2018. szeptember 12., 14:28

A KDH-val koalícióban indul az MKP Rimaszombatban

Kedd éjfélig lehetett véglegesíteni a jelöltlistákat a novemberi helyhatósági választásokra. A Magyar Közösség Pártjának (MKP) döntése értelmében Rimaszombat városában 13 képviselőjelölt indul MKP-KDH koalícióban. Önálló polgármesterjelöltje nem lesz a pártnak.

201710161238430.szavaz01.jpg
FRISSÍTÉS: Ők indulnak a polgármesteri székért

Információink szerint Rimaszombatban négy jelölt indul a polgármesteri posztért. Pártszínekben egyetlen politikus, Vaš Vilmos (KDH) indul, aki jelenleg is a városi képviselő-testület tagja.

A vállalkozóként és civil aktivistaként ismert Radovan Ceglédy (függetlenként) még májusban kezdett aláírásgyűjtésbe. Az induláshoz szükséges 500 aláírástól jóval többet, csaknem 3600 aláírást sikerült összegyűjtenie - jelentette be múlt heti sajtótájékoztatóján Ceglédy, aki az összes jelölt közül a legmasszívabb kampányt folytatta a városban.

Korábban a szintén független Zagyi Róbert vállalkozó is jelezte, hogy megmérettetné magát az őszi voksoláson. A függetlenek esetében azonban még meg kell várni, amíg a bizottságok elismerik az aláírásgyűjtés érvényességét. 

A várost 2010 óta vezető Jozef Šimko jelenlegi polgármester naponta többször is megoszt különböző tartalmakat a közösségi oldalán, de az indulási szándékát hivatalosan eddig még semmilyen csatornán nem jelentette be, ennek ellenére szinte biztosra vehető, hogy ismételten megpróbálja elnyerni a tisztséget.

Keresztény-nemzeti-konzervatív koalíció

A határidő lejárta előtt egy nappal, 2018. szeptember 10-én tartotta meg taggyűlését az MKP rimaszombati alapszervezete, mely a közelgő helyhatósági választások jelöltjeiről döntött.

A rimaszombati MKP határozata szerint koalícióban indítja jelöltjeit az önkormányzati választásokon a Keresztény Demokrata Mozgalommal (KDH) együtt, mely két képviselőt ad az MKP 11 jelöltje mellé. A választópolgárok így 5 választási körzetben a következő közös jelöltekre voksolhatnak:

1. Választási körzet, melyet az Óváros – Tormás lakótelep – Felsőpokorágy alkot:
Kanálová Márta (KDH), Rigó László és Sebők Attila (MKP)
2. Választási körzet, melyet a Rozsnyói lakótelep – Akasztóhegy – Szabópuszta – Szőlőhegy – Bakti – Alsópokorágy alkot:
Bán Zoltán, Főző Zsolt, Páko Mária (MKP)
3. Választási körzet, melyet a Rima lakótelep – Kishonti utca alkot:
Auxt Ferenc, Tóth Ferenc (MKP)
4. Választási körzet, melyet az Nyugati lakótelep – Szabatkapuszta – Kelecsény alkot:
Halász Attila, Juhász Péter (MKP), Vaš Vilmos (KDH)
5. Választási körzet, melyet a Tamásfalva – Méhes – Dúsai út – Kurinc – Dúsa – Mezőtelkes alkot:
Cziprusz Zoltán, Novák Júlia (MKP)

Halász Attilától, a rimaszombati MKP alapszervezetének elnökétől megtudtuk továbbá, hogy a novemberben 10-i önkormányzati választásokon nem indítanak és nem is támogatnak egyetlen polgármesterjelöltet sem. A párt a polgármester személyének megválasztását a szavazópolgárokra bölcsességére bízza.

„Sokat gondolkoztam én és jó pár képviselő jelölt barátom is, hogy vállaljuk-e a jelöltséget? Végül egy a csapat és az egy mindenkiért – mindenki egyért gondolat győzött, és úgy döntöttünk induljunk neki a lehető legerősebb összeállításban a helyhatósági választásoknak, mert a várost nem adhatjuk!" – írta közösségi oldalán Cziprusz Zoltán városi képviselő. Annak is örülök, hogy az ország két legnagyobb tradícióval rendelkező keresztény-nemzeti-konzervatív pártja, melynek az értékrendje legközelebb áll egymáshoz egy közös koalícióban tud indulni – tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.