2021. június 11., 13:00

Az én kerítésem, az én tavam?

A szenci Napfényes-tavak Szlovákia leglátogatottabb nyári üdülőközpontjai közé tartozik. Ugyanakkor itt is (mint másutt az országban) komoly problémát jelentenek az illegális területfoglalók. Egyes tulajdonosok ugyanis önkényesen elkerítenek egy-egy partszakaszt a nyaralójuk előtt, amivel lehetetlenné teszik a vízhez való hozzáférést mások számára.

fénye tavak

Karol Czére, Szenc város építésügyi és környezetvédelmi osztályának a vezetője szerint a jelenség még a szocializmus éveire nyúlik vissza, a probléma tehát minimum három-négy évtizedes. Czére szerint ezeket az illegális területfoglalásokat nyolc éve feltérképezték az építésügyi osztályon, és az érintetteket bérleti vagy adásvételi szerződés megkötésére szólították fel.

Több száz ilyen esetről tudnak

Az ügy rendezését nehezíti, hogy nem minden tulajdonos óhajt foglalkozni a problémával. Időközben sok nyaraló gazdát cserélt, és az új tulajdonosok nem akarják felvállalni a régi ügyeket. A város készített egy becslést arról, mekkora területet tesznek ki ezek a telekdarabkák. A vagyonjogi osztály felszólítja a tulajdonosokat, hogy vagy vásárolják meg, vagy vegyék bérbe a területet. Jelenleg több tucatnyi ilyen ügy van folyamatban, de a számuk akár több százra is tehető, mondja Czére.

A tulajdonosok többsége pozsonyi. 1989 előtt ugyanis a tó körül csak a kiválasztottak, a jómódú ügyvédek, orvosok, pártfunkciósok juthattak telekhez. Azóta a viszonyok megváltoztak, és többen vagy eladták a nyaralókat, vagy örökösödéssel más tulajdonosokhoz jutottak. Így olyan személyek is érintettekké váltak, akik úgy gondolják, nem ők okozták a problémát, hanem a korábbi tulajdonosok. Régen csak maga a nyaraló lehetett adásvétel tárgya, ma már telek nélkül ezt nem lehet megtenni. A nyaralók alatti telkek tulajdonjoga jórészt rendezett, a gond az önkényesen bekerített területekkel van.

Szenc dolgozik a probléma megoldásán

A város képviselő-testülete folyamatosan igyekszik rendezni az ügyet, de nagyon sok adásvételi szerződéssel kell foglalkoznia. Külön gondot jelentenek azok a személyek, akik egyik napról a másikra, akár egy hétvége leforgása alatt képesek felhúzni egy kerítést. Ezeket nehéz nyomon követni és tetten érni, mondja Czére, még ha a tavak üzemeltetője azonnal jelenti is az új eseteket.

Legutóbb például egy olyan hölgy esete került napirendre, aki a tó déli részén álló nyaralója körül kerítette el a város tulajdonában lévő telket, meggátolva ezzel a tóhoz és a mólóhoz való hozzáférést. Felszólították, nyújtson be kérvényt építési engedélyre, ám erre a mai napig nem került sor. Ha nem tudja igazolni, hogy van építési engedélye, a kerítést elbontják.

Több tulajdonos azzal érvel, hogy az ingatlanjuk védelmében keríti el a nyaralóját, hogy a hajléktalanok, alkoholisták, drogosok és csavargók ne járjanak oda a szükségüket végezni. Ráadásul a betörések is gyakoriak, sőt akadt eset, amikor valakik betörtek a nyaralóba, és egy ideig ott laktak. Ezeket az ablakrács sem képes visszatartani, állítják. Czére szerint ugyanakkor a kerítés leggyakrabban a szomszédok miatt készül, és többeknek az sem tetszik, hogy idegenek heverésznek a nyaralójuk előtt. Őket is meg lehet érteni.   

Hogy lehet magánterület a közös?

A legtöbbet mégis a horgászok panaszkodnak, akiket a kerítés elzár a víztől. Márpedig a horgászengedély jogosulttá teszi őket arra, hogy akadálytalanul horgászhassanak. Szemmel láthatóan mindenki védi a maga igazát. Ugyanakkor az érvényes városi rendelet (és az állami vizekről szóló törvény – szerk. megj.) szerint a víztől számított 3 és fél méteres sávban nem lehet telket eladni, vagy önkényesen lefoglalni.

A helyzet mégis úgy fest, hogy például a Halász utcai öbölben úgy beépítették a területet, hogy lehetetlen megközelíteni a vízpartot. Itt már a mólókig elfoglalták az egész területet. Ha valaki elintézi a mólóra szóló engedélyt, vagy rendezi a bérleti szerződést, a horgászoknak vagy a fürdőzőknek esélyük sincs a vízhez jutni, mivel az már magánterületnek számít. Több nyaraló esetében az érintett terület mindössze néhány négyzetmétert tesz ki, ám ezek a város tulajdonát képezik.

A szenci képviselő-testületben van egy nyolctagú aktivistacsoport, amely nem hajlandó megszavazni ezeknek a területeknek az eladását, és elleneznek minden eladást a tó körül. Így patthelyzet alakult ki a város és az üdülőtulajdonosok között.

Czére úgy véli, a telkek eladásának nem szabadna gondot jelenteni a víztől számított 3 és fél méterig, azt viszont szabadon kell hagyni, hogy a vízpart megszakítás nélkül hozzáférhető legyen. A szenci önkormányzat a területrendezési terv aktualizálását készíti, amelyet várhatóan a jövő év elején fogadnak el. Ettől függetlenül nehéz elképzelni, hogy a sok „vízbe lógó” kerítést könnyű lesz felszámolni.

(Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/23. számában)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.