2022. március 3., 16:54

A Kubinyi és az Asbóth család nyomában - KÉPEKKEL

Megtartotta első idei városnéző sétáját a losonci Phoenix Lutetia Polgári Társulás és a Losonci Anziksz blog. A februári séta során a videfalvai kastéllyal, annak jeles tulajdonosaival, a Kubinyi és az Asbóth családdal ismerkedhettek meg a résztvevők.

videfalva
Galéria
+3 kép a galériában
Városnéző séta Videfalván
Fotó: Virsinszky Tamás

A társulás több éve szervez városnéző sétákat, melyek célja főként Losonc városának és a környező települések történetének, emlékhelyeinek és jeles személyiségeinek bemutatása. Mostanáig több mint harminc ilyen sétát szerveztek, az utóbbi időben azonban a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet kissé megnehezítette a lebonyolítást.

– Az utóbbi két év eléggé hektikus volt, de némi szünet után végre sikerült folytatni a városnéző séták sorozatát. Ezt az útvonalat eredetileg a múlt évben terveztük bejárni, de a korlátozások nem tették lehetővé.

A mostani a harmincötödik séta, amit megtettünk és ez egyben azt is jelenti, hogy már bejártuk Losonc különböző helyszíneit, valamint a város környékét, sőt némelyik szakaszt többször is.

A kastélyok nagyon vonzzák az embereket, amikor a túra útvonalai között kastélylátogatás is szerepel, általában többen szoktak jönni – árulta el hetilapunknak Puntigán József, a városnéző séták szervezője. Hozzátette, hogy bizonyos időszakonként érdemes újra megtekinteni ugyanazt a helyszínt, hisz ilyenkor látható, hogy több év elteltével milyen változások mentek végbe, illetve milyen felújítások történtek az adott helyen.

Neves családok otthona

Amint azt a túra során Böszörményi István elmondta, a videfalvai kastély számos neves család történetéhez kapcsolódik, kezdve a Forgáchoktól, a Wattay és Berényi családon át, a két utolsó, s talán legnevezetesebb tulajdonosáig – a Kubinyi, majd az Asbóth családig.

A Kubinyiak nem voltak őshonos nógrádi nemesek, a 18. században telepedtek le Nógrádban. Felsőkubini és nagyolaszi Kubinyi Andrásnak több helyen, például Szécsény környékén és Pilinyben is volt birtoka, de a család központja Videfalván volt. Mocsáry Antal monográfus leírása szerint Kubinyi András „a tudományok, valamint minden jónak kedvelője”. Régi pénzekből, ásványokból, kövekből, tengeri csigákból és különböző növényekből álló ritka gyűjteménye volt, emellett mintegy kétezer kötetet számláló könyvtára is említést érdemel.

Kubinyi András nagy reménységgel volt mindkét fia, Ferenc és Ágoston iránt, akik tehetségükkel és szorgalmukkal sokat tettek a magyar oktatás és a tudományos élet fejlesztéséért. 

Az idősebb fiú, Kubinyi Ferenc (1796–1874) Losoncon lakott, aktív politikát folytatott képviselőként, Nógrád megyét képviselte először a pozsonyi, később a pesti országgyűlésben.

Az 1848-as szabadságharc bukása után 9 év várfogságra ítélték, ahonnan 1852-ben amnesztiával szabadult. Élete második felében már kizárólag a tudománnyal foglalkozott. Egyszemélyben volt régész, geológus és őslénytankutató, mindezen területen összegyűjtött ismereteiről rendszeresen publikált, tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának is.

Az ifjabbik testvér, Kubinyi Ágoston (1799–1873) képviselőként nem politizált, viszont ő lett Nógrád vármegye aljegyzője, majd főbiztosa.

1843-tól egészen nyugdíjazásáig a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, valamint fontos pozíciókat töltött be több tudományos társaságban. Különösen a botanikának hódolt, nagy összefoglaló művet írt a magyarországi mérgező növényekről, de zoológiával és geológiával egyaránt foglalkozott. Losoncon a magyar nyelv terjesztésére saját költségén „nemzeti intézetet”, majd iskolát és egyházi könyvtárat hozott létre.

földtani
A Magyarhoni Földtani Társulat emléktáblája
Fotó:  Wikipedia
London és Párizs után Videfalva

Az egyik legmaradandóbb a Kubinyi testvérek tevékenységéből az az esemény volt, amelyre egy emléktábla is emlékeztet a videfalvai kastély falán.

1848. január 3-án ugyanis ebben az épületben alakult meg a Magyarhoni Földtani Társulat, amely a világ harmadik földtani társulataként jött létre a londoni és párizsi után, itt Videfalván.

Kubinyiék aktív részesei, házigazdái voltak a történelmi eseménynek, Zipser András tanárral, Pettko János bányatanácsnokkal és Marschan Jósef bányamérnökkel közösen megalapozták és pontokba foglalták a tudományos testület célkitűzéseit.

A Magyarhoni Földtani Társulat a szabadságharc kitörése miatt csak két évvel később kezdhette meg tényleges működését, első elnökévé Kubinyi Ágostont, alelnökévé Kubinyi Ferencet választották meg. Az azóta is működő társulat, létrejöttének 145. évfordulója alkalmából 1994 márciusában egy rangos ünnepség keretében kétnyelvű emléktáblát helyezett el a videfalvai kastély falán.

A kastélyról még annyit kell tudni, hogy a Kubinyiak után, a 19. sz. végén az Asbóth család birtokába került. Asbóth János kiváló tudós, politikus és utazó volt, végakaratában a teljes vagyonát missziós célokra ajánlotta fel.

Óhajának felesége, Spillmann Hedwiga tett eleget, aki 1927-ben az Isteni Ige Társaság (Spoločnosť božieho slova) misszionárius szerzetesrendnek ajándékozta a kastélyt azzal a feltétellel, hogy élete végéig ott lakhat. A szocializmus évei alatt az épületet államosították, majd a rendszerváltást követően kapta vissza a szerzetesrend, amely jelenleg novíciusházként szolgál. Asbóthék nevéhez fűződik a település katolikus templomának felépítése is, amely a kastéllyal szembeni domboldalon áll. A neves házaspár a templom alagsorában kialakított kriptában nyugszik.            

Megjelent a Magyar7 2022/8. számában.

videfalva-templom-es-keresztut_-foto-virsinszky-tamas
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.