2019. november 25., 11:45

A diákokat és a városlakókat is szolgálja az új sportpálya Füleken

Új multifunkciós sportpálya épült Füleken, a gimnázium épülete mögött. Az új pálya nem csak a gimnázium tanulói, de minden sportolni vágyó számára elérhetővő válik.

multifunkcios-palya2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Szvorák Emese

A sportpálya kialakításának költségeit három forrásból fedezte az önkormányzat. „A 2018-as kihelyezett kormányülésen a füleki önkormányzat 28 700 eurós támogatást kapott erre a célra. Az összeget a város saját forrásból, mintegy 15 000 euró értékben, és a besztercebányai megyei önkormányzat 15 000 eurós húsz éves bérleti díjával egészítette ki. Így a teljes beruházás 58 700 euróba került” – nyilatkozta Visnyai Attila, alpolgármester.

A sportpályát leginkább a Füleki Gimnázium diákjai fogják kihasználni, akik ezidáig a hidegebb hónapokban a futballstadion épületében és a gimnázium fitnesztermében tornáztak.

„Nagyon örülünk, hogy az iskola épülete mellett létesült ez a pálya, hiszen ezáltal a diákjaink jobb körülmények között sportolhatnak majd. Mivel az intézmény egy régi kastélyépületben működik, ezért az épületben nem lehetett tornatermet kialakítani” – tette hozzá Juraj Péter, a Füleki Gimnázium igazgatója.

Fotó:  Szvorák Emese

A sportpályát a tanítás ideje alatt a Füleki Gimnázium diákjai, a délutáni órákban és a hétvégéken pedig a füleki lakosok is használhatják.

Mivel a terület zárva lesz, a Közhasznú Szolgáltatások Vállalatot bízzák meg a felügyeletével. Az előzetesen bejelentett igények szerint egy ottani alkalmazott fogja nyitni és zárni a területet. A téli hónapokban pedig várhatóan korcsolyapályaként is funkcionál majd. Bár a pálya elkészült, még a kivitelező részéről hátra vannak bizonyos munkálatok, ezért a tervek szerint a jövő évtől adják át rendeltetésének.

multifunkcios-palya2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.