2018. szeptember 1., 13:12

Áldás és békesség Oroszkán

Az oroszkai és a csatai kálvinistákat a Garamvezekényi–Kisölvedi Református Társegyházközség lelkészének, Tóth Árpádnak a közbenjárására még 2011-ben sikerült egy szervezett gyülekezetbe tömöríteni. A legutóbbi népszámláláskor Oroszkán 88-an, a szomszédos Csatán pedig 49-en vallották magukat reformátusnak.

Oroszka
Fotó: Kaszmán Zoltán

Egy ideig az oroszkai kultúrházban is tartottunk istentiszteleteket, de saját imaház híján mindkét településen több esetben is evangélikus testvéreink adták kölcsön épületeiket. Istentiszteleti alkalmainkon harminc fő körül vagyunk a legtöbben, közönséges vasárnapokon kevesebben – fogalmazott a református lelkész, majd szót ejtett egyéb tevékenységükről is: – Szolgálunk idősek otthonában, a lekéri pszichiátriai kórház kihelyezett részlegében, a hosszú ideig kezelt betegek között, de vallási nevelést is biztosítunk a csatai Baross Gábor Alapiskolában.

A Barsi Református Egyházmegyéhez tartozó község gyülekezetének tagjai hosszú évek óta szorgalmazzák saját templomuk felépítését, amely 2015 tavaszán kezdetét is vette.

Az azóta elvégzett munkálatokról Tóth Árpád nyilatkozott. Időközben elkészült a tető, a nyílás-zárók és a villamos vezetékek szintén a helyükön vannak; a mellékhelyiségek, valamint a templomtér is ki van csempézve. Mivel nem klasszikus templomról van szó, a tetőtérben alacsonyabb komfortfokozatú szálláshelyet alakítunk ki. Ott, és a torony-lépcsőházban még bőven akad munka.

Jelenleg az épület külsejét csinosítják; a templomszentelés valőszínűleg tavasszal valósulhat meg. A kevés saját anyagi erőforrással rendelkező gyülekezet egy segélyszervezet közvetítésével vette fel a kapcsolatot egy holland közösséggel, melynek tagjai sok más segítő tevékenység mellett használt ruhát gyűjtöttek számukra. A ruhaneműt (köztük egy szabóműhely teljes maradék készletét) jótékonysági ruhabörzéken kínálják a régió lakosainak. Megfordultak ezzel a céllal Érsekkétyen, Barton, Farnadon, de együttműködtek csataiakkal, lekériekkel, kéméndiekkel és a zselízi reformátusokkal is.

Ha fogadnak, megyünk máshová is, de minket is lehet keresni. Minden támogatást örömmel fogadunk – mondta Tóth Árpád lelkész.  

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 17. számában.              

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.