2021. október 26., 20:40

A füleki Foncsik Énekegyüttes Vass Lajos Nagydíjban részesült

A XIII. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén Vass Lajos Nagydíjban részesült a füleki Foncsik Énekegyüttes. Az ifjúsági korosztály döntőjére Budapesten, a Csepeli Munkásotthonban került sor, ahol mintegy 46 produkció méretett meg. 

Foncsik Énekegyüttes
Fotó: Illés Gábor

A Vass Lajos Népzenei Szövetség 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja, segítse a Kárpát-medencében élő és működő népdalköröket, népzenei csoportokat, énekkarokat, éneklő csoportokat, a népzenét, néphagyományainkat éltető közösségeket, embereket. Ennek szellemében minden évben országos népzenei táborokat, országszerte továbbképzéseket, előadásokat tartanak, kétévente pedig népzenei találkozókat, versenyeket szerveznek és a döntőbe jutott csoportok és szólisták legjobbjainak Vass Lajos Nagydíjat osztanak.

Az idei Kárpát-medencei döntőn párhuzamosan zajlott a verseny az ifjúsági és a felnőtt mezőny részvételével, viszont idén a járvány miatti óvintézkedéseket figyelembe véve a szervezők két időpontot tűztek ki a verseny lebonyolítására. Az ifjúsági korosztály október 23-án, míg a felnőttek november 6-án találkoznak a Csepeli Munkásotthonban.
Foncsik Énekegyüttes
A Foncsik Énekegyüttes
Fotó:  Varga Lia

„A XIII. Vass Lajos Népzenei Verseny döntősei több elődöntőn mérkőztek meg a Kárpát-medence különböző népzenei versenyein, ahonnan a kiemelkedő eredményt elnyert szólisták, zenekarok, éneklőcsoportok meghívást kaptak a döntőre. Így jutott el a Foncsik Énekegyüttes is Csepelre, hiszen a 2019-ben megrendezett Bíborpiros szép rózsa népzenei verseny országos döntőjén kiemelt aranysávban részesültek. A járvány miatt a tavaly olyannyira várt Vass Lajos döntőt sajnos az idei évre kellett halasztani, de megérte“- nyilatkozta Varga Lia, a Foncsik Énekegyüttes művészeti vezetője.

A Foncsik Énekegyüttes 2017 szeptemberében alakult, a Füleki Városi Művelődési Központ égisze alatt működik. Alapítója és művészeti vezetője Varga Lia, akinek segítségével az együttes tagjai igyekeznek elsajátítani elődeink hagyományait és kultúráját, elsősorban népdalok formájában. A csoportnak 8 tagja van, akik a 10-12 éves korosztályba tartoznak. Az énekesek heti rendszerességgel ismerkednek a régió dalkincseivel, különös figyelmet fordítva annak archivált, eredeti formában rögzített formájára.

Az autentikus dalok tanulmányozásának fő forrásaként archív hangfelvételek és a művészeti vezető eredeti gyűjtései szolgálnak. Az archív felvételek feldolgozása során új hangtechnikákkal is megismerkednek. A Vass Lajos versenyen ipolykéri népdalcsokrot adtak elő, amelyek Varga Norbert és Lia gyűjtéseiből valók.

Ezeket a dalokat 1995-1996 táján gyűjtöttük Szuchánszky Margit és Lakota Mária ipolykéri asszonyoktól, akiket a Foncsik énekeslányai többször meghallgattak a felvételekről, hogy a dalok tolmácsolása minél hitelesebb legyen

“- tette hozzá a csoport vezetője.

Foncsik Énekegyüttes
Szuchánszky Margit és Lakota Mária
Fotó:  Varga Lia

Az ifjúsági kategóriában 46 versenyszám szerepelt, ebből 8 felvételről, mivel a járványügyi helyzet miatt Erdély és Kárpátalja nem tudott a verseny helyszínére utazni. A 46 produkció között képviselve voltak a citerazenekarok, szólisták, népdalcsoportok, zenekarok. A zsűritagok neves művészek, szakemberek voltak: Dévai János etnográfus, Juhász Erika a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének mestertanára, Ifj. Horváth Károly népzenetanár, Széles András népzenész, citeratanár, a zsűri elnöke Alföldy-Boruss István, népzenekutató volt. Összesen 11 Nagydíjat osztottak ki, 4 szólista, 5 zenekar és két éneklőcsoport részére. A többi résztvevő nívódíjban, illetve kiemelt nívódíjban részesült.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.