2021. szeptember 6., 08:00

Átadták az új református templomot Tornán - KÉPGALÉRIÁVAL

Hálaadó ünnepi istentisztelet keretében 2021. szeptember 5-én átadták a Tornai Református Egyházközség új templomát.

2021-09-05 Torna, református templom, átadás
Médialapozó
Fotó: Fábián Gergely

Porubán Fülöp Angéla lelkipásztor úgy fogalmazott, ahogy egykor Torna vármegyének, a helyi gyülekezetnek is sokáig hányattatott élete volt. Nem volt templomuk, ott tartották az istentiszteleteket, ahol tudták, moziteremben, nyugdíjasklubban stb., majd sikerült jelképes összegért megvásárolni egy volt cipőboltot. Az egyik helyiséget átalakítva végre lett egy stabil helyszíne az alkalmaknak. Most pedig Magyarország kormányának támogatásával felépült az új templom.

2021-09-05 Torna, református templom, átadás
Fotó:  Fábián Gergely

Kiemelte, nagyon sok ember ideje, energiája és támogatása kellett ahhoz, hogy itt templom legyen. 

2021-09-05 Torna, református templom, átadás
Fotó:  Fábián Gergely

„Ha valaki megkérdezné, mi kell egy templom építéséhez a támogató anyaországon kívül, azt mondanám, ilyen gondnok és presbiterek, ilyen gyülekezet, mint a tornai, vagyis lelkes, tenni akaró, imádkozó” – mondta Porubán Fülöp Angéla.

2021-09-05 Torna, református templom, átadás
Fotó:  Fábián Gergely

Géresi Róbert püspök igehirdetésében arról beszélt, Jézus azt mondta, nekem atyám házában kell lennem, viszont a kell fogalmat, ezt a kényszerítő valóságot a mai közgondolkodás nem szereti. Sokan nem érzik, hogy ott kell lenni a gyülekezeti alkalmakon, harangot kell állítani vagy templomot kell építeni. „Sok esetben a mi életünknek, felvidéki református és magyar mivoltunknak is ez az alapvető problémája. Hogy viszonylagosnak szeretnénk látni azt, ami egyértelmű (…) Meg kell tanítanunk az unokánkat imádkozni – gondolja a bölcsen gondolkodó nagyszülő. Magyar iskolába kell adni a gyermeket, akkor is, ha fáradtságos – mondja az, akinek helyén van a szíve, a lelke, az öntudata. Gyülekezetet kell alkotnunk, ahol erre lehetőségünk adott. Templomba kell mennünk, amikor meghúzzák a harangot. Közösséget kell vállalnunk azokkal, akik a mi szeretteink. Csak így lehet és csak így van értelme” – mondta.

2021-09-05 Torna, református templom, átadás
Fotó:  Fábián Gergely

„Értsük ezt itt, Tornán és mindenhol másutt, átvitt értelemben és valóságosan. Atyám házában kell lennem, hogy megtaláljam nála az oltalmat, a kegyelmet, az üdvösséget, a reménységét, a hitet. Hogy én is ott legyek, ahol összegyűlnek egy-egy szent helyen, hogy Istent dicsőítsék és magasztalják. Hogy közösséget alkossak velük, együtt magasztaljuk az urat, együtt adjunk hálát neki, együtt épüljünk és együtt maradjunk meg” – mondta a püspök. „Az Isten dicsősége van itt, ebben a templomban, azért, mert az Isten szavát meghallva voltak olyanok, és nem kevesen, akik tudták, hogy meg kell tenniük azt, amire az Úr őket biztatja” – tette hozzá.

2021-09-05 Torna, református templom, átadás
Fotó:  Fábián Gergely
2021-09-05 Torna, református templom, átadás
+29 kép a galériában
Megosztás
Címkék