A fronttól a szemészprofesszori katedráig
Az 1898. október 6-án Érsekújváron született Kukán Ferenc nevét kevesen ismerik a Felvidéken, pedig a 20. századi magyar szemészet egyik jelentős alakjáról van szó. Saját vizsgálóműszert fejlesztett, új műtéti eljárásokkal foglalkozott, később pedig a szegedi Szemészeti Klinika professzoraként és vezetőjeként dolgozott. Születésének évfordulója megfelelő alkalom arra, hogy megismerjük élettörténetét, ugyanis régiónk múltjához nemcsak az épületek és a történelmi események tartoznak, hanem azok az emberek is, akik innen indultak útnak, és munkájukkal megannyi ember életére hatással voltak.
A négy Kukán fiú közül Ferenc volt a legfiatalabb. Apja, Kukán Imre jogot végzett, és a századforduló körüli években közel egy évtizedig Érsekújvár polgármestere volt. Ferenc az elemi és a középiskolát is szülővárosában végezte, viszont 1916 tavaszán, az első világháború miatt hadiérettségit tett, majd katonai szolgálatra vezényelték. Tizennyolc évesen az iskolapadból a hadseregbe került; részben harctéri szolgálatot teljesített, és csak 1918 őszén szerelt le tartalékos hadnagyként. A háborúból kitüntetéssel tért haza, viszont tuberkulózissal küzdött.
Még 1918-ban felvették a budapesti egyetem orvosi karára, de betegsége miatt tanulmányait félbe kellett szakítania. Végül 1924-ben avatták orvosdoktorrá. A szemészet felé keresztapja, Ottava Ignác szemészprofesszor terelte. Ugyanabban az évben, amikor megszerezte diplomáját, Kukán már ifj. Imre József pécsi szemészeti klinikáján dolgozott. Később Bécsbe került ösztöndíjjal, ahol egy tanéven át járta a jelentősebb szemészeti intézeteket.
Amikor a kíváncsiság utat tör magának
Kukán Ferencet már fiatal orvosként is különösen érdekelték a technikai újdonságok. Ez a kíváncsiság idővel tudományos programmá alakult: a szem folyadékkeringésével és a retina ereiben uralkodó nyomás mérésével kezdett foglalkozni.
Kutatómunkája eredményeként saját műszert alkotott: a Kukán-féle ophthalmodynamométer negatív nyomás segítségével tette vizsgálhatóvá a szemfenék érrendszerének keringési viszonyait. A technikát a nemzetközi szakirodalom is számon tartotta. Kukán Ferenc a szemsebészetben is maradandót alkotott: tovább finomította az Imre–Kukán-féle episclerális varrattechnikát, és módosította a Heine-féle ciklodialízis műtétet is, létrehozva a kisebb szövetkárosodással és vérzéssel járó Kukán-féle ciklodialízis minort.
Kassa – amikor ismét közbeszólt a történelem
1939-ben Kukán Ferencet kinevezték a Kassai Állami Kórház hetvenágyas szemészeti osztályának főorvosává. A kórház korszerű intézménynek számított, Kukán pedig családjával egy ötszobás lakást kapott az Andrássy-palotában, ahol magánrendelőt is kialakíthatott.
1945-ben az addig felépített élet egyetlen nap alatt összeomlott. Kukánnak is feltették a kérdést, ami megannyi honfitársának is megpecsételte az életét: hajlandó-e családjával együtt „reszlovakizálni”, vagy magyar állampolgár kíván maradni. Az utóbbit választotta. Ezután 24 órát kapott Csehszlovákia elhagyására, és mindössze annyi holmit vihettek magukkal, amennyi egy parasztszekérre felfért.
A család Miskolcon talált átmeneti menedéket, majd Kukán munkát keresve indult tovább. Gyöngyösön kiderült, hogy nincs szemorvos a kórházban, így ott kapott ideiglenes, majd vezetői állást. A család eleinte két egymásba nyíló üres kórteremben lakott, szűkösen, nélkülözve.
1946-ban Hódmezővásárhelyen szemész főorvost kerestek, az állásra Kukán jelentkezett. Ő a korabeli visszaemlékezés szerint két napot töltött egy tehervonat vagonjának tetején, étlen és szomjan, mire Gyöngyösről Hódmezővásárhelyre ért. Amikor késő délután megérkezett, a kórházigazgató megkérdezte tőle, evett-e aznap. Kukán válasza rövid volt: előző nap sem. A kórházi konyhában végül kerítettek neki valamennyi maradék ételt. Az állást megkapta.
A vásárhelyi évekhez egy kedves epizód is tartozik. Kukán fiatal kora óta ügyes sakkozó volt, és 1949-ben döntetlent ért el az ott szimultánt játszó, később világbajnoki kihívóvá váló David Bronstein ellen.
Egy klinika, amelyet nemcsak vezetett, de át is formált
1951-ben Kukán Ferencet kinevezték a szegedi Szemészeti Klinika élére. Tizennyolc éven át, 1969-ig vezette az intézményt, 1953 és 1956 között pedig az orvosi kar dékánja is volt. Szegeden láthatóvá vált, mit jelentett számára egy jó gyógyító és oktatóhely. Vezetése alatt modern műtő és kutatólaboratóriumok készültek, rendezték a könyvtárat, korszerűbb betegszobákat, társalgót és ebédlőt alakítottak ki. Ekkor épült a klinika 234 férőhelyes tanterme is. Az egyetem történeti összefoglalója még azt is megőrizte, hogy az épületben hódmezővásárhelyi majolikák jelentek meg, és sok virág került a klinikára.
A tudományos munka ugyancsak folytatódott. Kukán 1962-ben Boros Bélával és Kettesy Aladárral Szemészet címmel tankönyvet írt, amelyet öt év múlva újra kiadtak. Támogatta Galli Lóránt műlencse-beültetési munkáját is; a Nemzeti Örökség Intézete szerint az általa vezetett klinikán 1962-ben történt az első magyarországi műlencse-beültetés.
„A műtét nem piknik”
Kukán Ferencet nemcsak kiváló szemsebésznek tartották, hanem olyan orvosnak is, aki minden műtétet szinte erkölcsi súlyú feladatként kezelt. „A műtét nem piknik” – mondogatta, és valóban: a bonyolult beavatkozásokat előre megtervezte, lerajzolta, munkatársaival végigbeszélte a lehetséges megoldásokat és azok következményeit. Egykori kollégája szerint ez már „több volt, mint tanítás”. Jó rajzkészsége talán családi örökség is volt, hiszen bátyja, Kukán Géza neves festőművész lett.
Különösen szerette a nehéz, arcot és szemkörnyéket torzító daganatok plasztikai műtéteit, s miközben a legnagyobb figyelmet igénylő beavatkozásokat végezte, gyakran jókedvűen fütyült. Ez a könnyedség a magánéletében is visszaköszönt: fiatal orvosként jóképű, elegáns táncos hírében állt, szerette az irodalmat, különösen Arany Jánost és Kosztolányit, rajongott a sakkért és a futballért. Felesége korai halála mélyen megrázta, de három gyermekében és később unokájában sok örömöt talált.
1971. december 13-án halt meg Szegeden. Egyetemi nekrológja a szem folyadékcseréjével és az ideghártya keringésével kapcsolatos kutatásait, műtéti újításait és saját fejlesztésű műszerét emelte ki, miközben tanítványai emberi magatartására is külön kitértek.
Aki végigtekint Kukán Ferenc életútján, nemcsak egy kiváló orvos és tudós pályáját látja maga előtt, hanem egy olyan ember történetét is, aki a háborúk, betegségek, kényszerű újrakezdések és veszteségek között sem veszítette el tartását, kíváncsiságát és hivatásába vetett hitét. Élete arra emlékeztet, hogy az igazi nagyság nem csupán szakmai eredményekben mérhető, hanem abban is, miként marad valaki emberséges, felelősségteljes és méltóságteljes akkor is, amikor a történelem és a sors újra meg újra próbára teszi.
Megjelent a Magyar7 2026/41. számában.
