2021. november 20., 17:36

Akit a zene elvarázsolt

Fayl Frigyes 1862-ben Nagycsalomján született. A Nagykürtösi járásban fekvő település a mai napig őrzi és ápolja a neves zeneszerző és zenepedagógus emlékét.

Fayl Frigyes Nagycsalomija
A nagycsalomjai Fayl-emléktábla

Hősünk pozsonyi zeneiskolában tanuló nagyapja, Fayl György (1801–1875) ötven éven át a Deák Ferenc téri pesti evangélikus egyházközség orgonistájaként és énektanáraként tevékenykedett. A magyar protestáns egyházzene megújítójának tartják, de a karéneklést is ő honosította meg a zsinagógákban. Az ő fia, a nagycsalomjai születésű Fayl édesapja, azaz id. Fayl Frigyes (1837–1879) volt, aki szintén kitűnő zeneszerzőként és orgonistaként 1876-tól a Nemzeti Zenede tanára lett.

Ifj. Fayl Frigyes 23 éves korától haláláig az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia (a mai Liszt Ferenc Zeneakadémia) tanáraként tevékenykedett.

Nyomtatásban megjelent dalos füzetei közül kiemelhetjük a Csalogány dalokat, a Falusi nótákat és a Duhaj nótákat, amelyeket énekhangra és zongorára írt.

Kezdetben nagyatyja és atyja oktatták a zenében; aztán az országos zeneakadémiába került, hol Ábrányi Kornél, Gobbi Henrik, Nikolics Sándor és Köszler János voltak tanárai. Befejezvén tanulásait, 1884-ben ugyanott a zongora-osztály segédtanára, később pedig rendes tanára lett

– írja róla a Pallas nagy lexikona.

Nagycsalomja község önkormányzata egyhangú döntéssel, első alkalommal a zeneszerző halálának 100. évfordulóján, 2006-ban rendezte meg a Fayl Frigyes Művészeti Fesztivált.

A nagycsalomjai Béke park szabadtéri színpadán azóta évente megvalósítjuk a zenei rendezvényt, amelyen a tágabb régió művészeti oktatási intézményei lépnek fel. Ipolysági, ipolybalogi, nagykürtösi és kékkői növendékek, de felléptek itt a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola és a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola legsikeresebb tanulói is

– tájékoztatott a község polgármestere, Pásztor Roman.

Nagycsalomija

2012-ben, Fayl születésének 150. évfordulója alkalmából egy fekete márványból készült emléktáblát helyeztek el a helyi parkban. A Csemadok helyi alapszervezete az önkormányzat támogatásával egy CD-t is megjelentetett Fayl zeneműveiből Magyar dalok címmel.

Nagycsalomja neves szülöttje 1906. április 12-én, 44 éves korában halt meg és a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben (Kerepesi temető) helyezték örök nyugalomra.

Csáky Károly helytörténész idézte fel Fayl Frigyes nekrológját:

legnagyobb gonddal tanári hivatásának élt, s e téren a legméltányolandóbb eredményeket érte el. (…) Szigorú tanár volt, aki a maga kötelességérzetét növendékeibe is beoltotta, de egyúttal jóindulatú és szeretetreméltó ember is volt, a ki ezen tulajdonságai révén is biztosította magának növendékei rokonszenvét.

Felesége a brezovai Malatinszky Margit volt, akitől három gyermeke született. A legifjabb fiú, Frigyes festő lett, és éveken át rendszeres résztvevője volt a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok csoportos kiállításainak. „Az lettem, amit ő akart: A Szép művelője…” – elevenítette fel Matits Ferenc a Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvében a zeneszerző Fayl Frigyes festő és grafikus fiának gondolatait.       

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/46. számában. 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.