2020. november 12., 19:30

A lévai járási útfelújításokról - KÉPEKKEL

A koronavírus-járvány ellenére 2020 folyamán is a tervezett ütemben zajlottak a Nyitra megyei útfelújítások. A Lévai járásra vonatkozó fejlesztésekről, közlekedésbiztonságról és a jövő évi tervekről a megyei alelnökkel, Csenger Tiborral beszélgettünk.

Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Csenger Tibor

Nyitra megyéhez összesen több mint 2 ezer kilométernyi úthálózat tartozik; a Lévai járásban található ennek a negyede, vagyis mintegy 500 kilométer, zömében másod- és harmadosztályú utak. Az első osztályú utakért az Állami Útkezelő Vállalat (SSC) felel. A Lévai járáson négy ilyen halad át: a Párkányt és Garamszentbenedeket összekötő I/76-os, a Diószeg és Losonc között húzódó I/75-ös, a Holicsot Garamberzencével összekapcsoló I/51-es, valamint az Ipolyságtól Zólyom irányába tartó I/66-os főút.

A Nyitrán székelő Regionális Útkezelő Vállalat (RSC) érsekújvári, komáromi, nyitrai, nagytapolcsányi és lévai igazgatósággal működik; utóbbinak négy kirendeltsége van két lévai, továbbá egy-egy ipolysági és zselízi központtal.

Télen főleg a hó- és a síkosságmentességért felelnek, de ekkor végzik a fák visszavágását és a bokrok rendezését is, s minden olyan tevékenységet, ami nyáron könnyebbé teszi a kaszálást és a karbantartást. Szintén az útkezelők feladatkörébe tartozik az úttest mindkét oldalán levő 2–2,5 méter szélességű sáv gondozása is. Tavasszal az utak kijavításával kezdődik a munka, majd a kaszálást követően az út melletti részeknek a karbantartása következik, ide tartozik az árkok mélyítése és tisztítása, az átfolyók tisztítása, a hidak karbantartása, de közúti balesetek után is ők javítják ki az érintett útszakaszt”

– fogalmazta meg az útkarbantartási munkálatokra vonatkozó kérdésünkre Nyitra megye alelnöke, Csenger Tibor, aki azt is elárulta, hogy a zselízi és az ipolysági központ új kaszálót és traktort kapott a megyétől, így sokkal hatékonyabban és gyorsabban tudják elvégezni a munkát.

Csenger már két évvel ezelőtt indítványozta, hogy a megye szerezzen be egy bokorzúzó gépet. Ez tulajdonképpen egy erdei gép, aminek az első részére egy olyan tárcsa van felszerelve, ami nemcsak összezúzza a bokrokat, gallyakat, hanem 20 centiméteres mélységig a gyökereket is összevágja. A megye bérelt is egy ilyen szerkezetet, s október folyamán egy hétre be is vetette próbaképpen a Zselíz–Farnad–Szőgyén-útvonalon. Az általa elvégzett munkáról az alelnök elégedetten nyilatkozott:

Ezután tavasszal már elég lesz kaszálóval gondozni az adott területet, s ha folyamatosan vágva lesz, akkor nem fog kinőni a vadhajtás. Ebben a régióban egyébként elég sok a vad egész évben, s ha meg tud bújni az út menti bokrok mögött, akkor az nagy veszélyt jelenthet a sofőrök számára.”

Nyitra megye már negyedik éve 7 millió eurót különít el a saját költségvetéséből az utak aszfaltszőnyegének a felújítására.

A Lévai járás ennek szintén a negyedét kapja meg, így évente hozzávetőlegesen 14–18 kilométernyi utat tud renoválni.

Ezen leginkább a megsüllyedt, kátyús és hálósan szétesett utak kijavítását kell érteni, s főleg a harmadosztályú utakra vonatkozik. A harmadosztályú utaink nagy része 25–30 éve nem volt aszfaltozva. Ezeken az utakon az alapokat is megerősítve teljes körű rekonstrukciót kell elvégezni az elkövetkező években. A hosszabb távú fejlesztéseket egy közúthálózati analízis képében mostanság készítjük elő; az állam támogatása nélkül azonban semmiképpen sem valósíthatóak meg”

– fogalmazta meg az alelnök hangsúlyozva, hogy az útfelújításokkal kapcsolatos döntések nem politikailag, hanem – az útkezelő vállalat javaslatait figyelembe véve – szakmailag születnek.

2020 folyamán a Lévai járásban hat útszakasz lett felújítva. Ide tartozik a közel 3 kilométeres Zalaba–Kisölved és Felsőtúr–Nagytúr között levő szakasz, a Lévát és Garamtolmácsot összekötő széles útpálya, a Garamkovácsitól az aranyosmaróti járáshatárig húzódó, közel 3 kilométeres szakasz, továbbá az Ipolyvisk belterületén található rész is, ahol évekkel ezelőtt az árvíz tönkretette az utat.
Egyre több nehéz jármű közlekedik az utakon; évről évre nagyobb arányban nő a számuk. Az ötven-hatvan éve épült utaink nem úgy voltak kialakítva, hogy elbírják a 30–40 tonnás járműveket, nehéz mezőgazdasági gépeket. Ennek következtében egyre gyakoribbak az úthibák, s az elmúlt években így a javítanivaló is sokkal több az utakon. Ezzel együtt, ha megnézzük a Lévai járás déli részét, a zselízi és az ipolysági régiót, azt láthatjuk, hogy az elmúlt négy évben több tíz kilométeres szakaszát sikerült szisztematikusan felújítani”

– mondta Csenger Tibor kiemelve a megyei költségvetési tételek arányos leosztásának tényét.

Csenger Tibor nagyon komoly eredménynek tartja, hogy sikeresen végződött a testület szakmai meggyőzése a Nagysallóból Málason, Farnadon és Nagyölveden áthaladó II/588-as út teljes szakaszában történő felújításáról. Az Érsekújvári járás határáig 9,1 kilométerről van szó, aminek korszerűsítése 2,97 millió euróból valósul meg. Ebben az esetben a régi aszfaltréteget teljesen felmarják, s két új aszfaltréteg kerül az úttestre, továbbá a felújított szakasz mentén a vízelvezető árkok mélyítését és tisztítását is elvégzik. Mivel ezúttal is a közlekedésbiztonság növelése a cél, az egész szakaszon korszerű biztonsági elemek lesznek elhelyezve.

Az Állami Útkezelő Vállalat jövő évi tervezetében szerepel az I/75-ös főút egy-egy szakaszának felújítása, ide értve a Deménd belterületén levő, valamint a Palásttól a Nagykürtösi járás határáig húzódó részt. Nyitra megye az Ipolyságot Palásttal, a Nyírágót Zselízzel, továbbá a Farnadot Csekével összekötő szakaszon hajtana végre felújítást a saját költségvetéséből, de zajlani fognak a munkálatok Töhölnél, Óbarsnál, Szántónál és Dalmadnál, ahogy a Garamsalló és Kisölved közötti, mintegy 2 kilométeres erdei szakaszon is.

Az alelnök örömét fejezte ki, hogy az Integrált Regionális Operatív Program (IROP) keretein belül megvalósulhat a Léva–Deménd közötti másodosztályú út 17,69 kilométernyi szakaszának, valamint az Ipolypásztó–Szalka közötti 8,6 kilométeres résznek a felújítása, mindez 6,03 millió euróból.

Jelenleg a közbeszerzés folyik a kivitelezőre. A II/527-es út Ipolyság és a Nagykürtösi járás határáig terjedő 6 kilométer hosszú szakaszának felújítása 1,13 millió euróba kerül, s a kivitelezés 2021 második felére lett tervezve.

Csenger Tibor szorgalmazza, hogy 2022 végéig megtörténjen a Lekértől – Zselízen keresztül – a sárói körforgalomig, illetve a Tőrétől Barsváradig tartó szakasz felújítása, a kisóvári híd kiszélesítése, valamint a Zselíz két városrészét, Garammikolát Nagypusztával összekötő út felújítása is.

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.