2019. július 7., 13:17

Az elfeledett ipolysági olimpikon

Mi a közös az 1944-es születésű, 115-szörös magyar válogatott kézilabdázóban, Vass Károlyban és a tizenhétszeres magyar bajnok párbajtőrvívóban, Berzsenyi Barnabásban? Mindketten Ipolyság szülötteiként lettek olimpikonok.

berzsenyi03.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

Az 1974-es esztendő magyarországi kézilabdázójának megválasztott Vass az 1972-es müncheni, majd négy évvel később a montreáli olimpián vitézkedett, míg Berzsenyi a helsinki és a melbourne-i ötkarikás játékokon képviselte hazáját.

Bár a legtöbb forrásban még mindig a Vas megyei Kemenessömjén szerepel az olimpiai és kétszeres világbajnoki ezüstérmes vívó, Berzsenyi Barnabás szülőhelyeként, ma már teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a kiváló sportoló, aki nem mellesleg a költő Berzsenyi Dánielnek, a „Magyar Horatiusnak” a dédunokája, 1918. február 12-én Ipolyságon látta meg a napvilágot.

Erre a tényre az elsők között Hencsei Pál sporttörténész világított rá a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület Fáklya című, 2003 februárjában megjelent belső tájékoztatójában:

„Egy évvel ezelőtt jelentettük meg a »Vasi olimpikonok« című könyvünket. A könyvben azokat az olimpikonokat mutatjuk be, akik Vas megyében születtek, vagy Vas megyei egyesület versenyzőjeként vettek részt az olimpiai játékokon. Az ötven sportoló között szerepel Berzsenyi Barnabás ezüstérmes párbajtőrvívó is. Róla eddig azt tudtuk, hogy egy kis Vas megyei faluban, Kemenessemjénben született. (…) A könyv kéziratának nyomdába adása után kaptunk egy életrajzot Németországban élő Zsolt fiától, amely szerint édesapja Ipolyságon született!”

Az egyesület illetékesei felvették a kapcsolatot Ipolyság önkormányzatának sportügyekkel foglalkozó munkatársával, aki némi levéltári kutatás után megerősítette Hencseiék vélekedését.

– Nagyon szoros kapcsolatban vagyunk a Magyar Olimpiai Akadémiával. Ők tudni vélték, hogy Berzsenyi nem a mai Magyarország területén, hanem valahol a Felvidéken születhetett. A helyi anyakönyvi hivatalban kutattunk, míg végül megtaláltuk a keresett születési anyakönyvi kivonatot. Azt viszont a mai napig nem tudjuk, hogy hogyan kerülhetett az édesanyja Ipolyságra – mondja a város sporttörténetét kutató Révész Ferenc, az ipolysági Szokolyi Alajos Olimpiai Klub elnöke.

A Berzsenyi család kemenessömjéni birtokán nevelkedő ifjú a soproni evangélikus gimnázium, majd a budapesti Werbőczy István (ma József Attila) Gimnázium látogatása után 1941-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán doktorált. Felsőfokú tanulmányai alatt a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubban a jeles vívómesternek, Gerentsér Lászlónak köszönhetően ismerkedett meg a technikai jellegű küzdősporttal. Kezdetben ugyan a tőrvívásban jeleskedett, valódi sikereit azonban a párbajtőrben érte el: a magyar sporttörténet legeredményesebb párbajtőrvívójának számít.

Nemzetközi szinten az 1952-es, a magyar csapat eddigi legeredményesebb nyári olimpiáján, Helsinkiben mutatkozott be. A párbajtőrcsapat tagjaként ekkor ötödik, az egy évvel későbbi brüsz-szeli világbajnokságon pedig egyéniben második helyet szerzett. Belgiumban csupán a szintén magyar színekben pástra álló Sákovics József bizonyult nála jobbnak.

Berzsenyi ellenfele, a kétszeres párbajtőr világbajnok, az akkor 79 esztendős Sákovics József egy 2007-es interjúban ekképpen idézte fel a történteket: „A csapat legfiatalabb tagja voltam, és a 9 év korkülönbség miatt nem jártunk össze, de baráti viszonyban voltam Barnával. Kiváló csapatember volt, gyors és jó technikájú, küzdőképes vívóként tartottuk számon.”

A Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Marosi József, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József összeállítású gárda a melbourne-i olimpián is jeleskedett. A remek formában levő franciákat legyőzték, s noha a toronymagas esélyesként beharangozott olasz csapattal szemben alulmaradtak, az olimpiai ezüstéremmel így is a magyar párbajtőrvívás legnagyobb sikerét érték el.

„Barna zárkózott ember volt, ennek ellenére mindenki szerette és megbízott benne. Talán Balthazár Lajos és Rerrich Béla álltak legközelebb hozzá. (…) Valamennyien tudtuk és értékeltük, hogy Berzsenyi Dániel családjából származik, de rendkívüli szerénysége folytán sosem emlegette híres felmenőit” – emlékezett vissza a korábbi csapattárs, Sákovics József.

Az időközben szakedzői oklevelet szerzett Berzsenyi Barnabás 1959-ben, 41 évesen is a legjobb magyar vívónak bizonyult, a válogatott keretben mégsem kapott helyet, így a csapat tagjaként nem élhette át a budapesti világbajnokság óriási sikerét, az aranyérem elhódítását. Talán a szakvezetők döntése is hozzájárult ahhoz, hogy Berzsenyi Barnabás hazájától távolabb próbáljon szerencsét. A feleségével, Jolánnal és két fiával, Zsolttal és Balázzsal külföldre távozó sportember előbb az egyiptomi, majd a finn és a portugál válogatottat edzette, végül a nyugat-németországi Osnabrückben telepedett le, ahol vívómesterként tevékenykedett.

A magyar állampolgárságát megőrző Berzsenyi, aki Révész Ferenc feltételezése szerint abban a hitben élte le az életét, hogy Kemenessömjén szülötte, 1988-tól rendszeresen hazalátogatott. A halál mégis Németországban érte; hamvait viszont – végakaratának megfelelően – a sömjéni Berzsenyi-kriptában helyezték örök nyugalomra 1993. július 7-én.

Az emlékező utókor, az olimpiai eszme továbbadásáért munkálkodó ipolysági Szokolyi Alajos Olimpiai Klub kezdeményezésére a XVI. Ipoly Menti Találkozások programsorozatának keretében egy emléktáblát avatott fel Berzsenyi Barnabás előtt tisztelegve. Az olimpiai ezüstérmes vívó emlékét őrző tábla az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épülete előtt, a város nevezetes személyiségeinek falán kapott helyett.          

  Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/27. számában.

berzsenyi03.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.