A füleki vár belép a digitális korszakba
Mesterséges intelligenciával és kiterjesztett valósággal várja a látogatókat a füleki vár. Egy új mobilalkalmazás segítségével a turisták korabeli török viseletbe öltözhetnek a telefonjukon, virtuális várromokat építhetnek, vagy akár a vár utolsó kapitányának digitális képmásától hallgathatják meg a történetet.
A „Digitális történelem karnyújtásnyira” című fejlesztési projekt arra az igényre reagál, hogy vonzóbbá tegye a történelem bemutatását, és egyúttal új látogatói csoportokat szólítson meg. A projekt tematikusan az oszmán uralom időszakára összpontosít, és a mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódóan valósult meg. Három teljesen különböző, mégis egymáshoz kapcsolódó digitális élményt nyújt a látogatóknak. Az okostelefonokra letölthető alkalmazás nemcsak interaktív elemeket tartalmaz, hanem a mesterséges intelligenciát is használja.
Olyan új mobilapplikáció jött létre, amelyet a füleki várba látogató turisták le tudnak húzni a telefonjukba, segítségével három különböző aktivitást próbálhatnak ki. Készíthetnek magukról szelfiképet, az applikációból kiválasztanak egy korabeli ruhát, a mesterséges intelligencia pedig generál egy képet, amelyen a látogató ebben a korabeli török ruhában lesz látható
– magyarázta Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója.
A második egy virtuális várépítő, a harmadik rész pedig egy életre hívott olajfestmény, ahol maga II. Koháry István, a füleki vár utolsó kapitánya meséli el a vár bevételét.
A kollégáim is elindultak a legmodernebb irányba, ami nagyon érdekes, hiszen egyrészt olyan újdonságot kínálnak, ami idevonzza a figyelmet. Meg tudjuk mutatni a füleki várat olyanoknak is, akik még nem jártak itt, és lehet, hogy pont ez a modern, innovatív módszer felkelti az érdeklődésüket. Nem beszélve arról, hogy évente több tízezer turista látogatja meg Fülek várát, nekik pedig ez egy új hívószó lehet
– nyilatkozta Agócs Attila, polgármester.
A beruházás a Besztercebányai Megyei Önkormányzat Fejlesztési Ügynökségének támogatásával, 11 500 euróból valósult meg. A szakemberek szerint a modern technológia kulcsfontosságú a történelmi örökség megőrzésében és átadásában.
– Ez a projekt a látogatók számára kétségkívül új dimenziót nyit a mesterséges intelligenciával és a legújabb technológiákkal. Úgy véljük, hatalmas vonzerőt jelenthet különösen a fiatalabb és a legfiatalabb generációk számára. Valóban képes a történelem egy teljesen új oldalát megmutatni, és olyan témákat is közelebb hozni, amelyek a gyermekeket egyébként talán nem is érdekelnék. A módszer a lényeg, amely beszippantja őket, így szívesen töltik itt az időt, és valóban elmerülnek, elmélyednek az eseményekben – mondta Daniela Volenská, a Kerületi Idegenforgalmi Szervezet elnöke.
A digitális újítások mellett hamarosan a vár szerkezeti megújulása is megkezdődik. Legkésőbb tavasszal elindul a fellegvár felújítása, ahol a biztonsági munkálatok mellett egy új, fémrostos kilátópontot is kialakítanak a turisták számára.
Megjelent a Magyar7 2026/38. számában.