2018. november 6., 08:19

A következő polgármester teljesen új önkormányzattal dolgozik majd Királyrévben

Különleges helyzet alakult ki a mátyusföldi Királyrévben, ahol a jelenlegi polgármesterrel, Racsko Pállal együtt az egész önkormányzat „távozik” a november tizedikei választásokkal. A falu lakosain áll a döntés, hogy a politikai színtéren és a testületi munkában is tapasztalt, az MKP színeiben induló Agócs Gergelyt, vagy a Most-Híd által jelölt, képviselői múlttal nem rendelkező Pivko Róbertet választják meg polgármesterüknek az elkövetkező négy évre.

kb.jpg
Fotó: Királyrév

Racsko Pál utolsó napjait tölti Királyrév első embereként, négy cikluson át tartó, sikeres faluvezetést tudhat maga mögött. Érdekes helyzet alakult ki azonban a községben, mivel a négy ciklusában független polgármester mellett a falu eddigi képviselői sem indulnak a november tizedikei választásokon.

A királyrévi önkormányzat hét tagból áll, MKP-s többséggel. A négy évvel ezelőtt második legtöbb szavazatot (398) kapott képviselő, Agócs Gergely, az MKP égisze alatt indul a polgármesteri posztért, így ő lenne az egyetlen, aki tapasztalattal rendelkezne a falu vezetését, ügyeit illetőleg. A 32 éves képviselő végzettségét tekintve politológus, jelenleg egy nagy kommunikációs vállalat menedzsere és Nagyszombat megye legfiatalabb képviselője. Királyrévben Agócs Gergelyen kívül a Most-Híd jelöltje, a 47 éves Pivko Róbert indul a polgármesteri helyért. A vámügyőrként tevékenykedő férfi négy éve indult a képviselőségért, de nem került be a testületbe.

Királyrévben már majdnem biztos a következő ciklus képviselőinek a névsora, mivel a hét helyre csak ugyanannyi jelölt pályázik. A hét jelölt közül hat az MKP színeiben indul, egy jelölt függetlenként. Agócs Gergely szerint jó dolog az, hogy a községben élő emberek érdekeit nem elvont szinten fogják képviselni, hiszen a leendő képviselők között fiatal, ambíciózus, dolgozni akaró emberek szerepelnek, akik a falu életének motorjai.

A fiatal polgármesterjelölt portálunknak elmondta, Racsko Pál magasra tette fel a lécet, és a következő faluvezetésnek mindenképpen folytatnia kell a jól működő dolgokat, ugyanakkor a pozitív községimázs továbbépítését tartja követendő célkitűzésnek. A faluban mindenképpen van potenciál telekfejlesztési szinten is, sőt erre szükség is lenne, mivel jelenleg a környező falvak alacsonyabb telekárakkal lukratívabbak a fiatalok számára. Agócs Gergely, aki a nagysikerű királyrévi Révfeszt egyik főszervezője hozzátette, a községben eddig is sikeres kulturális és fesztiváljellegű rendezvényeket szerveztek, és lát lehetőséget fejlődésre ezen a szinten is.

Agócs, aki az „új lendülettel, királyrévi szívvel” mottóval vág neki a megmérettetésnek egyetért abban, hogy a november tizedikei választások során is nagyon fontos az, hogy a községek lakosai jól döntsenek és megfelelő érdekképviseletet válasszanak maguknak, hiszen azzal egy erős, összetartó mátyusföldi csapat jöhetne létre.

Megosztás
Címkék