégtag státuszt, tevékenységük az egymás iránti szolidaritáson alapul, próbálnak tenni azért, hogy megítélésük jó irányba változzon.

szarvasok
Fotó: Szulcsán Tamás

Halász Róbert vadászgazdától megtudtuk, a társaságuk kétezer hektáron gazdálkodik.

Fogyóban a tagok száma, a kezdetekkor 22-en voltunk, ma már csak 16-an. Az ifjúságot kellene aktivizálnunk, amihez elengedhetetlen a gondolkodás megváltoztatása. Tudjuk például, hogy sok fiatal vonzódik az íjászathoz, de nincs megengedve az íjjal való vadászat, mert az hangtalan"

– fejtette ki nézetét a vadászgazda, aki szerint a biztos ellopja, biztos lelövi, nem jó hozzáállás. Szerinte világos szabályokat kell felállítani, és ha valaki nem tartja be azokat, azt meg kell büntetni, nem előre a rosszat feltételezni.

Véleményem szerint több fajta vadásztechnika engedélyezése vonzó lehetne”

– mondta a vadászgazda.

Halász Róbert, köbölkúti vadászgazda
Halász Róbert, köbölkúti vadászgazda
Fotó:  Bokor Klára

Kitért arra is, hogy az afrikai pestisjárvány tompítását, az elszaporodott vadfajok ritkítását, valamint a mezőgazdászok és a vadállomány közti konfliktusok megszüntetését csakis a vadászok tudják elvégezni.

Kidolgoztam egy konkrét házirendet, pontrendszer van, ki kaphat kilövést trófeás vadra. Aki koránál fogva vagy betegségéből kifolyólag kevésbé tevékeny, annak a szolidaritás alapján garantálunk bizonyos vadhúsmennyiséget. Továbbá bevezettük a vendégtag státuszt. Ezek a vadászok nem a mi társulásunk tagjai, de egy befizetett nagyobb összeg ellenében önállóan kimehetnek a területre, használhatják vadlétesítményeinket, emellett persze vannak kötelezettségeik is. Így általuk plusz bevételhez jutunk, ők pedig tudják gyakorolni a vadászatot”

– magyarázta Halász. Mint mondta , a vadászok bekapcsolódnak a területek rendben tartásába, lesek építésébe, télen az etetésbe és a sókihordásba, részt vesznek több községi brigádon, falunapok alkalmával vadhúst ajándékoznak a községnek.

Arra is hangsúlyt fektetnek, hogy a vad számára bizonyos időszakokban biztosítva legyen a nyugalom. Mutatkozik is már az őzállomány növekedése, de nagy számban élnek a területen vaddisznók és szarvasok is.

vaddisznó
Fotó:  Szulcsán Tamás

Az elmúlt évtizedekben lett apróvadas területből nagyvadassá a köbölkúti revír.

És hogy melyik a legkedvesebb vadászélménye? Mindig a legutóbbi. Kifejti, nem muszáj ahhoz lőni, hogy a vadász egy nagyszerű estét tudjon maga mögött. Mostanában nagy szarvasbogarak röpködnek az erdőszélen, látni uhut is, csodálatos az állatvilág. Ő maga szeret fotózni, sokszor egy jókor lőtt kép is igazi élmény.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.