Magyar7 - 2024/31.
Magyar varázsmeséink nyomában, népfogyatkozás helyett néptölte és párizsi reményeink
Magyar7 - 30. száma
2024. február 24., 19:58

A magyar kultúra felelősségteljes napszámosa

A felvidéki magyar kultúra napszámosai sokszor láthatatlanok. Nem örvendenek országos ismertségnek, senki sem emeli őket piedesztálra, elismerést is csak ritkán kapnak. Mégis teszik a dolgukat nap mint nap, sokan közülük évtizedek óta. Úgy, hogy közben nem várnak érte elismerést vagy anyagi javakat, annak ellenére, hogy ez a munka sok időt elvesz a szabad idejükből. Ők azok, akik megtalálják a kiskapukat, és mennek előre tovább, akkor is, ha a hatalom akadályokat gördít eléjük, mert tudják, hogy ott, ahol áldásos tevékenységüket kifejtik, szükség van rájuk, hogy építsenek és átörökítsék a kultúrát, hagyományainkat, nyelvünket az utódainknak.

Holénia Ágnes - Csemadok éltműdíj - 2024
Fotó: Szomolai Andrea

Ezért is tiszteletre méltó, hogy a Csemadok minden évben – immár rendre a magyar kultúra napján – egy méltó ünnepséggel emlékezik meg ezekről a napszámosokról, akiket a díjaival is kitüntet.

Az idei életműdíjasok egyike Holénia Ágnes volt, aki a Csemadok Pozsonyligetfalui Alapszervezetében tevékenykedik már sok-sok évtizede, szervezi a kirándulásokat és az alapszervezet gazdasági felelőse. A díjátadó kapcsán vele beszélgettünk.

Szlovák környezetből a Csemadokba

– 1942. március 6-án születtem az Eperjeshez közeli Pécsújfalun. 1948-ban azonban a családom a Trencsén megyei Vághorkára költözött, itt végeztem az alapiskolai alsó tagozatos tanulmányaimat is, szlovák környezetben, a felső tagozatot pedig Váglukán, az egykori Mednyánszky-kastély épületében működő iskolában – kezdte életútja ismertetését Holénia Ágnes. Elmondása szerint a középiskolát már Trencsénben végezte, a Kereskedelmi Akadémián, majd Máriatölgyesen kezdett el dolgozni a gépgyárban, könyvelőként.

– Később Pozsonyba költöztem, és a Szlovák Nemzeti Bankban dolgoztam, egészen nyugdíjazásomig. Itt kerültem kapcsolatba a Csemadokkal is az unokatestvérem révén, aki már régebben tagja volt a szervezetnek, amelybe én 1984-ben léptem be. Akkoriban több kirándulást szervezett még a Csemadok, külföldre is, bevallom, ez is vonzott – mondta Holénia Ágnes hozzátéve, akkortájt Jurenka Béla volt az elnök, és több mint kétszáz tagja volt az alapszervezetnek, így nem volt olyan nehéz közös kirándulásokat szervezni. Nem úgy, mint ma, amikor kevesebb a tag, és sokkal több az egyéb lehetőség.

Holénia Ágnest 2008-ban választották meg a ligetfalui alapszervezet vezetőségi tagjává, azóta a szervezet gazdasági felelőse, de tagja a Csemadok Pozsony Városi Választmánya Ellenőrző Bizottságának is. Mint mondta, a Csemadoknak sok-sok élményt, tapasztalatot köszönhet.
Holénia Ágnes egy Csemadok akción.
Fotó:  reprofotó

– Én ugyanis nagyon szeretem a történelmet, de mivel szlovák környezetben nőttem fel, szlovák iskolákba jártam, a magyar történelemről nem sokat tanulhattam. A szüleim magyarok voltak mindketten, és az édesanyám, akit szintén érdekelt a történelem, sokat mesélt nekem, később pedig sok történelmi könyvet elolvastam magam is – mondta az életműdíjas, hozzátéve, magyar rendezvényekre gyerekkorában nem nagyon járhatott, mivel szlovák vidéken nem is voltak ilyenek.

Mindig is kereste a magyar társaságot

– Persze, magyarok azért azon a vidéken is éltek, akikkel össze-összejártunk különböző alkalmakkor, születés- vagy névnapokon. Vágújhelyen volt néhány magyar család… A Monarchia idején is ott éltek, és tartották egymással a kapcsolatot. Akkor én még nem tudtam olyan jól magyarul, mint most, majd amikor aztán Máriatölgyesre kerültem a gépgyárba, ott már dolgozott több magyar is, mivel délebbre nem nagyon volt akkoriban munka, ide jöttek a magyar vidékről is dolgozni az emberek – mondta hozzátéve, itt aztán ezekből a magyarokból összeverődött egy jó társaság, akikkel szintén lehetősége volt magyarul beszélni.

Holénia Ágnes.
Holénia Ágnes.
Fotó:  reprofoto

– Minden héten táncmulatságok voltak, s ez alkalmakkor a társaság magyarul beszélt egymással és magyarul énekelgettünk. Én mindig kerestem a magyar társaságot, hogy minél jobban megtanuljak magyarul, és beszélni tudjak Magyarországon élő rokonaimmal is, a nagymamáim ugyanis magyarországiak voltak – mondta hozzáfűzve még, akkoriban nem nagyon lehetett átmenni sem Magyarországra, de az emberi leleményességnek köszönhetően mindig megtalálták a kiskapukat. Ő maga először 1956-ban, tizennégyévesen járt Magyarországon, akkor is csak egy magyarországi iskola meghívásának köszönhetően sikerült kiutaznia.

– Két hónapot töltöttem akkor Magyarországon, ami sokat segített nekem a nyelvtanulásban.

Pozsonyban a Csemadoknak köszönhetően aztán újabb magyar közösségnek lett a tagja, és rengeteg új impulzus, élmény érte.

– Akkor még el tudtunk utazni a csapattal például Olaszországba is. Ennek köszönhetőn járhattam Pompejiben, Nápolyban, Capri szigetén vagy a Vatikánban is, ahova aztán többször is visszatértem – mondta Holénia Ágnes. Ezek a közös utazások arra is jók voltak, hogy jobban összeszokjanak, és a közös élményeknek köszönhetően még jobban összekovácsolódott a közösség.

Szükség van a Csemadokra

Úgy véli, a Csemadok-munka akkor is nagyon fontos volt, de ugyanúgy ma is nagy a jelentősége.

 – A Csemadokra nagy szükség van most is, csak az a baj, hogy a nagymamák nem tanították meg a közösségi életre a gyermekeiket, az unokák meg már nem is akarnak az ilyen jellegű közösségi életben részt venni. Itt Pozsonyban sokan közülük már a nyelvet sem beszélik.

Saját unokáján is azt látja, hogy szívesen van itt, de csak ritkán tud a rendezvényeken részt venni, mert most éppen Magyarországon tanul.

Holénia Ágnes unokáival.
Holénia Ágnes unokáival.
Fotó:  reprofoto

Holénia Ágnes azt mondja, szívesen végzi ezt a munkát, és sohasem várt érte elismerést, s ha nem lehetne itt, nagyon hiányozna neki ez a társaság.

– Amikor arról értesültem, hogy engem is ki szeretnének tüntetni, nagyon meglepődtem, semmi ilyet nem vártam ugyanis. De amikor ott álltam a színpadon, és hosszasan felzúgott a tiszteletemre a vastaps, az nagyon megható volt. Fantasztikus érzés, hogy ennyi ember nekem, az én munkámnak tapsol. Az meg külön nagy megtiszteltetés és jóleső érzés volt számomra, hogy az ünnepség után Szili Katalin külön gratulált nekem, még a virágait is nekem adta – mondta meghatódva Holénia Ágnes, akiről az alapszervezetében is csak csupa jót mondanak. Az alapszervezet elnöke, Zsidek Veronika szerint Ágnes megbízható, felelősségteljes ember, aki hősies odaadással végzi a rábízott munkát. A precizitása pedig példaértékű.

– Jelen van alapszervezetünk minden rendezvényén, ahová unokáit is gyakran magával hozza, de jelenlétével – még közel 82 évesen is – megtisztel más, magyar vonatkozású kulturális rendezvényt is – fűzte hozzá az alapszervezet elnöke.

Az írás megjelent a Magyar7 2024/8. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.