A Mocsáry Lajos Alapiskola tehetségei
A Mocsáry Lajos Alapiskola Fülek két magyar tannyelvű intézménye közül az egyik. Bár az iskolát nagy százalékban szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek látogatják, itt is felbukkan jó néhány olyan tehetség, aki országos szinten is öregbíti az alma mater hírnevét.
Mihalovics Zsófia ötödik osztályos és Botos Máté hatodikos tanuló az élőszavas mesemondás művelői. Elsős koruktól rendszeresen szerepelnek az Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen, és évről évre arany sávosként szerepelnek. A verseny szabályzata értelmében azok a mesemondók, akik háromszoros arany oklevéllel rendelkeznek, egyenes ágon juthatnak az országos döntőbe. Így az idén, kihagyva a területi fordulókat, Zsófi és Máté is a döntőre készül.
Zsófika rendkívül sokoldalú tehetség, mondja róla felkészítő tanára, Varga Lia. Nagyon szépen rajzol, énekel, táncol, mesél, szaval, és ha dalbetétes mesét kell előadnia, sokkal felszabadultabb, még jobban kinyílik.
Zsófi kiskorától a népmesék szerelmese. Szülei sokat olvastak neki, majd az iskolában Varga Lia fedezte fel a benne szunnyadó tehetséget. A népmesemondó verseny első évében elsősként ezüst sávos lett, azóta minden évben arany sávos minősítést ér el. Bő szókincsének, választékos fogalmazásának és remek improvizációs készségének köszönhetően más irodalmi versenyeken is sikereket ér el, de a mesemondás a kedvence.
– Szeretem, ha a saját szavaimmal mondhatom el a történetet, és meg tudom nevettetni a közönséget. Ha például szomorú vagyok, vagy épp vidám, kimesélem magamból. Ez megnyugtat. Kishúgom is gyakran kéri, hogy meséljek neki, és azt is szívesen teszem, mert örömet tudok vele szerezni.
– Tavaly a Tölgyfába oltott alma című mesével indultam, az idei mesém pedig Az asszonydolog. A saját kategóriámban még nem hallottam mást ilyen formában mesét mondani – mondja Zsófi.
– Az első osztályban saját élményen alapuló szóbeli feladatokat választok a gyerekeknek – veszi át a szót Lia. – Ő volt az a kislány, aki önfeledten és bő szókinccsel mondta el a saját élményeit, álmait, gyerekkori visszaemlékezéseit. Ebben pedig benne van a mesélés igénye.
A tanulás folyamatát egy-egy rövid mesével kezdték, és úgy építették, mint egy kis kunyhót, az alapjaitól kezdve.
– Az egyszerű hiedelemtörténetek, eredetmagyarázó mondák voltak a megfelelőek arra, hogy röviden, frappánsan és élvezettel tudja saját szavaival mesélni a történeteket – mondja Lia. – Az elején kicsit bukdácsoltunk, hiszen a népmesék tele vannak régies, elfeledett szavakkal, ezért a munkám abból is állt, hogy megmagyarázzam a szavak értelmét. Mivel Zsófi már ötödikes, a felkészülés otthon történik. Az én feladatom, hogy rendszerbe foglaljam, javítsam a szövegét, de erre egyre ritkábban van szükség. Nagyon szépen tudja aktualizálni a mesét, tehát rögtönözni, improvizálni. Például amikor a zsűri közbekérdez, tudja, mit kell rá válaszolnia. Ez az élőszavas mesemondás titka.
Ha Máté elkezd mesélni, letesszük a tollat, és semmi másra nem tudunk figyelni, csak őrá, fogalmazta meg legutóbbi véleményében egy zsűritag. A mesemondásnál fontos, hogy a mesélő bevonzza a közönséget a történetbe, hogy mimikával, gesztusokkal, hangjával is lekösse a figyelmet, hogy ne legyen egysíkú a szövegmondás. Mátéban megvan ez a tehetség. Elsős korától rendszeresen arany sávos minősítést ér el az Ipolyin.
– Óvodásként ismerkedtem meg a mesével, aztán anyukám is sokat olvasott nekem. Majd az iskolában Benko Tünde tanító néni készített fel a versenyekre – mondja Máté, akihez mindig a népmese állt a legközelebb. Kedvencei a Fecsegő asszony és a Ki tud nagyobbat hazudni? című mesék. Az idén a Jószívű juhász jutalma c. mesével készül a döntőre.
A szövegtanulás nála is hasonlóan történik, mint Zsófinál. A tanító nénivel közösen kiválasztják a mesét, kicsit olvasgatja, tanulgatja, de mindig a saját szavaival próbálja elmesélni a történetet, nem a papír alapján. Néha összegabalyodik egy kicsit, mondja, de az a fontos, hogy ki tudja javítani magát. Ezért is kell lassabban mondani a szöveget, mert ha véletlenül elakad, ki lehet szólni a nézőknek, hol is tartottam? Ezt a zsűri is nagyon szereti.
– Az első osztályban az olvasást mindig mesével, játékosan kezdjük és ezeket a meséket el is játsszuk – mondja Benko Tünde. – Nagyon szerencsés találkozás volt, hogy az akkori elsőseim az óvodában is feldolgozták azt a mesét, amit az olvasókönyvben újra átismételtünk, eljátszottunk. Két tanuló tűnt ki a többiek közül, Ruszó Emil (a füleki Nyolcosztályos Gimnázium diákja) és Botos Máté. Ahogy ezeket a meséket játszottuk és dramatizáltuk, utána mindketten el is mesélték. Máténak mindig a humor volt az erőssége, a tréfás mesébe tudta beleélni magát igazán. Így, ha a közönség kacagással jelez vissza, még inkább sikeres a meséje. Máté, bár kis növésű, olyan nagy hangja van, hogy ha kiáll a közönség elé, akkor mindenki rá figyel.
Két éve, felső tagozatosként Soós Erika lett Máté felkészítő tanára.
Az idén úgy döntöttünk, hogy hiedelemmondával nevezünk, amibe Varga Lia is segített. Próbáltunk olyan történetet választani, amely teljesen új neki, hogy kihívás legyen a számára. Ebben nincsenek mesekezdő formulák, és nincs tipikus befejezés sem. Ezért ahhoz, hogy éberen tartsa a néző figyelmét, szemfülesnek kell lennie. Vagyis meg kell magyarázni olyan dolgokat, amelyek abban az időben természetesek voltak, például hogy a juh meg van bélyegezve.
A mesetanulás a többi diák örömére is szolgál, hisz Zsófi és Máté osztályról osztályra járva mesél a többieknek, és az ő visszajelzéseik alapján is javítják, csiszolják a stílusukat.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/22. számában.
