2019. január 29., 11:06

A vas dallama

Rövidesen könyvben mutatja be alkotásainak egy részét László Ottó fémműves iparművész, a Gömöri Kézművesek Társulásának egyik alapító tagja, aki úgy véli, az ember igényli a szépet, a szépérzékünk azt kívánja, hogy nyúljunk hozzá az anyaghoz és alakítsuk azt.

img_1866.jpg
Médialapozó
Fotó: Fábián Gergő

A hanvai származású művész középiskolai tanulmányait a kassai Ipariban végezte, majd Prágában járt egyetemre, illetve később művészettörténetet hallgatott Pécsett. Másfél évtizeden át Magyarországon élt és dolgozott, majd 1999-ben hazaköltözött. „Akkor már hoztam magammal a kis hobbi műhelyemet, amit azóta sikerült felfejleszteni” – jegyezte meg.

Hozzátette, gyermekkorától a vas közelében élt, édesapja gépészkovács volt, aki Sárospatakon tanult, majd visszakerült Hanvára, beállt inasnak az ottani kovács mellé, később pedig a helyi szövetkezet kovácsműhelyében dolgozott. „A kovácsműhelybe 12 évesnél fiatalabb gyereket nem engednek be, de iparista koromban már gyakoroltam, végigdolgoztam ott a nyarakat. Megtanultam az alapvető fogásokat, melegíteni, nyújtani, hegeszteni. Így nőttem ebbe bele. Szólít az anyag, odahív maga mellé”.

Üllő, kalapács, kovácstűz

Az iparművész dolgozik vassal, alumíniummal, mindenféle fémötvözettel, bronzzal, sziluminnal, illetve alacsony olvadáspontú fémekkel. Rámutatott, ma már vannak segédtechnikák, amik megkönnyítik a mester munkáját, régen minden lakatosnál ott volt a vasfűrész és a reszelő, ma már ezeket fölváltotta a gyorsdaraboló és a csiszolókorong, a lézer- és a plazmavágó. Ennek ellenére három dologtól nem lehet eltekinteni, ezek az üllő, a kalapács és a kovácstűz, illetve szükség van még célszerszámokra, de ezeket magunk is elkészíthetjük a műhelyben. „Ez azonban mind kevés. Ahhoz, hogy minőségi munkát végezhessünk, művészettörténetet kell tanulni” – hangsúlyozta László Ottó. „Aki csak azt tudja, hogyan készítünk el egy-egy motívumot, az nem tud semmit. A miértjét kell tudni, hogy miért készítem azt úgy, melyik kor emberének az esze szerint. Aki tudja a miértjét, az tudja a hogyanját is” – fűzte hozzá. A szerszámok kapcsán érdekességként még megjegyezte, birtokában van Löffler Béla egyik kovácssatuja, illetve sikerült megvásárolnia a kassai szobrászművész öntőmesterének olvasztókemencéjét, öntőtégelyeit és más felszerelését.

Fotó:  Fábián Gergő

A hanvai műhelyben szinte minden készül, ami vasból, fémből van. Kültéri dolgoktól, kovácsolt kapuktól, kerítésektől a beltéri használati- és dísztárgyakig, számos egyéb mellett csillár, gyertyatartó, korlát, karnis, franciaágy és asztal is került már ki a mester keze alól. Ne feledkezzünk meg a szobrokról, kisplasztikákról sem! László Ottó alkotásai a Kárpát-medence csaknem minden szegletében megtalálhatók, de Németországban, Törökországban vagy az Egyesült Államokban is találkozhatunk velük. „A mi munkánkat alapvetően az jellemzi, hogy nincsenek sorozatgyártott termékek, mindent egyedileg tervezek” – emelte ki. „Az elmúlt 20 év alatt körülbelül 400 tonna vasat dolgoztam be. Összeszámoltuk, ha mindből kerítés készült volna, lassan 10 kilométernél tartanánk” – mondta. Az európai képzőművészeti szalonokon is jelen van. „Felfigyeltek a nagyméretű fém plasztikáimra, két éve volt egy nagysikerű, hathetes kiállításom Barcelonában” – mondta.

Munkásságát Magyar Művészetért Díjjal ismerték el, illetve tavaly a Gömöri Kézművesek Társulása tagjaként a Magyar Örökség díjat is megkapta. Ennek ellenére úgy véli, a fémművességnek, vasművességnek, főleg a felvidékinek, nem volt még méltó elismerése, pedig jelentős munkák készültek itt az évszázadok során, akár a fémöntéssel, akár a kovácsolással kapcsolatban. „Méltó helyére kellene tenni a fémművességet. Én ezen dolgozom” – húzta alá.

Az ember szereti a szépet

László Ottó szerint az ember kívánja, hogy alakítsa az anyagot. „Mindez a belsőnkből ered, abból, hogy szeretjük a szépet. Ezt a letűnt korokban is látjuk, vegyük a willendorfi vénuszt, amint az ember meg tudta formázni és ki tudta égetni az agyagot, már alkotott belőle. Gaudí azt mondja egyik művében, hogy a tégla is szép akar lenni. A szépérzékünk azt kívánja, hogy nyúljunk hozzá az anyaghoz – legyen az bármi, agyag, kő, fa vagy fém – és alakítsuk azt” – mondta.

Könyv és kiállítások

Az iparművész a jövőben sem ül a babérjain. Már elkészült, a közeljövőben, várhatóan tavasszal jelenik meg A vas dallama címet viselő könyve, amely 250 oldalon nyújt betekintést a 2000 és 2010 között készült munkáiba. Emellett tavaszra, nyár elejére 30-40 kisplasztikát is szeretne elkészíteni, bronzba öntve, három téma köré csoportosítva. Az első az ember, az emberi alak, nő és férfi, mozdulatok, a második az angyalok, a harmadik pedig a mitológiai szörnyek. Mint mondta, azért választotta ezeket a témákat, mert a közönséget már nem igazán érdekli az ember önmaga, hisz azt látja maga körül nap mint nap, ehelyett egyre inkább a misztikum és a misztérium felé fordul az érdeklődésük. A plasztikákat kiállítások keretében is bemutatja majd, Tornalján, a kassai Löffler-múzeumban és más helyszíneken. A további tervei kapcsán megjegyezte, minden attól függ, mit hoz a jövő, illetve a piac. „Európának a jövője nagyon cseppfolyós és képlékeny. Ha a Nyugat-Európában elindult folyamatok beérnek, az egy romlási állapotot eredményez. A termelőket tekintve a romlás állapota mindig piacvesztéssel, anyagi összeomlással jár. Úgy érzem, Kelet-Közép-Európában lesz fellendülés, lesz egy normális társadalom, de előbb még ki kell gyomlálni innen a posztkommunista, a nemzeti szocialista és az internacionalista elveket” – fogalmazott.

Az írás megjelent a Magyar7 2019/3. számában.

img_1876.jpg
+11 kép a galériában
Megosztás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!