2019. május 19., 09:16

Akácillat és sok-sok érdeklődő

A hétvégén immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg Akácillat néven a nyitott pincék napját Kisgéresben. Idén minden adott volt a sikerhez: csodás idő, még több pince nyitott ki a nagyközönség előtt, mint tavaly, valóban virított az illatos akác. 

szemnek-szajnak.jpg
Galéria
+13 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

A rendezvény ezúttal is péntek délután kezdődött a Polyhos-Szőlészek és Borászok Társulása jóvoltából, a borudvaron. Az irányított degusztáción 27, előre bejelentkezett vendég vett részt, majd ezt követően a tufapincék között folytatódott a borkóstolás, ahol mintegy 70 ember volt jelen - mondta el portálunknak Géresi Pál borász, a Polyhos elnöke.

A szombati nap rendezője már a falu, illetve az önkormányzat volt Furik Csaba polgármesterrel az élen. Ekkor a borok, másrészt a finom falatok, harmadrészt a zömmel Magyarországról érkezett kistermelők, kézművesek, végül, de nem utolsó sorban pedig a szabadtéri színpadon folyó kultúrműsor állt a figyelem középpontjában. A polgármester köszöntőjében elmondta: 11 évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni, és megteremtettek egy rendezvényt, amely egyértelműen elérte célját, hiszen évről évre egyre több látogatót vonz. Ötödik esztendeje már Kassa megye támogatásával rendezik, de a Terra Incognita program, illetve a Kassai Turisztikai Szövetség is kiveszi részét az esemény népszerűsítéséből. Talán ennek is köszönhető, hogy e sorok írója korábban ennyi szlovák ajkú vendéggel a Bodrogközben még nem találkozott. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével ill. köszöntette a megye első embere, Rastislav Trnka is.

Géresiéknél vörösbort kóstolhattak
Géresiéknél vörösbort kóstolhattak
Fotó:  Zsebik Ildikó

A kultúrműsort a hazai Kisgéresi Borcsák női éneklőcsoport indította, a királyhelmeci táncos és énekes tehetségek folytatták Juhász János vezetésével, majd a friss nívódíjas Cigándi Sarkantyús Néptánccsoport, a kassai Jahodná illetve az Užan folklórcsoport folytatta. A kassai Thália Színház művésznője, Dégner Lilla operetteket adott elő, végül a műsort a királyhelmeci Nosztalgia csoport zárta.

Az emberek közben borozgattak és falatoztak. Idén elővételben 12, a helyszínen 15 euróért 22 pince 44 borát kóstolhatták meg az érdeklődők. Az elmúlt éven 434 fő váltott erre jegyet, jó esély van rá, hogy idén ez a szám ismét emelkedni fog.

Végül nézzünk körül az árusok között is, hiszen újfent sok érdekességet hoztak magukkal a kistermelők és a kézművesek: a Trizsi Ízek Szociális Szövetkezet jóvoltából árusítottak saját receptek alapján készült lekvárokat, szörpöket, gyümölcssajtokat a legkülönfélébb ízkombinációban, voltak szarvasgombából készült ínyencségek, borzeres tehén tejéből készült sajtok a Mikóházáról érkezett Miklós Rudolf jóvoltából. Ennek az ősi tehénfajtának az a különlegessége, hogy teje annyi Omega 3 és 6 zsírsavat tartalmaz, mint a tengeri halak. De sokan vásárolták a füstölt mangalica csemegéket, a paprikakülönlegességeket és az elmaradhatatlan géresi bélest is.

Mi elsősorban a természetes növényi olajokból és zsírokból készült kézműves szappanokra csodálkoztunk rá, amelyeket különféle mintákkal díszített nemez borított. Ahogyan azt a Nagyhalásziból érkező Tóth Józsefnétől, a nemezelt szappanok készítőjétől és férjétől megtudtuk, a szappankészítésben hagyományőrzők, alapanyaguk az oliva illetve a fenntartható gazdaságból származó kókusz- vagy pálmavaj. Miután a főzés során teljesen eltűnik belőlük a lúg, ekkor kerül sor a természetes illatanyagok: gyógynövények, levendula, sheavaj, méz stb. hozzáadására.

Végezetül még két fontos megjegyzés: az egyik standon a Magyar 7 előző számához ingyenesen lehetett hozzájutni, illetve a rendezvény hangulatáról újságunk 2019/22-es számában adunk majd részletes beszámolót.

akac.jpg
Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.