2018. április 24., 19:25

A nagysallói csatára emlékezve

2018. április 22-én a Csemadok lévai alapszervezetének kezdeményezésére emlékeztek meg a helyi temetőben az 1849-es tavaszi hadjárat egyik legvéresebb csatájáról.

nagysallói csata - lévai temető
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Csemadok - Léva

A győzelmes nagysallói ütközet 169. évfordulója alkalmából szervezett tiszteletadó megemlékezés elején a lévai magyarság emblematikus alakja, Újváry László köszöntötte a megjelenteket: „Hihetetlen, hogy három évtized elszaladt azóta, hogy először tartottunk találkozót ezen a helyen, amikor is megemlékeztünk az 1849-es nagysallói csatáról. Azért Léván, mert az elesett hősök nagy számban itt nyugszanak” – emlékezett vissza a korábbi esztendők összejöveteleire a nyugalmazott pedagógus, akitől a szót Valent Horváth Judit, a Juhász Gyula Irodalmi Színpad tagja vette át, hogy tolmácsolja Kosztolányi Dezső Európával kapcsolatos gondolatait, amelyek bizony a mai napig is időszerűek.

Újváry László köszöntötte a megjelenteket
Újváry László köszöntötte a megjelenteket
Fotó:  Csemadok - Léva

Ezután dr. Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott mondott ünnepi beszédet, melyben többek között hangsúlyozta a magyar iskolák jelentőségét, és kifejezte reményét, hogy száz év múlva is lesz magyar szó Léván.

Az országgyűlés korábbi elnöke felidézte Fábry Zoltán magvas gondolatát is:

„Aki a múlt összekötő vonalát elmetszi, sose érhet a jövőbe.”

Dr. Szili Katalin elmondása szerint ezt az összekötő vonalat nem szabad elmetszenünk, és közösen kell azokra a névtelen hősökre emlékeznünk, akiknek az egyéni sorsa egy közös akarattá forrt össze, és akik a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért és a nemzetért.

„Ők is bíztak abban, hogy jön egy olyan jövendő, ahol a magyarság elmondhatja azt, hogy egy független és szabad hazában él. Most nekünk is védenünk kell azt, amit a szabadságharc is megpróbált megteremteni: a saját identitásunkat, a saját nyelvünket, kultúránkat és hagyományainkat. Csak akkor fogunk tudni megmaradni, ha a nemzet, a nemzettudat és a nemzeti érzés számunkra is minden vitán felül álló lesz”

– zárta ünnepi gondolatai sorát a miniszterelnöki megbízott.

Dr. Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott
Dr. Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott
Fotó:  Csemadok - Léva

A hangulat ünnepélyességét Zsapka Attila fokozta, aki többek között Petőfi Sándortól, Tompa Mihálytól és Böröczki Mihálytól is elénekelt egy-egy megzenésített verset, de előadásában elhangzott az Ismerős Arcok nevű zenekar Nélküled című szerzeménye is, melyet a megjelentek közösen énekeltek a Kor-Zár verséneklő együttes alapító tagjával.

Zsapka Attila megzenésített versekkel tette meghittebbé a megemlékezést
Zsapka Attila megzenésített versekkel tette meghittebbé a megemlékezést
Fotó:  Csemadok - Léva

A megemlékezés záróakkordjaként – a Himnusz eléneklése előtt – ki-ki elhelyezhette az emlékezés koszorúját a kb. 3,5 méter magas, gránitalapon álló, mészkőből faragott obeliszknél, melyet 1871-ben állíttattak a több mint száz névtelen hős tiszteletére.

nagysallói csata - lévai temető
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék