2026. július 16., 11:41

Agócs Attila: Húsz év után ismét összekapcsolódnak a határ menti régiók

Mint ismeretes, 2025. március 15-től újraindult a Fülek és Salgótarján közötti autóbusz-járat és ez nem csupán egy közlekedési fejlesztés, hanem egy hosszú évek óta hiányzó kapcsolat helyreállítása is.

Agócs Attila
Fotó: Magyar Szövetség

Agócs Attila, Fülek polgármestere szerint a határon átnyúló közösségi közlekedés megszűnése az uniós csatlakozás után komoly hátrányt jelentett a térség lakói számára, ezért az elmúlt években következetesen dolgoztak azon, hogy ismét közvetlen összeköttetés jöjjön létre.

Paradox helyzet alakult ki. Miután Szlovákia és Magyarország is az Európai Unió tagja lett, néhány évvel később éppen az történt, hogy megszűnt a határon átnyúló tömegközlekedés. Korábban buszok közlekedtek Salgótarján felé, sőt a Polónia nemzetközi gyorsvonat, amely lengyelországból indult is áthaladt Füleken. Ezek a kapcsolatok eltűntek, és ezt a helyiek nap mint nap megérezték

– mondta a város első embere.

A polgármester felidézte, hogy hosszú időn át a buszok csak a határ egyik, illetve másik oldaláig közlekedtek. Az utasoknak gyalog kellett átkelniük, majd egy másik járatra felszállniuk, amelyek ráadásul sokszor nem is csatlakoztak egymáshoz.

Ez különösen a diákoknak, az ingázóknak és a családlátogatóknak okozott nehézséget. Az első lépés a menetrendek összehangolása volt, ezt követték a kísérleti járatok, végül pedig tavaly újraindult a rendszeres buszközlekedés Fülek és Salgótarján között

-mondta Agócs Attila, aki hozzátette,

szerinte ez egy többéves munka eredménye, amelyben a megye, a közlekedési szakemberek és a Magyar Szövetség megyei képviselői egyaránt szerepet vállaltak.

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy van jelentősége annak, ha a régiónak olyan képviselői vannak a megyei önkormányzatban, akik következetesen képviselik a térség érdekeit. A buszjárat újraindítása és a kétnyelvű táblák ügye is olyan vállalás volt, amely mögé végül fel lehetett sorakozni

– fogalmazott.

A polgármester szerint a járat jelentősége messze túlmutat a mindennapi közlekedésen. Salgótarjánból könnyen elérhető Budapest, az utóbbi időben pedig újabb csatlakozásoknak köszönhetően Eger és a környék turisztikai célpontjai is egyszerűbben megközelíthetők.

Húsz év kiesést nem lehet néhány hónap alatt behozni. Egyre többen fedezik fel ezt a lehetőséget, legyen szó munkába járásról, tanulásról, családlátogatásról vagy turizmusról. Nemcsak egy buszjáratról beszélünk, hanem arról is, hogy a határ két oldalán élő emberek ismét könnyebben kapcsolatba kerülhetnek egymással

-fogalmazott a polgármester.

A közlekedési kapcsolatok fejlesztése azonban itt nem állhat meg.

Agócs Attila szerint fontos cél a legendás Polónia gyorsvonat útvonalának újjáélesztése is.

Az egykori nemzetközi járat Lengyelországot kötötte össze Magyarországgal, és Füleken keresztül haladt.

Ez nem pusztán nosztalgia. Egy ilyen vasúti kapcsolat gazdasági és turisztikai szempontból is új lendületet adhatna a térségnek. Az elmúlt hónapokban több egyeztetés is zajlott szlovák, magyar és lengyel partnerekkel, ezért úgy érzem, most történtek a legkonkrétabb lépések az ügyben az elmúlt évek során.

A határon átnyúló együttműködés másik fontos példája a Novohrad–Nógrád UNESCO Globális Geopark, amelynek magyarországi központja Salgótarjánban, a szlovákiai pedig Füleken található.

A megye támogatásával hamarosan Ajnácskőn is létrejöhet egy korszerű látogatóközpont, amely tovább erősítheti a térség turisztikai vonzerejét.

Agócs Attila szerint a buszjárat újraindítása, a vasúti kapcsolatok fejlesztésének tervei és a közös turisztikai beruházások ugyanannak a folyamatnak a részei, mégpedig, hogy a határ két oldalán élő közösségek ismét természetes módon kapcsolódhassanak egymáshoz.

Megosztás
Címkék