A kastély gazdát cserélt, de az Esterházyak története tovább él
Az ősi grófok, nemesi családok története mindig is izgatta az emberi fantáziát. A történelem, a hadászat, a művészetek és a kultúra kedvelői egyaránt örömmel mélyednek el a ritkán felbukkanó históriák, anekdoták rejtekében. Galántán, az Esterházy-kastély kávézójában mi másról is lehetett volna szó, mint az Esterházyak történetéről. Az ősi fészekbe, ahol ennek a főnemesi családnak a máig tartó „meseszövése” évszázadokkal ezelőtt kezdődött, Márkusné Vörös Hajnalka veszprémi főlevéltáros érkezett, hogy a rangos família cseszneki ágának történetén keresztül feltárja, milyen szoros kapcsolat fűzte Galántát a Bakonyhoz, és mit lehet ma visszakeresni ebből az évszázadokon át formálódó közös múltból.
Aki ismeri a mátyusföldi Galánta modern kori történetét, bizonyára tudja, hogy napjainkban erősen dívik a városban az úgynevezett „Esterházy-turizmus”. Új márka, kávézó, rendezvények, borok, séfek által előállított fogások, és a jellegzetes Esterházy-torta is hívogatja a látogatókat. Sokan és sokat dolgoznak azért, hogy a városnak ez az arculata sok évtizedes elhanyagoltság után most újra felelevenítse és őrizze a múlt meséit. Galánta az Esterházyak ősi fészke, két kastély is őrzi itt a család történelmi jelenlétét.
Bár a kastélyok a huszadik században megváltak a családtól, ám a tulajdonoscsere, majd az állami beavatkozás sem tudta megtörni a „történetet”. A mátyusföldiek a mai napig magukénak tartják az Esterházyakat, és szívesen hallanak róluk szóló történeteket, új kutatások eredményeit. Éppen ezért szépszámú közönség gyűlt össze a Takáč Zsolt által működtetett Esterházy Wine & Coffee pincehelyiségében, amikor Márkusné Vörös Hajnalka, veszprémi főlevéltáros izgalmas előadást ígért a cseszneki ág és Galánta kapcsolatáról.
A programot a Galántai Népművelési Központ a Jelentős magyar főnemesi családok a Mátyusföldön című sorozat részeként mutatta be. Bukovszky László, az intézmény vezetője köszöntőjében elmondta, a kezdeményezés eredetileg négy család bemutatását tervezte. Az igazgató és az előadó is felidézte azt a mintegy negyedszázados szakmai kapcsolatot, amely a veszprémi és a vágsellyei levéltárosok együttműködésével indult. Márkusné Vörös Hajnalka külön kiemelte Novák Veronikának, a vágsellyei levéltár valamikori igazgatójának, a felvidéki levéltári anyagok legnagyobb ismerőjének a szerepét a közös munkában.
A cseszneki ág történetének feltárásához a felvidéki gyűjtemények és a helyi szakemberek tudása egyaránt nélkülözhetetlennek bizonyult. Az előadó szerint a kutatás egyik legfontosabb forrása a cseszneki ág Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Levéltárban őrzött iratanyaga. A veszprémi szakemberek éveken át dolgoztak a feltárásán, jegyzékelésén és másolásán. A levéltár tájékoztatása szerint a 2007 és 2015 között végzett munka eredményeként magyar és szlovák nyelvű részletes segédlet készült, a Veszprém megyei vonatkozású iratokról pedig digitális másolatokat is létrehoztak.
Ezek az iratok a családon túl az egykori birtokok településeinek múltjáról is sokat elárulnak. Tulajdonviszonyok, gazdasági döntések, építkezések és mindennapi ügyek követhetők nyomon bennük. A főlevéltáros ezért a felvidéki helytörténeti kutatók figyelmét is felhívta a gyűjteményben rejlő lehetőségekre.
Galánta mint családi kiindulópont
Az Esterházy névhez rendszerint országos méltóságok, jelentős birtokok, kastélyok és művészeti alkotások társulnak. A kiterjedt család történetében azonban könnyű összekeverni az egyes ágakat, az azonos keresztnevű családtagokat és a különböző uradalmakat. Az előadó ezért mindenekelőtt a rokonsági viszonyokat tisztázta. A család három nagy ágának kiindulópontja Galánta volt. Miklóstól a fraknói, Dánieltől a cseszneki, Páltól a zólyomi ág származott. A helyi közönség számára különösen fontos összefüggés, hogy Dániel örökölte a galántai családi központot, s a kastély a későbbi nemzedékek során is a cseszneki ághoz kötődött.
A fraknói ág kapcsán a főlevéltáros a diplomáciai szerepvállalást és a művészetpártolást emelte ki. A cseszneki ág történetében különösen erősen élt a katonai hagyomány. Márkusné Vörös Hajnalka Galántát a család bölcsőjeként, „anyafészkeként” említette. Ez a szerep túlmutatott a birtoklás tényén, a település a családi eredet és az összetartozás tudatának is fontos része maradt. A leszármazottak új lakóhelyeket és birtokközpontokat alakítottak ki, de ezek történetét továbbra is összekötötték a galántai örökséggel.
Háromezer kötet Galántáról a Bakonyba
Az est egyik leginkább figyelemre méltó része a galántai kastély ingóságainak sorsát követte. Az előadó ismertetése szerint Esterházy László 1926-ban megvált a kastélytól. A családi tulajdon megszűnésével a berendezés története másutt folytatódott. A kastély mintegy háromezer kötetes könyvtárát Bakonyszombathelyre vitték, és oda kerültek családi iratok, valamint bútorok is. Ez a költözés Galánta művelődéstörténetének egy részét is érintette – a könyvek, dokumentumok és használati tárgyak együtt egy több nemzedéken át kialakult életmód emlékeit őrizték. Bakonyszombathelyt azonban súlyosan érintette a második világháború. A kastély 1945 márciusában leégett. Az előadó szerint a Galántáról odaszállított könyvek és bútorok jelentős része ugyancsak odaveszett. A hallgatók között jelenlevő Novák Veronika itt megosztotta ismereteit, miszerint a valamikori csehszlovák állam nem minden kötetet, iratot engedett Magyarországra kivinni – így még a levéltárak, könyvtárak és magángyűjtemények is rejthetnek Esterházy tudást.
A történetnek mégis maradhatnak felkutatható részletei, magánházaknál ma is lehetnek olyan bútorok, amelyek egykor a galántai kastélyhoz tartoztak. Ezek azonosítása türelmes kutatást, helyismeretet és együttműködést kívánna. Tudni kell, hogy a személyzet nagyon sokszor mentett meg dolgokat, tárgyakat az uradalmakból, szerették az Esterházyakat. Később aztán az ilyen megmentett anyagokból sikerül restaurálni egy-egy szegletét a múltnak
– magyarázta a főlevéltáros. A leszármazottakkal kialakított kapcsolat és a velük készített interjúk a huszadik századi sorsfordulók megértéséhez járultak hozzá. A háború, a birtokvesztés, az államosítás és a külföldre kerülés a család mindennapjait alapvetően megváltoztatta. Az előadás a korábbi társadalmi helyzet mellett a későbbi nélkülözést és szétszóródást is bemutatta. A családtörténet ezen a ponton személyes élettörténetek sorává vált: ki maradt Magyarországon, ki próbált más országban új életet kezdeni, és mit tudott magával vinni az örökségéből. A fényképek és visszaemlékezések ezekhez a kérdésekhez adtak olyan részleteket, amelyek a birtokjogi iratokból nem ismerhetők meg.
A feltárás folytatásra vár
A főlevéltáros az előadás végén áttekintette a kutatások bemutatásának állomásait: a veszprémi, székesfehérvári és rédei témájú konferenciákat, valamint a megjelent köteteket. Hangsúlyozta, hogy további eredmények várnak feldolgozásra és közzétételre. A családtörténet, a gazdaságtörténet, a művészettörténet és a műemlékvédelem közös munkája még számos összefüggést tisztázhat.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/42. számában.
